Egy újabb hallgatói otthon, amelynek már a megtalálása is kalandos volt. Teljes körű felújítást végeztek benne, csupán a tartófalak maradtak a helyükön. Zsuzsa számára egy régi ház újratervezése remek lehetőség, hogy a fantáziáját és a kreativitását használva új tereket hozzon létre. A rejtett adottságok felfedezésével most is egy jól funkcionáló, praktikus, harmonikus és kellemesen élhető […]
Zsuzsinak és Attilának nem voltak vidéki gyökerei, sőt Attila még csak nem is kertes házban nőtt fel, mégis szinte azonnal beleszerettek mindketten ebbe a budai agglomerációban található 100 éves sváb házba. Pedig nem kis kihívásokat tartogatott már első látásra is, hát még amikor a csontvázak kezdtek kihullani a szekrényből! Ahogy beszélgetni kezdek Zsuzsiékkal, úgy tűnik, […]
Miután Krisztáék eladták a hosszú évek óta lelkesen alakítgatott, Doboznak becézett imádott nyaralójukat, találniuk kellett egy másik helyszínt férjével közös DIY hobbijuk terepének. Mert Krisztáék számára nem csak egy nyaraló volt a leányfalui ház, hanem kibontakozási lehetőség kreativitásuk és barkácsszenvedélyük számára. Az új megtalálása gyorsabb volt, mint gondolták, és azonnal bele is vágtak a felújításába. […]
Aki követi Wein Kriszta lakberendező Napi szemtorna nevű oldalait vagy blogját, minden részletét ismerheti a család leányfalui nyaralójának. Az extra ötletekkel, fantáziadús megoldásokkal teli kisház rengeteg inspirációt adott a követőinek. Sorozatunkban most annak apropóján meséli el Kriszta a Doboz sztoriját, hogy számukra épp véget ért a története. Pár hónapja eladták és belevágtak az új nyaralójuk […]
Széll Bálint a Bakony egy kis faluja, Magyarpolány szőlőhegyén egy régi présházban talált otthonra. Szinte minden munkát ő végzett az átalakítás során, és igazi zero waste pasi, aki mindent felhasznál, átalakít, nem vesz új bútort. Imádja a természetet, ami meg is magyarázza a helyválasztását. Kifejezetten bírja a színeket, tétovázás nélkül festi át évente a nappaliját. […]
Akik követik a Házprojektet tudják, hogy a telken 2 ház van. A Kisház mindig is melléképület volt, garázzsal, tárolóval, pincével, nyári konyhával. Ilyen volt 2013-ban, amikor megvettük: Oldalról, az északi kertből: Nyilván nem ez az épület volt a prioritás a felújítás során, ezért csak azután kezdtünk hozzá, hogy már beköltöztünk. A funkciója sokáig kérdéses volt, […]
Hoztam egy adag inspirációt, hogy milyen terveink vannak új szerzeményünkkel. Nem fogunk most azonnal nekiesni, kivéve ha nyerünk a lottón, mert az ősszel még nagy munkák lesznek a Háznál, jövő héten már elkezdődik a kertrendezés, bontanak és ásnak, aztán szeptember végéig befejeződnek a kőművesmunkák a Kisházon és utána jöhet a teljes kertrendezés. Ha minden a […]
Most nem szövegelek, csak jöjjenek a friss képek. Így állunk ma. Igen, a kert látványán még van mit javítani 🙂 A konyhaablak, alatta lesz a mosogató Nappali: Háló-gyerekszoba még egyben, itt már kész az alapvakolat javítása: Ez az ajtó be lesz falazva. A tok marad és innen a nappali felől könyvespolc lesz benne kialakítva: Lépcső […]
Összefoglalnám mi minden történt a legutóbbi beszámoló óta, ami már meglehetősen régen volt… Megérkeztek az ablakok (Ropant Fa), de még várják, hogy a helyükre kerüljenek, mert én csak a villanyszerelés és a kőműves munkák után szeretném berakatni őket. Minél később kerülnek be, annál kisebb az esélye, hogy sérülnek. A nagyokat hárman alig bírták: A kilincsek […]
Múlt hét pénteken hirtelen felindulásból vettem egy kredencet. Nem akartam, csak úgy megtörtént. Mármint keresgéltem már 1-2 éve a megfelelő darabot, nem feleslegesen vettem, de a megláttam-megvettem között eltelt idő pecekben volt mérhető. Igyekszem kontrollt gyakorolni magam felett a régi bútorok és lomok halmozása terén. Igazán akkor vettem észre mit művelek, amikor augusztusban elköltöztünk Budapestről […]
Úgy igazán az építkezésről nagyon régen esett szó, de most igyekszem bepótolni és a továbbiakban naprakészen tájékoztatni Benneteket. A Házprojekt FB oldalán egyébként több infót találtok. Ha nincs is időm blogbejegyzést írni, oda akkor is mindig felteszek 1-2 képet. Nézzük a történéseket: Augusztus 1-én végleg elhagytuk Budapestet és leköltöztünk a Ház mellé. Hiába kerestem hónapokig […]
Hú de rég írtam, nem csak a Házprojekttel kapcsolatosan, de ide a blogra is. Ennek több oka van: 1. költözködtünk, Budapestről vidékre, 2. elindítottuk a webáruházunkat, 3. nyári szünet van és a gyerekek itthon. Ezekből egy is sok, nem hogy 3 egyszerre. Végre közel lakunk a Házhoz (2 sarokra, kb 100-150 méter), így nekiláthatok a […]
Tegnap a meleg burkolatról írtam, ma pedig nézzük a hidegburkolatokat, ami az előszobába, WC-be, fürdőbe és mosókonyhába kerül majd. Mindenhova egységesen ugyanaz. Itt nehezebb választani, sok minden tetszik de ugye nem lehet mindent betuszkolni egy lakásba, muszáj szelektálni, lemondani erről-arról. Még arra is gondoltam, hogy ne mindenhova ugyanazt tegyük és akkor az összes kedvenc bekerülhet, […]
A burkolatok. Fogós kérdés. A burkolat választásnál mindig azt tanácsolom, hogy valami semlegeset válasszunk, ne az éppen aktuális trendek határozzák meg, mert azok jönnek-mennek, a burkolat pedig nem az amit pár évente csak úgy lecserélgetünk. Nem egy kanapé, falszín, esetleg tapéta. A másik fontos szempont, hogy minél kevesebb fajta burkolat legyen egy lakásban, mert sokkal […]
Karácsonykor nálunk mindig sok a kreatív, saját készítésű ajándék és a meglepetés, de azért minden évben mindenkit kikérdezünk, hogy van-e valami óhaja-sóhaja, mit szeretne. Én általában ilyenkor mondok valami hülyeséget. Pedig nálunk nagyon kell vigyázni arra, hogy mit kér az ember, mert hajlamosak szó szerint venni, vagy ha az nem megy, akkor is valamilyen módon […]
Inspiráció, gyönyörű otthonok és praktikus tippek!
Iratkozz fel, és “házhoz” viszem a legjobb lakberendezési ötleteket, praktikus tanácsokat és a szebbnél szebb otthonokat!
Nem beszélve a különleges kedvezményekről, amelyek publikusan nem érhetőek el!
OtthonKommandó © 2011-2025
Hozzájárulok, hogy az Otthonkommandó Kft. az általam megadott adataim kezelje, tájékoztatókat, további információkat és eDM-eket (újdonságok, cikkek, exkluzív ajánlatok) a megadott e-mail címre küldje.