2013. május 17.

Fővárosból vidékre – vágyból valóság

Sokan vágyakoznak a vidéki élet után, de kevesen vannak, akik ténylegesen meg is lépik ezt. Persze ez nem csak elhatározás kérdése, tudom én. Valamiből meg is kell élni, és ha a munka az embert a városhoz köti, akkor nem igazán mobil. Sokáig el sem tudtam képzelni, hogy ez hogyan lehetne kivitelezhető, aztán az élet hozott jó és rossz fordulatokat is, amelyeknek hála egyre inkább láttuk a lehetőségét, hogy végre eltávolodjunk a várostól.

Vidéki élet alatt nem azt értem, hogy kiköltözünk az agglomerációba. Mivel ott is jórészt városi emberek laknak, ezért kevésbé van falu-feelingje:

farm1.jpg

Na azért nem minden úgy lett, ahogy azt romantikus álmaimban elképzeltem. Nem fogom reggel a juhokat sétáltatni:

farm2.jpg

És a gyerekek se fognak kecskét fejni:

farm3.jpg

Bár almát még szedhetnek:

farm4.jpg

Hiába vágyakoztam egy átlagos falu után, közben csak ott motoszkáltak a gyakorlatias dolgok, hogy ne kelljen órákat autózni a fővárosig, mert ha nem is minden nap, de heti 2-3x biztosan be kell majd járnunk ezért-azért. És az élet most is elrendezte a dolgokat. A Ház, ami megtalált minket tökéletes helyen van. Igaz, nem egy álombeli falu, de talán pont így jó. Így is izgalmas lesz egy ismeretlen településen új életet kezdeni!

És végül hadd ajánljak egy blogot, amit régóta követek és nagy-nagy kedvenc: Birtokos eset. Nem csak a történet inspiráló és erőt adó annak, aki nekivágna a nagy kalandnak, hanem a stílusát is nagyon kedvelem. Mindig megnevettet, szóval ajánlom szeretettel 🙂

Holnap kemény munka vár ránk! Feltárást fogunk végezni, na nem régészetit. Bár ki tudja mit találunk, a kert ásása közben a gyökereken kívül sok más is előkerült a föld alól.

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics