2012. augusztus 10.

Szegény kispolgár panaszai

Hogy miért nem írtam ma blogbejegyzést? Ebből megtudhatjátok. Idézem egy ügyfélszolgálatra írt levelem:

tv2mobil.jpg

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

A tegnapi napon vásároltam interneten keresztül egy tv2 mobilinternetet, ami sajnos nem működik!
30 percet beszéltem az ügyfélszolgálattal, nem tudtak segíteni.
Majd befáradtam az egyik vodafone ügyfélszolgálatra, ahol 2,5 órán keresztül próbálták megoldani a problémát, nem sikerült.
Egyértelműen rossz a sim kártya is és a stick is. 3 különböző gépen próbálták ki, az összes lehetséges variációban.
Ezek után – nem meglepő módon – szerettem volna elállni a vásárlástól, miként ez internetes vásárlás esetén lehetséges – indoklás nélkül.
A vodafone-os kollégák egy ideig rohangáltak, mint a mérgezett egerek, mert fogalmuk sem volt, mi a teendő.
Gyakorlatilag azt sem tudták, hogy nekik kell ez ügyben intézkedni és igen rácsodálkoztak, amikor felhívtam a figyelmüket arra, hogy a tv2 oldalán vodafone-os elérhetőségek vannak megadva.
Vissza is fizették volna a pénzt, de én hülye eljöttem, hogy még máshol is segítséget kérjek. Ott sem jártam sikerrel.
Ismét visszafáradtam az ügyfélszolgálatra, újabb egy óra várakozás után újabb tanácstalanságot okozva.
És bár egy órával előbb visszakaptam volna a pénzem, végül ez egyik kolléga valahonnan kiguberálta a mentő választ, hogy a szerződésem nem minősül interneten kötött szerződésnek (neten rendeltem, futár hozta, neki fizettem és előtte írtam alá a szerződést). És ezért nem lehet megszüntetni. Nem tudnak visszafizetni semmit.
Persze ha előfizetéses lenne, lehetne, de a vitamax-osat nem. Na ez utóbbiban logikát nem találtam.
Minthogy abban sem, hogy legalább 6féleképpen próbálták kérésemet elutasítani – néha egymásnak ellentmondó válaszokat adva.
Ha feltettem egy keresztkérdést, akkor összeült a kupaktanács és megszültek egy újabb nevetséges kifogást.
Ergo dugjam fel a seggembe a mobilnetet, mert másra amúgy sem jó.
Ja, nem, köszönöm, egyáltalán nem szeretném, elküldetni a szervizbe és megnézetni hogy működik-e és kapni az egyébként vadiúj helyett egy másikat, majd visszafáradni, ismét várni 1,5 órát, stb.
Egyébként sajnos épp nem volt több csere készülék sem az üzletben, illetve ez így nem teljesen igaz:
„van egy, de lehet hogy rossz” – idézem az egyik kedves kollégát.
Nekem MOST lenne rá szükségem, mivel elutazom.

Nos, lehetséges, hogy a szerződés nem minősül távollévők között kötött szerződésnek.
Bár itt felmerül bennem a kérdés, hogy akkor miért hívják az oldalon webshopnak azt, ahonnan rendelni lehet.
Nem félrevezető ez egy kicsit? Ennek nagyon szívesen utána nézek!
Nem igazán értem, hogy a vodafone/tv2 miért nem tud visszafizetni a szerencsétlen ügyfélnek 4000 forintot.

Ezután próbáltam információt találni a tv2 mobilnet oldalán, de gyakorlatilag semmit nem találtam erre vonatkozóan.
Sehol nem találni a szerződés tárgyának lényeges jellemzőit illetve a vásárló elállási jogáról való tájékoztatást,
és még pár hasonlót, amit elvileg köteles lenne JÓL LÁTHATÓ helyen közzétenni az oldalon –
a jogszabályba foglaltaknak és a tájékoztatási kötelezettségének megfelelően. tulajdonképpen azt sem tudtam, hogy egy vitamax-os szerződést kell majd aláírnom.
Én csak szeretném visszakapni a szaros 4000 forintom.
Nem is értem miért kell ebből ekkora problémát csinálni, úgy látszik itthon még mindig nem divat az ügyfélközpontú hozzáállás.

Lehet, hogy holnap még elmegyek 3-4 ügyfélszolgálatra, hátha valahol nem jut eszébe a kollégáknak megfelelő kifogás és a tanácstalanság közepette visszakapom a pénzem. Bár a mai napon délután 1-től este 7ig ezt „intéztem”. Nem lett volna semmi fontos dolgom, és a gyerekekkel se akartam délután játszani, vagy jó éjt puszit adni neki, amikor aludni mennek.

Előre is köszönöm a sablon válaszlevelüket, amelyben ilyen-olyan jogszabályokra fognak hivatkozni, ahelyett, hogy visszafizetnék a pénzt és lenne egy – ha nem is elégedett – de legalább nyugodt és nem dühös ügyfelük.

üdvözlettel:
Krivarics Ditta

f

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics