2019. május 25.

8 év. 8 mérföldkő – sikerek és bukások. 8 újdonság

Ma 8 éve, hogy megírtam az első blogbejegyzés az akkor még blog.hu-n induló blogomra. Ha bárki azt gondolja, hogy könnyű volt, nagyon téved, olyan ez, mint a fogorvos, akarod is, meg nem is… De belejöttem, mert még abban az évben született több, mint 100 bejegyzés. Sok mérföldkő volt az elmúlt 8 évben, sokkal több, mint amiket itt leírtam, eredetileg csak évi egyet szerettem volna írni, de nem ment, mert volt olyan év, amikor nagyon sok meghatározó esemény volt.

2011 – elindul a BLOG. Megszületik a kislányom, Abigél.

2012 – január 1-én kirúgják a férjemet. Tavasszal elindulnak Budapesten a TANFOLYAMOK, ősszel belevágunk egy lakberendezési üzlet nyitásába és elkészül a tanfolyam online változata.

2013 – szintén szarul indul az év. Túl sok az üzlet a 2 kisgyerek, a blog és a tanfolyamok mellett. Bukok lelkileg, anyagilag, de kiszállok. Már 500 blogbejegyzésnél tartok. Megvesszük a Házat, indul a HÁZPROJEKT! 2 új tematikájú tanfolyam is készül.

2014 – Építkezünk, közben vidékre költözünk, elindul a DECOR LABOR, azaz a saját tervezésű és gyártású stencileink.

2015 – Megírom az első KÖNYVemet, Régiből újat címmel, ez az építkezést nem érinti jól, nincs rá idő. Szintén indul egy új tanfolyam.

2016 –  belehúzunk az építkezésbe! Ősszel KÖLTÖZÜNK. Közben megírom az 1000. blogbejegyzést, megújítok egy tanfolyamot és lesz még egy új tananyag.

2017 – folytatódik az építkezés, belső befejezése, külső munkálatok és a Kisház. 2 új tanfolyam is készül ebben az évben. Végre ÖNÁLLÓ OLDALra, azaz ide költözik a blog.

2018 – Kisház és a kert befejezése. Megírom a 2. könyvemet, ami  házfelújításunkról szól. KIÉGÉS.

2019 – ez az év az ÚJRAKEZDÉSről szól. Újraépítettem magamat, most a munkán a sor és, ha ez is megvan, akkor építjük a jövőt, megalapozzuk a terveinket.

És milyen újdonságok vannak/lesznek?

Annyi változást történt az életemben, ami a munkát is érinti, hogy muszáj volt újragondolni mindent, mert a meglévő rendszerem nem volt már működőképes. Hónapokig dolgoztam ezen, rengeteg emberrel konzultáltam és sok külső segítséget kértem. Nagyon lassan, de összeállt minden:

  1. Az Otthonkommandó FB oldaláról kivontam minden témát, ami nem lakberendezés (zero waste, kert, stb). Nem csak a lakberhez tértem vissza, de sokkal hangsúlyozottabban edukációs jellegű írások vannak/lesznek.
  2. Minden más témára, készítettem egy új FB oldalt, a saját nevemen, itt főleg kert, konyhakert, vidéki élet, zero waste, slow living témakörök vannak. Sokkal személyesebb, más jellegű, mint az Otthonkommandó.
  3. Elindult egy lakberendezési tanulócsoport a FB-on, egyelőre még csak tesztüzemben, a hallgatóimmal. Ehhez majd bárki csatlakozhat, de szólok, nagyon szigorú feltételek és szabályok vannak.
  4. Kicsit átalakul a blog is, itt is jobban el lesznek szeparálva az egyes témák, mint a lakberendezés, a kert, a zero waste. Ez nyárra van ütemezve.
  5. Kilépek a komfortzónámból és elkezdek végre FB ÉLŐ videókat gyártani, ezek a már említett lakberendezési tanulócsoportban lesznek. Az első ilyet holnap reggel tartom és nagyon izgulok!!!
  6. Lesznek webináriumok, tudjátok, online előadások élőben. Természetesen lakberendezés, oktatás, és kb egy mozijegy ára. Így aki még nem kész egy teljes tanfolyamra, az is tanulhat!
  7. Megújul az első online tanfolyamom! A lakberendezés alapjai már 7 éves, ideje ránc-felvarrni. Sokkal bővebb tematika, sokkal több infó. Hamarosan indul, jelentkezni a jövő héttől lehet!!!
  8. Idén több biokertészkedéssel kapcsolatos tanfolyamra is járok, de ősztől jobban belevetem magam a tanulásba és új szakmát tanulok! Erről részletek később, de mivel ez nem lakber, ezt már az új FB oldalon keressétek! 🙂

Az, hogy a Trónok harca szintén 8 évados és pont most lett vége csak a véletlen műve! Senki ne keressen párhuzamot, nincs semmi összeesküvés elmélet. A vastrónos képet pedig Bálint (Nem mind lom) készítette 4 éve, biztosan nagyon kipihent volt. És az öltözékem alapján én is.

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics