Büféből otthon? Új élet az erdő közepén

Szerző: Szabó Eszter
2026.04.26.

Nem mindennapi helyszínt, egy Alpokalján már nem működő szabadidőpark büféjét választotta hallgatónk, Anita és férje, Péter otthonául. Most elmesélik, hogy kerültek erre a különleges helyre és hogyan alakították át a korábbi vendéglátóhelyet tágas, modern lakóházzá.

A házaspár korábban Anita házában élt patchwork családként, mert mindkettőjüknek ez a második házassága. Amikor megérett a Kádár-kocka a felújításra, inkább valami közös új otthont szerettek volna létrehozni, ami teljesen rájuk van szabva. Pétert csábította jobban ez a hely, a falusi környezet, a természet, de nem volt nehéz meggyőznie a feleségét sem.

– Vannak már unokáink, lassan készülök a nyugdíjas évekre, egyre inkább el tudtam képzelni, hogy itt éljük le a további életünket, csak át kellett állítani az agyamat a városi létből a falusiba. De az az igazság, hogy 20 perc alatt bent vagyok a munkahelyemen, ami sem időben, sem távolságban nem jelentős. Azok a dolgok, amelyek városhoz kötöttek, elérhetőek itthon is, például a mozizás, és a barátok szívesen jönnek ide – meséli Anita.

A 14 hektáros területen, egy idilli tölgyes erdőben áll a ház. A kerítéssel körbevett birtokon nagy vadak nincsenek, de rókákkal, nyulakkal gyakran találkoznak. Ezt a paradicsomi helyet bő 18 éven keresztül szabadidős létesítményként üzemeltették, nyári táborokat, esküvőket egyéb rendezvényeket rendeztek is itt. A végső löketet az adta a döntésükhöz, amikor realizálták, hogy a korábbi büféépület alapterülete körülbelül akkora, amekkora házban gondolkodtak, amikor az új otthonukat tervezgették.

Az átalakításkor az épület vázát meghagyták, de új tereket hoztak létre benne és kibővítették. Így egy kellemesen élhető, a természeti környezethez harmonikusan illeszkedő házat alakítottak ki, ahol a családjukat és a barátaikat is kényelmesen vendégül tudják látni. A lakótér kb. 150 négyzetméter, az újonnan hozzáépített garázs 41 négyzetméter, plusz van két fedett terasz. Tökéletesen megfelel számukra ez a méret.

A  tartószerkezetig lebontott épület hibrid falazatot kapott. Alapvetően könnyűszerkezetes a kialakítása, de figyelembe véve a hőszigetelés fontosságát és az erdei környezetet, ahol előfordulnak kisebb rágcsálók, a tervező úgy gondolta, hogy egészítsék ki egy rágcsálóbiztos Ytong fallal. Így az összesen 47 centiméter vastag fal egy hőszigetelő paplanból, egy 10 cm-es Ytong téglából áll, amire párnafákat erősítettek. Erre került a külső burkolatot adó fadeszkázat, belül pedig egy gipszkarton réteg.

– A faburkolat választásnál figyelembe vettük a környezetet. Fontos volt, hogy az erdőbe illeszkedő legyen a dizájn. A most divatos fehér ház-antracit tető kombó nem is való ide, és öszintén szólva kicsit unalmasnak is tartjuk. Csak a nyílászárók kerete antracit, ami viszont modern hatást kölcsönöz a faháznak. Mindegyik fából van, háromrétegű az üvegezésük, remekül szigetelnek – magyarázza Péter.

A hozzáépítést a kétféle tetővel hangsúlyozták. Egyforma nem is tudott volna lenni, ezért tudatosan teljesen eltérő. A régi vörös cserép mellé állókorcos alumínium tetőt választottak. Az új részben van a két autó számára kialakított garázs, valamint a hálószobához tartozó fürdőszoba, ezért nincs átjárás a garázsból a házba.

Minden helyiségben ajtóméretű ablakokat építettek be, de nem azért, hogy mindenhonnan ki lehessen menni, hanem azért, hogy egységes legyen a külső összkép.

Az erdő, a rengeteg fa a ház körül nagyon jó klímát ad, sok árnyékot vetít a házra, és nagyok a tetőtúllógások is, ami szintén klimatizál, nem csak árnyékol. A nagy üvegfalnál a déli oldalon több mint két és fél méteres a túllógás, és  télen, amikor nincs lomb a fákon és alacsonyan áll a nap, egész nap besüt. Jól felmelegíti a nappalit a nagy hidegben is, nyáron viszont egyáltalán nem éri a nap az üveget, ezért hűvös tud maradni. Bár a hálószobában és a nappaliban van légkondicionáló, nem igazán volt rá szükség hűtésre nyáron.

Itt fent a hegyen nincsen vezetékes gáz, hőszivattyúval működő padlófűtés van minden helyiségben, kiegészítő fűtésnek és hangulati elemnek használják a vaskályhát. A padló magyar tölgyből készült, 14 milliméter vastag svédpadló. A felülete kicsit strukturált, mezítláb nagyon kellemes rajta járni, ahogy érezni a fa erezetét.

A tervezés időszakában Anita több kurzust elvégzett, régóta követte már az Otthonkommandót.

– Miután olvastam egy Dittával készült interjút, azonnal rákerestem és bekövettem. Szeretem, ha egy írásból átsüt az önazonosság és Ditta blogja is ilyen volt. Hamar elkapott a bejegyzések személyes és keresetlen stílusa, megnyugodtam, hogy nem valami fancy-trendi-luxi oldalra tévedtem. A tanfolyamokon gondolkodtam kicsit, de az ingyenes meggyőzött, hogy be kell fektetnem a tudásba, ha álmaink házát szeretném létrehozni. Számos képzésen részt vettem korábban, rengeteg unalmas előadást hallgattam végig, de ezek annyira mások voltak. A kurzusokat hallgatva nagyon belém égett, hogy az lesz a jó otthon, ami minket tükröz, amit a magunk igényeire szabunk. Ezért sokat dolgoztam az alaprajzon, és nagyon büszke voltam, hogy az építész 80-90%-ban azt a tervet valósította meg, amit én csináltam. A Lakberendezés alapjai, a Dekoráció lépésről lépésre és a Tökéletes világítás kurzusokat hallgattam meg. Utóbbit már a férjemmel együtt vettük át, nagyon hasznos közös tudás lett – mondja.

Anita megfogadta azt a tanácsot is, hogy nem szabad megspórolni a folyamat elején, hogy időt fordítsunk a szükségleteink megfogalmazására. A tervezés ideje alatt folyamatosan írta a gondolatait a telefonjába, akármikor jutott eszébe valami. Szorgalmas diákként mindent megcsinált, ami a kurzusokon elhangzott, keresett inspirációs képeket, kockás papírra felrajzolt alaprajzon tologatta a kivágott méretarányos bútorokat.

A berendezés jelentős része újrahasznosított, a szabadidős létesítmény számos bútorát felhasználták, ha másképp nem, alapanyagként. Ilyen volt például nappali kanapéja, amit átkárpitoztatták. Gyorsan ment a textilválasztás, 10 perc alatt eldöntötték a színt és az anyagot az óriási választékból, mondta is a kárpitos nekik, hogy ő még nem találkozott ilyen párral, akik ennyire egyetértenek. A korábbi otthonukból is hoztak néhány bútort, kiegészítőt, így csak pár dolgot kellett vásárolni, például lámpákat.

A nagy üvegfelületeknek köszönhetően nagyon szépen egybeolvad a nappali-konyha tágas tere a természettel és a nyitott fedélszékes megoldás is különlegesen nagyvonalú térélményt nyújt a nappaliban. Kicsit féltek a padlófűtéstől, de bevált, mert a meleg alulról érkezik, és hiába száll fel, lent is kellemes a hőmérséklet.

A klasszikus, lemezacél kályha nem csak hangulatos, de praktikus is, hiszen erdőben vagyunk, fában nincs hiány. Az idei hideg télen jó párszor rásegítettek a hőszivattyús fűtésre. 10 kw teljesítményű, ami képes ezt a nagy teret befűteni, pedig Péter igazán szereti a meleget. Mivel közel van az üveghez, arra jutottak a nyílászárós szakemberekkel, hogy ezen a felületen mindhárom réteg vastagabb, 6 milliméteres és edzett (a többi 4 millimétereshez képest), nehogy megrepessze az üveget egy extrém nagy kinti-benti hőmérséklet-különbség.

Szőnyeget a padlófűtés miatt nem tettek, bár az otthonos megjelenést fokozta volna, de nagyon szép, meleg ez a valódi fa padló is, és egyszerűbb a takarítás is. Ez fontos szempont volt a berendezésnél, mindent úgy próbáltak kialakítani, hogy minél kevesebb erőfeszítésbe és időbe teljen a házrendben tartása. Kevés a nyitott polc, nincs túl sok tárgy, a portörlés sem vesz el túl sok időt.

A konyha hangsúlyos szerepet kapott a nagy térben. A bútort Anita tervezte, gyakorló háziasszonyként pontosan tudta, hogy mekkora helyre és milyen kialakításra van szüksége.

– Figyelembe vettem a technológiai sorrendet, a hűtő, a mosogató és a tűzhely hármasát, illetve hogy hova kerüljön a sütő. Nagy minőségi váltás a régi Karancs gázsütőhöz képest ez a beépített elektromos változat. A mikro is be van építve alatta van egy melegen tartó fiók. Jól jön, amikor sok a vendég, hogy ne hűljön ki az étel – magyarázza Anita.

A pára- és szagelszívást a főzőlapba kialakított verzióval oldották meg, aminek a csöve a padlóban van kialakítva és a teraszon kívülre vezették ki, de az ablak a szellőztetést is lehetővé teszi. Anita kérte, hogy legyen a teraszra nyíló ablak, ami átadóként funkcionál, amikor kiülnek kávézni.

A falra ugyanaz a faburkolat fut fel, mint amiből a munkalap készült. Záróelemként egy keskeny polc fut körbe, aminek az aljára egy LED szalagot tettek. Amellett, hogy dekoratív megoldás, szépen meg is világítja a konyhapultot. A konyhában a plafonon lévő lámpát a villanyszerelő javaslatára tették fel, és jó döntésnek bizonyult, mert sokat dob a látványon.

A konyhával közös térbe került az étkező, aminek nagy előnye, hogy amíg Anita süt-főz a vendégségek alkalmával, nem szorul ki a társasági életből, mint korábban a Kádár-kockában. A tervezésnél ez kifejezetten fontos szempont volt, mert az előző konyhájukban nem fért el egy nagyobb étkezőasztal, csak egy kétszemélyes, ahová hétköznapokon leülhettek. Ezért különösen élvezik most a tágas teret, ahol a nagy asztal köré le tud telepedni az egész család. Mindkettőjüknek van ugyanis két-két gyereke az első házasságából, akik a párjaikkal és az unokákkal érkeznek.

Szembetűnő, hogy két étkezőasztalt helyeztek el a térben. Anita szerette volna megőrizni azt a bensőséges hangulatot, amikor csak kettesben vannak a férjével. Ilyenkor gyakran a kis asztalnál étkeznek, de zöldségpucoláshoz is szívesen telepedik ide, mert szereti a kilátást. Praktikus szerepe is van; úgy tervezték meg, hogy illeszkedjen a nagy étkezőasztalhoz. Mivel ugyanaz a szélesség és ugyanaz a dizájn, egy mozdulattal megtoldhatják vele a 100 cm széles és 180 cm hosszú asztal méretét a nagyobb vendégségek alkalmával. Mindkét asztal a büfében volt korábban, de 10 cm-rel szélesebbre növelték egy bútorlappal. Nem csak kényelmesebb ez a méret, de a fekete élzáróval vastagabbnak hat és jobban néz ki. Jól illenek hozzá a feketére festett székek, amelyeket még 2006-ban vették Ausztriában, 18 év alatt sok vendég ült rajtuk, de még mindig jól bírják.

A kamra esetében tolóajtós megoldást választottak, ami egy mozdulattal, könnyen elhúzható. Van ablaka, így jól átszellőztethető a konyha, és kellően hideg van az élelmiszerek tárolásához. A padlófűtés itt minimális, temperálás csak a funkciója. A polcaihoz – ahogy a háztartási helyiségben és a gardróbban is – a szabadidőpark szekrényeit használták fel Anitáék alapanyagként, és egy pultot is kialakítottak benne.

– Egy séf videójában láttuk ezt a megoldást, és nagyon megtetszett. A kamra a konyha meghosszabbított részévé válik, ott tartjuk a kisgépeket, amelyek a konyhapulton rengeteg helyet elfoglalnának, és nem feltétlenül szép a látványuk. Így el tudjuk dugni és ha elhúzzuk a tolóajtót, tompítja a hangjukat is működés közben. Bár a fotón még épp ott van az airfryer, de azt is a kamrában tartjuk, általában csak a kávéfőző van a konyhapulton.  – mesélik.

A hálószobában is hasonlóan nagy a belmagasság, ott is megőrizték a régi gerendákat. Három ablakán árad be a fény reggelente, csodás a kilátás az ágyból, amikor minden zöld. A függöny leginkább otthonosságot adó hangulati elem, árnyékoló funkciót nem kell betöltenie. A kellemes méretű helyiségből nyílik a gardrób és az orientálisabb stílusú fürdőszoba. Anitáék szeretnek ágyból filmet nézni, ezért a szemben lévő egyik komódra állították a tévét. Mindkettő újrahasznosított, a foteleket pedig hozzák magukkal. Az ágy mögötti tapétához igazították a falszínét.

Korábban nem volt Anitának gardróbja, de most lett egy szoba méretű. Két bútorlapot leszámítva, mindent a korábbi irodák nagy íróasztalaiból készítettek. A fiókok íróasztalok alatti görgős konténerekből készültek.

A saját fürdőszobájukban nem igényelték a kádat, ezért csak zuhanyozót alakítottak ki. A walk-in shower előnye, hogy nincs ajtaja, nincsenek szerelvények, ezért ez is egyszerűen tisztán tartható. A falburkolat kiválasztásnál ez szintén szempont volt, a sima felületeken nem ül meg a szennyeződés, ahogy a konyhabútoron szintén ezért nincsenek bemart díszítések. Arra is ügyelnek, hogy minden zuhanyozás után használják az üveglehúzót, és napi rutin, hogy a csapot is szárazra törlik használat után, ezzel is csökkentik a takarítás során felmerülő teendőket.

Két vendégszobát is kialakítottak a gyerekek és az unokák számára. A hozzátartozó fürdőszobában – tekintettel a kicsikre – kádat is beterveztek.

Az előszobában Anita szeretett volna egy hangulatos kis leülőt a fogas mellé.

– A faliszőnyeg keresésekor én főleg a színek és a méret alapján válogattam, a férjemet pedig a motívumok fogták meg: madár, erdő, fa. Ha valaki figyelmes, észreveszi, hogy fejre állítva raktuk fel azt a szőnyeget, de minket nem zavar, a színes, mozgalmas felület a fontos számunkra – mutatja.

A ház előtt kanyarog egy hangulatos, sóderrel leszórt kis út, ami a korábbi erdei kisvasút régi nyomvonala valójában. A terasz helyén parkolt a szerelvény, amit kényelmes méretű kiülős résznek rendeztek be most. SPC burkolatáának a színe tökéletes harmóniában van a kinti környezettel.

Az unokák szórakoztatására egyébként ma is használják a kisvasutat egy kisebb szakaszon, de megtartottak egyéb szabadidős elemeket is, szóval szuper jó dolguk van itt a kicsiknek!

– A kert is nagy álmom volt, de egy szakember megpróbált lebeszélni róla, hogy itt nem fognak megmaradni a virágok. Rátaláltam azonban a megyeszékhely főkertészére, aki segített jó szárazságtűrő évelőket választani. Fehéres-rózsaszínes-kékes színállásban válogattunk, még az elején járunk, de talán már látszik, hogy mennyire szép lesz – meséli Anita.

Péter okosotthonban gondolkodott, ami nagy játszótér volt a számára. Szívesen elmélyedt a témában és mindennek alaposan utánajárt.

– Az okosotthon megoldásait a végletekig lehet fokozni, könnyű beleesni a túlautomatizálás hibájába, amikor már szinte annyit kell vele foglalkozni, mintha nem lenne rendszerbe szervezve. Ezért igyekeztem mértéket tartani és Anita is kritikusan állt hozzá, de ami megvalósult, annak valóban nagyon nagy a kényelmi faktora számunkra – magyarázza Péter.

Az automatizált rendszerbe biztonsági kamerák, mobiltelefonról nyitható kerítéskapu, ujjlenyomattal nyíló bejárati ajtó, időjárás-állomással összekötött fűtés, a világítás és az öntözőrendszer van bekötve. A világítás programozásánál például gyengébb fényerősséget állítottak be a folyosói lámpánál éjjel, hogy ne bántsa a szemet, ha ki kell menni. Az automata öntöző esetében pedig földszenzor méri a talaj nedvességét, és ahhoz igazodik a működése.

– Kellett a használatba vétel után némi finomhangolás, de aztán sikerült annyira jól beprogramozni, hogy gyakorlatilag ma már nincs vele szinte semmi teendő – meséli Péter.

Anita és Péter otthonában megvalósult mindaz, ami elsődleges szempontként megfogalmaztak a felújítás során; újrahasznosítás, az épület meglévő adottságainak figyelembe vétele, okosház-funkciók, alacsony fenntartási költségek, a természetbe és az épület környezetébe történő integrálás, valamint a régi és új együttes alkalmazása. Öt hónap alatt készült el, szerencséjükre csupa olyan vállalkozó dolgozott rajta, akik látták, hogy ez egy jó projekt, és nagyon jól tudtak együttműködni.

– Szerintem, amikor az ember már érett fejjel házasodik, egymáshoz jobban passzoló társat választ, mint először. Mi hasonlóan gondolkodunk és az ízlésünk is nagyon egyforma. Ez a letisztult, természetközeli atmoszféra mindkettőnk számára nagyon otthonos. Amikor körbenézünk, annyira jó érzés tölt el bennünket. Imádjuk, ha tele van a ház, amikor meglátogat a család vagy a barátok, de nagyon szeretünk kettesben is lenni. Egészen idilli, amikor az ablakon kinézve látjuk, hogy nyuszik futkosnak az ablak előtt – meséli Anita.

Fotó: saját

Beszerzési lista

Padló: Edelholz 
Külső és belső nyílászárók: Rábaablak
Kályha: MB kandalló
Burkolatok, fürdőszobai szaniterek, bútorok: Mozaik Fürdőszoba Szaküzlet 
Előszobai járólap: Tuscania, My S’tile My Sand
Nagy fürdőszoba és WC  csempecsalád: Tubadzin Terraform
Vendégfürdő csempecsalád: Ragno Now
Duplamosdók: Marmy Aspen
Alsószekrények: Sanglass Aspen 
Fürdőkád: Kolpa Dream SP 
Zuhanytálca: Marmy
Zuhanyfal: Radaway Modo 
Csaptelepek: Hansgrohe és Ferro Vitto
WC-k: Becrisa Ök Magenta, Roca The Gap, Laufen Pro 
LED-es tükör: nagy fürdő: Coy Cosmos, vendégfürdő:  Coy Rain
Lámpák: hg-lamps.hu , lampak.hu
Étkező asztal feletti lámpák: Umage, Claca Dine
Nagy fürdőszobai lámpák: Feiss, ARABESQUE FE-ARABESQUE
Hálószoba csillár és állólámpák: IKEA
Bordó fotel, zöld pad: Bighome
Zsúrkocsi és kisasztal: IKEA
Konyhai gépek: Electrolux
Franciaágy: Bonami, Dove boxspring ágy
Hálószobai komód: Jysk
Faliképek: (nappali, gyerekszoba): ixxi.com
Faliszőnyeg: Rugvista
Okosotthon hub: Homey
Okos zár: Nuki

Hogy ne maradj le!

Inspiráció, gyönyörű otthonok és praktikus tippek!

Iratkozz fel, és “házhoz” viszem a legjobb lakberendezési ötleteket, praktikus tanácsokat és a szebbnél szebb otthonokat!

Nem beszélve a különleges kedvezményekről, amelyek publikusan nem érhetőek el!

Krivarics Ditta
Szabó Eszter

A lakberendezés nem agysebészet, de van benne sok szabály és összefüggés, amiket ha ismersz, akkor egy jól funkcionáló, kényelmes enteriőrt alakíthatsz ki.

Egy életteret, ami stílusos, harmonikus, tükrözi az ott élők személyiségét, és olyan tárgyakkal van megtöltve, amik jó érzéssel töltenek el.

Elérhetőségünk: otthonkommando@gmail.com

Facebook
Pinterest
X
Threads
Reddit
Tumblr
WhatsApp
Email

Kérem a friss híreket és az exkluzív ajánlatokat!

Hozzájárulok, hogy az Otthonkommandó Kft. az általam megadott adataim kezelje, tájékoztatókat, további információkat és eDM-eket (újdonságok, cikkek, exkluzív ajánlatok) a megadott e-mail címre küldje.