2013. június 04.

Házprojekt: Kis kertemben…

A kertben mindig sok meglepetés ér minket! Teljesen váratlan dolgok nőnek ki a földből és sok mindenre csodálkozunk rá. Ezt majdhogynem jobban élvezem, mint a ház tervezgetését. Csak majdnem.

Az orgona bokortól jobbra van egy fánk. Szent meggyőződésem volt, hogy az ki van száradva, mert már az egész kert zöldellt, amikor ez még mindig kopaszon állt. Pár hét múlva apró levelek jelentek meg rajta, de még mindig elég kis satnyának tűnt. Most hétvégére azonban már teljesen zöld volt és rájöttem, hogy van egy szép kis selyemakácunk. Még jó, hogy az elején nem vágtam ki nagy lendülettel a többi száraz bokorral, fával egyetemben. Azok tényleg nem éltek már 🙂

IMG_6852.JPG

Remélem hamarosan virágzik és akkor ilyen lesz:

selyemakac.jpg

A giga hortenzia már tele van virággal:

IMG_7212.JPG

IMG_7213.JPG

Szintén sokáig nézegettem ezt a hatalmas bokrot, hogy mi lehet. Aztán egyik hétvégén láttam, hogy dugig van bimbókkal. Most pedig már teljesen virágba borult. Szóval van egy hatalmas jázminbokrunk is 🙂

IMG_7206.JPG

IMG_7207.JPG

A ház előtt is mostanra virágzott ki egy nagy csoport írisz:

IMG_7221.JPG

Még van sok-sok rózsa, ezeket majd ritkítom, mert van köztük szép, de vannak elég csúnyácskák is. Van egy különlegesebb – legalábbis számomra. Egyrészt a színe. Bimbó formájában még semmi extra, de ahogy kinyílik, kicsit szürkés-fáradt lila színe lesz, még sose láttam ilyet. És az illata annyira durva, hogy azt leírni nem lehet:

IMG_7217.JPG

És az eper, ami már ugyan kissé elfajzott, de finom édes, itt már félig kiszabadított állapotban:

IMG_7210.JPG

IMG_7211.JPG

Ezeken kívül még sok mást is találtam, csak nem fotóztam le. De pótolom és jön majd a következő rész a többiekkel 🙂

*****

Egy jól megtervezett és kialakított kinti rész az év bizonyos szakaszaiban plusz szobaként funkcionál, de csak akkor fogjuk igazán szeretni és sokat használni, ha kellően átgondolt a kialakítása és nincs vele sok macera, mindezek mellett persze hangulatos és hívogató.
 
A lakberendezés a szabadban minikurzuson mindent végigveszünk a funkciótól kezdve, a stíluson át a hangulati elemekig.
Mindegy, hogy pici erkély, terasz, vagy kert, az összesről szót ejtünk, maga
a folyamat pedig ugyanaz.
 

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics