Házprojekt: azt hiszem ideje beszámolni…

Na vettem egy nagy levegőt, hogy írjak a Házprojektről, mert már minden oldalról „támadtok” kedves olvasók, hogy mi van, hogy haladunk, miért nem számolok be róla 🙂 Ez egyrészt jólesik, hogy kíváncsiak vagytok, másrészt motiváló is, hogy azért tényleg történjen már valami!

Szóval összeszedtem magam, hogy írjak, nagy történéseket ne várjatok, mert olyan nem volt. Máshol lehet, hogy a nyár az építkezés szezonja, hát nálunk másképp alakult, úgy látszik mi inkább a tavaszi-őszi típus vagyunk és remélhetőleg idén már a téli is, mert elérünk olyan állapotokig, hogy lehessen bent dolgozni télvíz idején is.

Kis dolgok történtek, például a kőművesünk elég sokat dolgozott, közben nyaralgatott is és ez így pont jó volt nekünk is. Meg aztán az ácsok megcsinálták a födémet, ami teljesen lógott a konyharész felett. Gerendákat kellett megerősíteni, deszkázatot cserélni. Jól látszik ahogy jobbról-balról megerősítették a rossz gerendákat:

Fénykép0032

Ezen kívül jó nagy csavarokkal is felhúzták a födémet, elrohadt részeket cseréltek ki:

Fénykép0028

És a nyílások is nagyobban voltak, mint az ablakaink, úgyhogy ezt méretre deszkázták, közte jól kitömte a kőművesünk kőzetgyapottal. Itt még a deszka látszik, de már be van vakolva:

Fénykép0040

A jövő héten kezdi a kőműves a válaszfalakat, épp most jöttem vissza az egyeztetésből. Ezekkel én is sokat tököltem, hogy most építsük vagy utólag gipszkartont, végül győzött az egyszerűbb megoldás, a most és sok mindent elengedtem, amihez korábban ragaszkodtam, bár csak bonyolított mindent. A falak után jön a gipszkarton álmennyezet váza és ha az is fent van, végre elérünk a villanyszereléshez.

És hogy miért nem haladtunk? Nem titok, leginkább azért, mert könyvet írtam, azaz nem csak írtam, hanem csináltam is ez pedig teljesen elvitte az egész nyarat. Az időhiány nem csak közvetlenül érintette az építkezést, hanem mivel a könyvvel foglalkoztam, így nem maradt időm a „rendes” munkákra, márpedig a bútorfestegetésből és az írogatásból nem lehet fizetni a villanyszámlát és etetni a családot, ezért a tartalékok nem a házra, hanem a napi dolgokra mentek el. Ezen kívül benne vagyunk a 22-es csapdájában, azaz van még a hitelünkből, de nem kapjuk meg amíg el nem érünk egy bizonyos készültségi fokot, de ugye amivel azt elérnénk, azt a pénzt feléltük, amíg én irónőset játszottam 🙂

Ennyi a prózai oka, hogy állunk, de itt a szeptember, az ősz, a kéziratot leadtam, van egy csomó tervem, belevetem magam a munkába és remélem így házfronton is haladunk. Valakinek nem kell föld feltöltéshez? Van vagy 100 m3 (Fejér megye).

Szép utolsó nyári hétvégét

*****

Találd meg az otthonod stílusát Online tanfolyam

Több stílus is teszik és szeretnél köztük eligazodni?

Szeretnéd tudni, hogyan mixelheted őket? Mik az egyes lakberendezési stílusok sajátosságai?

Milyen színek, anyagok, formák passzolnak hozzá, és mik azok, amikkel nagyon mellé lehet nyúlni?

Végigvesszük a legnépszerűbb lakberendezési stílusokat, megnézzük hogyan lehet őket hazai körülmények között használni. A Stílus tanfolyam II. részében megtanulod hogyan tudod az otthonodba bevinni a személyiségedet, egy kis egyediséget, hogy az tényleg téged tükrözzön! De ennek előfeltétele az I. rész, mert az alapokat itt tanulod meg, ezek nélkül nem fogsz tudni boldogulni a következő szinten.

Minden megtanítok a stílus tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyag állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhető az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy segítségre van szükséged.

 >>> Kattints ide a stílus tanfolyamért <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics