2013. június 14.

Tegnapi villámlátogatás a Háznál és egy kis növénymeghatározás

Tegnap csak egy rövid látogatást tettünk a Háznál. Egyrészt jött felmérni a terepet a statikus. Másrészt meglátogatott minket a gáz és villany szolgáltatónk egyik munkatársa és megnézte, hogy minden rendben van-e. Harmadrészt sürgős faültetési projekt volt. Negyedrészt meg már hiányzott a ház.

Fotóztam növényeket is. Elég nehéz volt, mert vakított a nap, ráadásul fújt a szél is és a virágok nem akartak nekem mozdulatlanul modellt állni. Most pedig nagyon számítok minden olvasómra, hogy meghatározzuk melyik virág micsoda, biztosan sokan tudjátok, nagyon örülnék, ha nekem is elárulnátok 🙂

Először nézzünk néhány növényt ami a múltkor kimaradt. Most bukkantam rá a harangvirágokra:

IMG_7289.JPG

Van elég sok páfrányunk:

IMG_7303.JPG

A levendula a házfal és a lécső között tört magának utat:

IMG_7301.JPG

A selyemakác végre zölden. Már látom az apró bimbókat is rajta:

IMG_7306.JPG

Mire legközelebb megyünk talán a trombitafolyondár is virágozni fog. És nagyon remélem, hogy az a nagyon sötét narancs fajta, mert azt kedvelem a legjobban.

IMG_7309.JPG

A krizantémok színére még egy ideig várnom kell:

IMG_7305.JPG

És akkor most jöjjenek azok a növények, amiket nem ismerek:

1. A sárga virág. A kert annyira elképesztően csodásan működik. A múlt héten kicsit szomorkodtam, hogy a hatalmas jázminbokor napokon belül levirágzik, és nem láthatom újra, pedig milyen csodás színfoltja volt a kertnek. Helyette tegnap ez fogadott. Hosszan a ház fala mellett nőnek ezek a sárga virágok. Ki tudja mi ez?

Update: a poszt megírása után azt hiszem megtaláltam. Ez a ligetszépe. Ha nem szóljatok! 🙂

IMG_7282.JPG

2. És a sárga virágok között van egy másik növény is, még nem virágzik, de nagyon tetszik a leveleinek a formája és színe. Ő ki lehet?

IMG_7287.JPG

Ilyen kis pelyhes bimbókezdeményei vannak:

IMG_7286.JPG

3. Ezt a kis gombócot is nagyon szeretem, szintén fogalmam sincs róla, hogy micsoda. Nagyon sűrű, kicsit szúrós és nem én vágtam gömb formára.

IMG_7307.JPG

Közelről:

IMG_7308.JPG

4. És az utolsó ismeretlen mára: vastag húsos szára van, nagy levelei, mindenfelé nő a kertben, gyorsan, nagyra. Most kezd virágzani, fehér, orgonaszerű virág. Egy-kettőt már megsemmisítettem, ami útban volt, a többit nem mertem, amíg nem tudom mi ez. Virág vagy gaz? Mindenesetre ijesztő gyorsan nő. Háttérben a trombitafolyondár, a kérdés az előtte lévő nagy levelű:

IMG_7310.JPG

A szára, mint az égig érő paszuly.

IMG_7311.JPG

És a kis diófánk, aki Csömörről, a nagypapáméktól érkezett. Isten hozta nálunk, remélem jól fogja magát érezni 🙂

IMG_7317.JPG

Végül pedig egy csokor hortenzia amit hazahoztam. A giga hortenzia bokor félig már a földön fekszik, nem bírja a virágok súlyát. Úgyhogy azt hiszem innentől kezdve mindig lesz az asztalon egy hatalmas csokor 🙂 Van valakinek tippje, mit kell kezdeni egy embernagyságú hortenziával?

IMG_7330.JPG

Ezzel még közel sem fejeztem be a ház körüli flóra bemutatását és van még sok-sok ismeretlen. Úgyhogy folyt. köv.

*****

Egy jól megtervezett és kialakított kinti rész az év bizonyos szakaszaiban plusz szobaként funkcionál, de csak akkor fogjuk igazán szeretni és sokat használni, ha kellően átgondolt a kialakítása és nincs vele sok macera, mindezek mellett persze hangulatos és hívogató.
 
A lakberendezés a szabadban minikurzuson mindent végigveszünk a funkciótól kezdve, a stíluson át a hangulati elemekig.
Mindegy, hogy pici erkély, terasz, vagy kert, az összesről szót ejtünk, maga
a folyamat pedig ugyanaz.
 

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics