Rendhagyó évértékelő: remélem 2019 jobb lesz!

A napokban mindenki írta az évértékelőket, akár hosszan a blogon, vagy csak egy FB/insta posztban. Én meg kicsit irigykedtem, hogy mindenkinek milyen jó éve volt… Mondjuk nyilván nem ír évértékelőt az, akinek szar volt. Kivéve én.

Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e erről egyáltalán, végül úgy döntöttem, hogy kezdem őszintén az évet! Aki régóta olvas és jó a radarja ilyesmire, biztosan érezte, hogy valami nem stimmel, sokkal kevesebbet írtam a blogon, keveset posztoltam a FB-on, a lakber témánál meg erősebb volt a kert téma is talán. Egy szóval le tudom írni mi történt: kiégtem. Hosszú ideje kezdődött, 1,5, talán 2 éve is, de én csak májusban jöttem rá mi a bajom, amikor már a “végső stádiumba” kerültem és súlyos tüneteket produkáltam. A kiégés trükkös egy dolog, mert hullámzó, nem érzi folyamatosan rosszul magát az ember, a teljesítménye akár a csúcson is lehet, mint nekem is volt. De sikerek ide vagy oda, köztük egyre hosszabb hullámvölgyek jönnek, míg a végén csak a mély völgy marad.

Én az a fajta ember vagyok, aki nem szokott, nem szeret segítséget kérni, de amikor felismertem mi a bajom (elég volt hozzá 5 perc guglizás), tudtam, hogy ebből egyedül nem mászok ki…

Mitől ég ki az ember? Bár legtöbbször a segítő, szociális szakmáknál kerül szóba a kiégés, de igazából bárki kiéghet, és különösen gyakori vezetők, felsővezetők, magas beosztásban dolgozók, cégtulajdonosok, vállalkozók körében. Max őket kevésbé sajnálják az emberek, mert “milyen jól megy nekik”. Ez mondjuk inkább egy anyagias, irigykedő megközelítés, mintsem emberi. Kiégni nem nehéz, én egyszerűen túltoltam a munkát és közben nem foglalkoztam magammal. Fel se tűnt, hiszen imádtam, mindig is mondtam, hogy nem tudom szétválasztani, hol ér véget a hobbi és hol kezdődik a munka. Sokszor észre se vettem, hogy 14-16 órája ülök a gép előtt… Nem volt teher a számomra. Ezáltal viszont szinte minden egyéb dolog kitörlődött az életemből, bármi, ami tölthet. Úgy meg ugye nem lehet sokáig működni, hogy te adsz, de nincs, ami visszatölt. Előbb – utóbb lemerülünk. És egyszer csak én is lemerültem. Jó mélyre.

Mik a tünetek? Sokféle tünet van, nálam az egyik hangsúlyos dolog a szociális életem leépítése volt. Szép lassan leépítettem minden olyan munkát, ami nem online és amiért ki kellett mozdulnom. Ezzel egy körrel nem mentem sehova, nem mentem már Budapestre találkozni a barátaimmal, se egy kávé, ebéd, vacsora vagy buli… semmi. Gyakorlatilag nem mozdultam ki a házból, csak a kertbe. Ha hozzám jöttek – és szerencsére jöttek – szívesen készültem, ez nem volt teher, de örültem, hogy nem kellett kitennem a lábam sehova.

Emellett kezdett az egész lakberendezés úgy ahogy van nem érdekelni. Kicsit meredek ezt leírni egy lakber blogon, de ez az igazság. Eltűnt a szikra, az érdeklődés, ami mindig is megvolt, ami hajtott előre. Ugyanakkor elkezdett sok más téma érdekelni, a kertészkedés, a hulladékcsökkentés, a zero waste háztartás és úgy általában a sokkal egyszerűbb és élhetőbb élet, a slow living. És ezek bizony elkezdték formálni az egész lakberendezésről alkotott képemet. Szerencsére egyik tanfolyamon se tanítok olyat, amivel most nem értenék egyet, hiszen ott egy tudást adok át, de az összefüggéseket, ok-okozatokat, miérteket teljesen másképp látom. Mondjuk úgy, hogy már nem azt gondolom, hogy a lakberendezés egy nagyon fontos dolog (önmagában), hanem látom milyen szerepet játszik az ember életében, hogy mi a célja az egésznek, mivel hogyan függ össze. A fontosságából nem veszített a szememben, csak másképp tekintek rá. Ezen gondolatok megfogalmazásán még dolgoznom kell. Ha megvan, jöhet a tanfolyam level 2. 🙂 Soha nem voltam híve az öncélú lakberendezésnek, a kirakatlakásoknak, aki olvas, az jól tudja ezt, de egyre tisztábban tekintek a lakberendezésre mint eszközre. Nagyon fontos eszköz, de csak eszköz, egy cél eléréséhez. A cél pedig az otthon kialakítása, ami sokkal több egy szép és esztétikus lakásnál. Akinek csak ez utóbbi a célja, abból sose lesz valódi otthon, mert abból hiányzik egy nagyon fontos tényező: az ember maga. Érzitek a különbséget, ugye?

Szóval nem mentem sehova, nem érdekelt a lakberendezés és úgy általában semmi sem. Nem voltam képes semmit se csinálni, elintézni, sorozatfüggő lettem és csak annyit dolgoztam, amennyit muszáj volt, de a halogatásaim miatt ez 3x annyi időnek tűnt, nem úgy kell elképzelni, hogy pikk-pakk lezavartam. Úgy éreztem magam, mint aki utálja a munkáját és a lehető leggyorsabban, legmegúszósabban túl akar lenni rajta… Kicsit 22-es csapdájába kerültem, kiszállni úgy a mókuskerékből, hogy közben igazán nem szállhatok ki – hiszen családi vállalkozás vagyunk, ebből élünk. Ennek ellenére a nyarat “kivettem szabadságnak”, hogy helyrehozzam magam. Persze ez közel sem sikerült 2-3 hónap alatt, de most fél év távlatából már leírhatom, hogy köszönöm, jól vagyok.

Mit kellett tennem, hogy leálljak? Szokásokon kellett változtatnom, de leginkább fejben, ami nagyon-nagyon nehéz! Először is el kellett engednem azt a magam felé támasztott elvárást, hogy mindig minden percet hasznosan töltsek, és ha nem akkor bűntudatom legyen. Baromi fárasztó így élni és reggel 5-től estig így működni, aztán másnap elölről kezdeni. Bevezettem pl az ebéd utáni alvást. Nem sokat, akkor kóma marad a nap végéig, csak 10-20 perc. Az első éber szakaszban fel kell kelni, de utána tevékeny tudtam maradni, nem úgy mint előtte, amikor délutánra már teljesen lemerültem. Ezt a szokást megtartottam, nem megy minden nap, de ha tudok, alszom egy kicsit. Aztán itt van a munkaidő kérdése. Korán kelek, órákkal a család előtt és egyből leülök dolgozni. Hajnalban, reggel fog az agyam, ilyenkor pár óra alatt simán ledolgozok annyit, mint a nap hátralevő részében. A korai kezdéssel ebédig simán ledolgozok 8 órát. Meg kellett értetnem magammal, hogy nem baj, ha délután nem dolgozom… Bár igazából ekkorra már olyan fáradt voltam, hogy értelmes dolgot nem tudtam csinálni, se munkát, se mást. Közben meg ostoroztam magam, hogy nem csinálok semmi értelmeset.

Újra egyensúlyt kellett teremtenem, meg kellett tanulnom az énidőt nem lógásnak tekinteni, sőt egyenesen élvezni és nem bűntudatot érezni miatta. Elkezdtem sportolni, ami rám fér, mert a nyomorom alatt jól felszedtem vagy 15 kilót a már meglévő plusz 5re. Gondolom nem kell magyarázni, hogy ez már önmagában milyen nyomasztó.

És még egy nagyon fontos dologra rájöttem, hogy mi is az, ami tölt engem, de az elmúlt években hiányzott. Ez pedig a tanulás! 30 éves koromig iskolai keretek között tanultam. Aztán a gyerekekkel ez megszakadt, de elkezdtem tanulni autodidakta módon a vállalkozást, marketinget, stb. Egy ideig érdekes volt, mert újdonság, de aztán a munka része lett. Szóval idén sokat fogok tanulni, nagyon más dolgokat! Január 4-én már voltam is egy oktatáson, szóval komolyan gondolom 🙂 De ezekről a tervekről külön írok még.

A kiégés álságos egy dolog, mert kívülről nézve úgy tűnhet, hogy minden oké, hogy az illető szupersikeres és minden a legnagyobb rendben van, közben az ember belülről emészti fel saját magát. Csatlós Csilla könyvében olvastam egy olyan mondatot, ami nagyon szíven ütött: “De az ember eközben ott maradt valahol az út szélén.” Pontosan ez történt, nem foglalkoztam magammal, az emberrel, mindent a saját szükségleteim elé helyeztem, ottmaradtam valahol a semmiben és igen fájdalmas út volt visszamenni és darabokban összeszedegetni saját magam.

Ha csak a puszta tényeket nézzük, nem feltétlen látszik, hogy szörnyű év volt a 2018, hiszen megjelent a második könyvem, nyáron forgattak nálunk reklámfilmet, több lakberendezési újságban megjelentünk, még címlaposok is voltunk, több tanfolyami kampányunkkal csúcsot döntöttünk, az év első felében még levezényeltem a maradék házfelújítást és a teljes kertrendezést. Ja és terveztem egy sörözőt. De mindez az én szemszögemből: a könyvet vért izzadva és megerőszakolva magam fejeztem be és a végére nem tudtam neki örülni sem. A reklám, az újságok nem igazán az aktuális munkának köszönhető, hanem annak, amit a korábbi években létrehoztunk. A tanfolyamokat szerencsére már rutinból csinálom, de mennyivel jobb lesz a jövőben nem csak a rutinra, hanem a visszatérő kreativitásra és lelkesedésre támaszkodni! A sörözőről is írok majd, már készen van. Ezt csak azért vállaltam el, mert ismerős kért meg rá és bár sokat melóztam vele, inkább fogtam fel játéknak, mint munkának. Visszaadta kicsit a szabadságom. Ez volt az, ami rá tudott venni, hogy újra kimozduljak, eljárkáljak és mindezt ne kényszerként éljem meg.

Hol vagyok most? Még nem az út végén, közel sem, de visszakaptam a pozitív életszemléletemet, kevesebbet dolgozom, vannak terveim munkában és munkán kívül is. Lassan, de haladok a kerek egész felé, amilyennek egy embernek lennie kell. Nagy pofon volt ez az élettől, de azt gondolom kellett nekem. Kellett, hogy leálljak, hogy észrevegyem merre haladnak a dolgok, hogy rájöjjek marhára nem ezt akarom, hogy megtaláljam magam újra, hogy megszeressem magam, hogy én legyek a legfontosabb. Mert munkában, feleségként, anyaként és minden más szerepben is csak akkor fogok tudni jól teljesíteni, ha én jól vagyok. Ezentúl nagyon vigyázok magamra és soha többé nem felejtem ott magam az út szélén!

Hasonló bejegyzések

Hozzászólások

  1. Remek összefoglaló, köszönjük az őszinteségedet ❤️ soraidat olvasva fényt láttam meg… Megdöbbenve tudatosult bennem, hogy hasonló folyamatok történtek velem…. Én is hasonló cipőben járok…. Kiégtem… De ez most jókor jóhelyen történt… Köszönöm!

  2. Szia!
    Néha resetálni kell. Az a jó, amikor felismerjük még időben. Hasonló cipő. További sok sikert, belülről fakadó örömet, pihenést és bűbtudat nélküli énidőt!

  3. Nagy bátorság, hogy ezt leírtad és megosztottad ilyen őszintén!
    Ez a jelenség annyira sok embert érint, hogy biztosan sokan vannak, akiknek segít az, amilyen tűpontosan megfogalmaztad mi is történik, ha nem vigyázunk magunkra. Én személy szerint is hálás vagyok, hogy megszületett ez az írás, nagyon remélem, hogy sokan merítenek belőle erőt és szép lassan formálódik ezzel kapcsolatosan az emberek szemlélete! Köszönöm

  4. Kedves Ditta,
    sok erőt kívánok az új évhez. Megnyugtatásképpen, mint építkezős rutinróka, az x-edik költözés után, hasonlóképpen kiégve fejeztem be az évet. A munkánk, bár szeretnivaló, számomra sokszor jár kétségekkel, hiszen belsőépítészként sokszor dolgozom olyan projekteken, amik szinte hiábavalónak tűnnek, olyan szempontból, hogy vajon jobbá teszem velük a világot? Ha jól belegondol az ember, lehet élni megtervezetlen terekben, pusztán funkcionális szempontokból kialakított terekben- és mire ez a nagy hercehurca? De ugyanakkor kell a léleknek is valami… és egyszer beszélgettünk ha közvetetten is, az otthoni munkáról. Nekem van tapasztalatom kis iroda, nagy iroda, otthonmeló, egyedül, távmunka stb. , de csak azért bérlek egy irodát, hogy felöltözhessek, bemenjek, köszönjek az embereknek, akik ott vannak, beszélgessek egy kicsit -és, legfőképpen ne folyamatosan a saját lakásunkkal kapcsolatos házimunkák és egyéb figyelemelterelő dolgok miatt órákig-hetekig húzzak minden munkát. Nyilván gyerekek mellett nekem folyamatos lelkiismeret furdalásom van, hol a munka, hol a velük töltött idő hiánya miatt-erre nem jöttem még rá, hogyan lehet elengedni.
    És hát a kor:))), ha létezik vmiféle életközepi válság, az szerintem ilyenkor jön. Az ember elgondolkozik, hova jutott, emlékszik, mit szeretett volna- és hát, néha kiábrándító, vagy csak a telhetetlenség miatt nem elégedett? Nem tudom….de ilyenkor rászakad az emberre hirtelen minden. Még akkor is, ha mások szemében sikeresnek tűnik. Mázli például, ha mindehhez partner marad a partner. Mindenesetre-mozdulni kell. Slow living or not- egy kiruccanás az Albertinába, vagy mindenáron elutazni Milánóba, a Salonéra tavasszal – olyan löket, amire érdemes időt és pénzt szánni, nem beszélve a mozgásról. A sport is rengeteget segít:))) Szóval, most talán magamnak is mondom – bocs h ilyen tanácsolósra sikeredetett- hogy gyerünk, 2019:))) és megcsináljuk!!!! Akármi is legyen a cél:))) Köszi és minden jót!!!!!

  5. Üditő dolog őszinte,életszagú évértékelést olvasni, köszönjük! Valószínű hozzám hasonlóan a legtöbb olvasó megtalálja benne a számára ismerős érzéseket. Erőt ad azoknak,akik hasonló problémákkal küzdenek és kicsit kivetítí az árnyas oldalt azoknak, akik még nem tudják, de épp úton vannak a kiégés felé, itt talán magamról is beszélek. Hogy miért “talán”, mert a legnehezebb felismerni és helyesen értelmezni tudni a bennünk lezajló folyamatokat, negatív érzéseket, aztán pedig tudatosan változtatni és új célokat kitűzni. Ez neked sikerült és ez a legfontosabb, azért is tekintheted szerencsésnek az előző évet, mert ehhez hozzásegített. Sok sikert és örömet a továbbiakhoz!

  6. Kedves Ditta!
    Gazdag 2019-et kívánok Neked!
    Szuper döntés volt, hogy megírtad mi történt Veled 2018-ban!
    …az egyik legnagyobb sikered 2018-ban, hogy felfedezted magadat és újjászülettél
    Én 2018-ban tudtam olyan bátor lenni, hogy kiszálljak a “kényelmes” alkalmazotti viszonyból, megérezzem a valódi saját magam által organizált munkát/tevékenykedést (10 év alkalmazottkénti dolgozás után).
    Elkészítettem a sasgabriella.hu weboldalamat – bemutatja a rendkézbesítésemet – amire vállalkoztam/vállalkozom.
    Több múltbéli év érzése/tapasztalata döbbentett rá, hogy teljesen “elhúzom” a napjaimat és valójában csak ELTÖLTÖM a napjaimat, de nem csinálok semmit azért, hogy jól érezzem magam.
    Ezekből adódóan rengetegszer voltam beteg, ami nyilván egy jó kis “lehetőség” volt a semmittevésre.
    Én ezt az évet a KAPCSOLÓDÁSnak szentelem
    A tapasztalataim mind arra mutattak rá, hogy nem megijedni kell attól, ha valami már nem érdekel (ez is bizonyítja, hogy nem gépezetek vagyunk mégcsak biorobotok sem), hanem érezni, mibe lehet tovább fordulni és egyszerűen csak figyelni a környezetet és csinálni.
    A kapcsolódásra pedig határtalanul szükségünk van, méghozzá személyesen is!
    Barabási-Albert László A képlet c. könyvének egyik törvényével kívánok Neked boldogságos töltődést és önidőt:
    “Alkalmasság × Korábbi siker = Jövőbeni Siker”
    Szeretettel,
    Sas Gabriella

  7. Hát én nagyon szeretlek! Köszönöm, hogy kendőzetlen voltál. Hasonló dolgok zajlottak, zajlanak bennem…2018 nekem is nagyon nehéz volt a legtöbb dologban, de csodás, váratlan, ajándék dolgok is történtek velem, így nem tudom – és nem is akarom – lehúzni teljesen. Én is változtattam, változtatok és továbbra is “gyűjtöm” magam körül az inspiráló, motiváló, pozitív embereket, akikre felnézek és szívemből kívánom egyszer találkozzunk. Nekem ilyen vagy Te is! ❤ További sikeres (fel)épülést és boldog, kiegyensúlyozott életet kívánok minden területen! (A házadért és a környékért még mindig irigy kutya vagyok ) Továbbra is számítok mindenféle bejelentkezésedre! Ölellek, Barbi

  8. Nekem tetszik ez az új út, ami felé fordultál, és bár nem tudtam, hogy ilyen küzdelem van mögötte, elismerésem, hogy ezt most le tudtad írni, szerintem sok embernek segítesz vele! Számomra kívülről az látszott, hogy tudatosan építettél le olyan dolgokat, amik csak elszívták az energiáid, szétziláltak és nem engedtek fókuszálni. Ez szerintem egy bátor lépés és fontos! Az összefüggések már ott voltak benned eddig is, csak most állnak össze kerek egésszé (most a lakberendezésre meg a szakmai dolgokra gondolok..) Oké, hogy az idei sikerek a korábbi munkáid eremdényei, de akkor is óriási eredmények, büszke lehetsz rájuk, lelkiismeret fordulás nélkül!! A maximalizmus, az állandó evickélés és lavírozás, a folymatos lelkiismerefordulás sokunk küzdelme és az írásod számomra abban segített, hogy ismét felismerjem és igenis legyek rá büszke, hogy nem baj, ha szívesen és bátran kérek segítséget! Kell és fontos, hogy figyeljek arra megtartó közösségre (barátok, család), akiknek én is része vagyok és minden IDŐ, amit magammal és velük töltök a “szerelmetes cégem helyett, amit imádok” az nem elvesztegett! Hálás vagyok, hogy ezeket a gondolatokat leírtad,… megyünk tovább az úton…

  9. Nos Ditta, ahogy olvasom itt a kommenteket ,azt látom nagyon nem vagy egyedül. Nem vígasz tudom, en is ugyanezt az utat járom már több éve es egyertelműen az itthoni munkának tudom be. 15 éve vagyok a lakás rabja. Még nem tudom merre induljak el ,de mély levegőt kell vennem nekem is.
    Azt mondom ,sok sikert nekünk!!

  10. Köszönöm, hogy leírtad az évértékelődet! Rengeteget segítettél vele Nekem, erőt adott!
    <3

  11. Nagyon egyenes, őszinte és mélyen emberi vallomás volt. Mindig is ilyennek tűntél a blogodon keresztül. Éreztem, hogy valami nem stimmel, mert nem jöttek az írások, amiket mindig vártam.
    Egyébként a kiégés lehet, hogy leegyszerűsített megnevezése annak a válságnak, amit megéltél.
    Boldogabb és szebb új évet kívánok neked!

  12. Szuper írás. Sorról sorra nőtt bennem az érzés, jesszusom ez én vagyok.

  13. Detto, ugyanez velem is. (és egy rakat ismerősömtől hallom, hogy a 2018 maga volt a pokol.) Nálam is. Én betegségeket produkáltam, pedig sosem voltam korábban sem beteg, sem hipohonder, sem túlaggódós. Éjszakákat nem aludtam az aggódás miatt. Év vége felé felismertem, hogy ez pusztán az agyam “hobbija” és változtatnom kell. Megértettem, hogy mi van velem, megtaláltam a technikát, és azóta határozottan jobban vagyok. Bizalommal nézek ennek az évnek elébe. Boldog Új Évet kívánok Neked is!

  14. Kedves Ditta
    Bizonyos szempontból elég hasonlóak vagyunk azt gondolom… és én is elégé magam alatt vagyok.. azt érzem, hogy megrekedt az életem…. persze én sikeres se vagyok… de így is ki lehet égni.
    Alapból sajnos olyan típus vagyok aki nem nagyon törődik magával és két végén égeti a gyertyát. Ezer dologgal foglalkozom és valahogy egyiket se tudom kifuttatni odáig, hogy megelégedéssel töltsön el. Nekem mindig is lelkiismeret furdalásom volt a pihenés gondolatától is mintha az bűn lenne.
    Most a soraidat olvasva leginkább amiatt sajnálom, hogy nem éltem a személyes konzultációval anno, mert jó lett volna találkozni!

    Azt kívánom, hogy ez az éved hozzon fordulatot, legyen békesség benned, öröm a mindennapjaidban!
    Marcsi

  15. Kedves Ditta!
    Nagyon jó, hogy ilyen őszinte voltál. Olvasás közben azon kaptam magam, hogy hasonlítom a tiédet, a saját életem adta érzésekhez. Több anyagot is rendeltem tőled, szeretem, többször meghallgattam őket. Beépitettem oda ahova tudtam.
    Nagyon nehéz megújúlni, újat adni és úgy hogy te is élvezd az egészet. Én tűzzománc szakköröket tartok, tűzzománcot készítek. Kell néha, hogy mást is csináljon az ember. Így találtam rád és a bútorfestésre, aminek nagyon örülök. Ezt soha nem írtam volna, ha nem olvasom az írásod. Köszönöm.

  16. Kedves Ditta!
    Sose szoktam hozzászólásokat írni, de most mégis….Nagyon köszi az őszinteségedet!
    Én is égtem ki pár éve. Nekem akkor az volt a nagy felismerés az egyik könyvből, hogy kiégni az tud, akinek fontos, hogy a dolgokat (lehetőleg mindent) magas színvonalon csináljon). és a kiút ebből az, hogy elengedjük azokat a területeket, ahol nem fontos nekünk a minőség, hogy ne forgácsolódjunk szét. Meg persze az énidő. És köszönöm a zero wastes vonalat, mi is évek óta efelé tartunk 4 kisgyerekkel. A te blogodban azt szeretem nagyon, hogy a külcsín mellett a belbecs, azaz az irány, távlatok is nagyon szuperek.
    ÉS ha esetleg nem olvastad az Egyszerűbb gyerekkort, ami legalább annyira szól felnőttek igényeiről, mint a gyerekekéiről, nagyon fogod szeretni.
    Szeretettel:
    veronika

    1. Kedves Veronika!
      Köszönöm szépen a kedves soraidat.
      Hallottam már erről a könyvről de még nem olvastam, felraktam a listámra 🙂
      Köszi az ajánlást!
      Ditta

A hozzászólás nem lehetséges.

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics