Az ágyból is látszik a Szentgyörgy-hegy

Szerző: Szabó Eszter
2025.02.09.

Ahogy megpillantotta a házat és a birtokot a házaspár, azonnal elvarázsolta őket. Hiába az itt-ott omladozó falak, az óriási kertet eluraló gaz, az előttük álló rengeteg munka, totálisan szerelembe estek a hellyel, pedig eredetileg eszük ágában sem volt nyaralót vásárolni. A kivételes atmoszféra nem csak a több mint száz éves háznak köszönhető, hanem a Csobánc lejtőjéről elénk táruló lélegzetelállító látványnak.

Nem csak saját használatra, kiadásra is készült ez a páratlan panorámájú Balaton-felvidéki birtok. Ám Izabella a korábbi lakásfelújítások tapasztalatainak, a tanfolyamokon szerzett tudásnak és szakértői konzultációknak köszönhetően olyan praktikus, stílusos tereket hozott létre, amelyek remek inspirációt adhatnak. Olyan miliőt teremtett, ahol nem csak ők maguk, de a vendégeik is tökéletesen otthon érzik magukat.

A Kövirigó birtok elképesztő klassz adottságokkal rendelkezik. Nem csoda, hogy miután egy barátjuk felhívta rá Izabella és András figyelmét, a házaspár úgy döntött a megvásárlása mellett, hogy egyébként csak idősebb korukban gondolkodtak saját nyaralóban. Azonban miután megnézték a Csobáncon lévő házat, már a hazaúton megszületett az elhatározás, hogy megveszik.

„Nagyon szeretjük a Balaton-felvidéket, sokat jártunk Szigligetre a barátainkhoz, így végül nem sokáig vívódtunk. Miután megnéztük, a veszprémi körgyűrűnél már azon gondolkodtunk, hogyan teremtsük elő az anyagi forrást a megvásárlásához.”

Ez a lelkesedés nemcsak a birtoknak szólt, hanem egy lehetséges új életformával kecsegtette a házaspárt: Andrást a gazdálkodás, Izabellát az épületek megmentése és a vendéglátás vonzotta nagyon.

A 3,5 hektáros birtokon két ház áll. A nagyobbik alapterülete 150 négyzetméter, kétszintes, így a lakótér a duplája, és van alatta egy ugyanekkora, felújításra váró pince is. A nem régiben elkészült kisház mérete 35-40 négyzetméter. Első pillanattól vegyes használatban gondolkodtak, azaz maguknak csinálják meg, de mivel annyi időt nem tudnak itt tölteni, ki is adják. 2019-ben még pont a Covid előtt tettek vételi ajánlatot, de háromnegyed év volt, mire végigfutott az adásvétel. Izabella ekkor épp a második kislányával volt várandós.

A korábban HR-esként dolgozó Izabella és ügyvéd férje, András rutinos felújítók, már nyolc-tíz projekten vannak túl, amelyeket a saját munkájuk mellett csináltak végig, amiből csak egy készült befektetési céllal, az összes többi a saját otthonuk volt.

„Diákkori szerelem ez a férjemmel, még az egyetemen ismerkedtünk meg, lassan huszonnégy éve, hogy együtt vagyunk. Az ő pici kis lakásából indultunk, és 20 éve gyakorlatilag folyamatosan építkezünk. Mindig régi lakást vásároltunk, amit átalakítottunk, és amikor változtak az igényeink, eladtuk és mentünk tovább.”

A felújítás során mindvégig szem előtt tartották a hely legnagyobb értékét: a múlt és a jelen okos együttélését, a természet és az épület megbonthatatlan harmóniáját. Ezt figyelembe véve tartottak meg és újítottak fel számos régi bútort, miközben teljesen újragondolták a lakótereket és napjaink igényeihez igazították a ház komfortját, fenntartható módon megoldva a korszerűsítést.

„Bár korábban is foglalkoztam lakberendezéssel a lakásaink felújítása során, a barátnőimtől a 40. születésnapomra ajándékba kapott Otthonkommandós ajándékutalványból megvettem két kurzust, majd utána az összes többit. Sokat segítettek abban, hogy strukturálják a tudásomat, tapasztalataimat.”

Ám ez a projekt nagy falat volt, mivel nem csak maguknak csinálták, ezért Izabella úgy érezte, fontos bevonni egy szakembert. Először Dittától kért egy konzultációt. Akkor még az volt a terv, hogy csak minimálisan nyúlnak hozzá, ezért azt beszélték át, hogy mik legyenek a kihagyhatatlan lépések. Azonban az első nyarat úgy töltötték ott, hogy érintetlenül hagytak mindent, hogy lakva is kitapasztalják, mit szükséges mindenképpen megcsinálni. Hogyan lesz a legkényelmesebb számukra és a vendégeik számára, valamint hogy megkeressék a feladatokra a legjobb helyi mestereket.

„Az optikai tuningtól indultunk, de az egyik folyamat hozta magával a többit. Végül teljesen újratervezem a felső szintet, kivettük az összes válaszfalat, teljesen új szobaosztás készült. A négy szobából a két szélső nagyobb, négyszemélyes, a két középső kétszemélyes és mindegyikhez tartozik saját fürdő. A földszinten pedig kiszedtük a boltíves, masszív, vastag falat a nappali és az étkező között.”

 

Miután a felújítás végül sokkal komolyabb lett, mint a tervezett optikai frissítés, a koncepció kialakításához, az anyaghasználat és a színvilág meghatározásához, valamint az egységes stílus megteremtéséhez újabb szakmai segítséget vett igénybe Izabella.

„Szigeti Zsófi enteriőrtervezővel azt tartottuk szem előtt, hogy egy régi parasztházban úgy hozzuk be a letisztult, modern stílust, úgy, hogy ne hasson idegenül.”

A másik szempont az otthonosság, a praktikusság és a kényelem megteremtése volt. Ahogy az Otthonkommandó tanfolyamokban is szerepel, minden helyiségben egy-két drágább darabbal keverték az olcsóbb bútorokat. Ez a vegyítés minőségibbé teszi a végeredményt amellett, hogy pénztárcabarát. A kényelmet szolgálja, hogy minden szobában van elég hely a holmik számára. A vendégek visszajelzése is az, hogy milyen praktikusan van itt kitalálva, minden kézre áll.

Bár a több mint 100 éves házat az előző tulajdonos elkezdte felújítani, ráfért a korszerűsítés, mert például nem volt leszigetelve, és árambővítésre is szükség volt. Minden munkát helyi szakemberek végeztek akikkel a házaspárnak nagyon jó tapasztalata volt.

„A két házban négy csodálatos cserépkályha van. Bár nem voltak nagyon régiek, a ’80-as években rakhatták, mindegyiket fel kellett újíttatni. Véletlenül találtuk rá a mesterre Zalaegerszegen, aki a címet meghallva rögtön emlékezett, hogy eredetileg is ő csinálta. A régi tulaj Bécsből hozatta a cserepeket hozzá. Mellette elektromos padlófűtés biztosítja az állandó meleget és minden helyiségben van hőszivattyús klíma is.”

Amikor elkezdődött a bontás, ahogy minden felújítás esetében, itt is jó néhány probléma előkerült. Felszedették például a fa parkettát, hogy rendbe tegyék az aljzatot, de alatta metlachi lapok voltak, amit szintén el kellett bontani. Alatta már olyan vékony volt a födém, hogy a pincét alá kellett támasztani a betonozás idejére, nehogy beszakadjon.

Sok mindent ők maguk festettek át, bútorokat, ajtókat, a kislányuk is szívesen segített benne. És az is előfordult, hogy lecserélték a lámpák eredeti zsinórját vagy a mennyezeti rózsát, ha nem illett teljesen a koncepcióba.

Az egész házat egyben adjuk ki, igazából így használható a legjobban, ezért a nappalit a konyhával és az étkezővel egybenyitott nagy közösségi térré formáltuk át.

Izabella a Pinteresten találta ezt a konyhát, és sokat gondolkodott, hogyan lehet pontosan ezt a felületet létrehozni. Végül a jól bevált asztalosával, akivel az összes korábbi projektjében együtt dolgozott, egy nagyon szép tölgy furnért választottak, amit lekezeltek lenolajjal, és szépen beért a színe.

„Az emeleten tölgy parketta van, ezért is választottam ide is ugyanolyan a fát. A méretre vágható tölgy fogantyúkkal nagyon szeretem a végeredményt.”

A homogén felületű fehér technikai kő munkalap anyaga fut fel a pult mögötti falra. A beépített, kivezetett elszívó pedig  láthatatlan. A konyha elrendezését, kialakítását ugyan együtt tervezték meg a felkért tervezővel, de Izabellának volt tapasztalata, és a tanfolyamon hallott ismeretek is sokat segítettek.

„A korábbi lakásunkban pontosan úgy terveztem meg a konyhát, ahogy a kurzusban szerepel. Felmértem, hogy milyen tárgyaink és eszközeink vannak, mekkora a helyigényük, milyen magas polcok kellenek ahhoz, hogy minden kényelmesen elférjen. Tökéletesen működött.”

A mostani otthonuk esetében azonban nem volt ideje rá, ezért kiadta egy konyhastúdiónak a feladatot. Sajnos egyáltalán nem vált be, nem vették figyelembe a szokásait, rutinjait, nem áll kézre a kialakítása. Emiatt itt különösen nagy hangsúlyt fektettek a tervezésre.

„Sokat gondolkodtunk azon, hogyha sokan vannak a házban, (16-20-an is elférnek) és valaki szeretne kávézni vagy inni valamit, ne kelljen bemennie a konyharészbe. Ezért a frissítő funkciót kiemeltük a konyha zónából, hogy ne zavarja azt, aki épp ott foglalatoskodik. A lépcső alá tettünk be egy plusz tálalót, és a tetején alakítottuk ki a frissítőpultot.”
Használaton kívül a tévé elé húzható a roló, hogy a készülék ne látszódjon.

A nappali részből jutunk ki a teraszra, ahol a medence van és egy étkezőasztal a hangulatos kinti étkezésekhez.

Az étkező minden oldaláról gyönyörű panoráma nyílik. Látható innen a Balaton, a Csobánc, és a Szentgyörgy-hegy. Ez a legfantasztikusabb a házban, hogy bármerre fordulunk, csodálatos a kilátás. Körben az ablak alatt kényelmes beülőket alakítottak ki a régi párkányokból, hogy tökéletesen élvezni lehessen a látványt.

A fenti szobákban vannak visszaköszönő vizuális elemek. A földszinti szoba azonban különbözik tőlük. A romantikus, fehér franciás stílusú helyiségben az ajándékba kapott ágyhoz igazították a stílust. A függöny mögött egy átjáró volt a nappaliba, az ajtót megszüntették és bepolcozták, valamint egy akasztós részt is csináltattak a ruhatároláshoz.

A hosszúkás ház bal oldalán helyezkedik el a konyha-nappali-étkező, szemben a szoba, jobbra pedig a csoportszoba és egy ipari konyha. Ez a második nappali ideális workshop helyszín, mert sokféleképpen átrendezhető. Most például jógatáborokat tartanak benne, ilyenkor teljesen kipakolják az egész szobát. Korábban egy nagy ipari konyha volt ez a helyiség, ebből csípték le ezt a közösségi teret. Hasznos egy ekkora birtokon, ha a sáros gumicsizmákat vagy a terméseket kell lemosni, hogy ne vigyék be a koszt a konyhába, de erre bőven elég egy kisebb tér.

Izabella sose tanulta a vendéglátást, de mivel HR-es volt és sok céges rendezvényt szervezett, óriási tapasztalatot szerzett abban, hogy mi mindenre lehet szüksége a különféle célból ideérkezőknek.

A satupadra lehet tálalni, kitenni a frissítőket.

Az emeleten az egyik nagy szoba a visszafogott színvilágú, babaággyal is ellátott skandináva stílusú helyiség, amelyben szépen keverednek a régi bútorok a modernekkel. Hozzátartozik a ház egyetlen káddal rendelkező fürdőszobája. A többiben épített falú zuhanyzók vannak, mindegyik falát műgyantával kenték ki csempeburkolat helyett. Pelenkázó is van benne, tehát ez egy igazi kisgyerekes szoba. A család is ezt használja, amikor itt vannak.

„Én találtam ki, hogy régi gyalupadokon legyenek az ültetett mosdótálak, mert nagyon tetszett. A legkülönbözőbb helyekről szereztem be őket, az asztalosom pedig felújította, méretre vágta és beszabta a helyükre.”
A különleges szépségű kézműves mosdótálakat kifejezetten ide készítette egy keramikus. Izabelláék átküldték neki az összes járólapmintát, és ahhoz igazította a színeket.
Bár Izabella különböző helyekről szerezte be a csempéket, attól egységes a megjelenésük, hogy figyelembe vette a lakberendező tanácsát, aki azt javasolta, hogy olyanok legyenek, mintha eredetileg is ezek lettek volna lerakva. A régies darabok valójában nagyon jó áron beszerzett, abszolút mai burkolatok.

A kék szoba picit nőiesebb, a kristálycsillárral finomabb hatást kelt. Az éjjeliszekrény szerepet betöltő ágy melletti lerakók a birtokról származó farönkök, amelyeket fehérre festettek.

A virágos komód egy magyar iparművész munkája. A fogantyúkat már Izabelláék cserélték ki kristályra, hogy szépen rímeljenek a csillárra.

A másik kétszemélyes szoba japandi stílusú, ahol a neutrálisabb színvilág és egy áttört fa fali dísz adja meg az alaphangulatot.

A hozzátartozó fürdőszoba izgalmas darabja ez a virágtartó. A szobában lévő mennyezeti lámpa és az ágy mellett lelógó lámpák anyagát idézi meg a betonkaspó.

A negyedik szobát a keki színállás határozza meg. Kényelmesen szeparált benne a gyerekrész, de az igazán extra benne az, hogy a telek emelkedése miatt tartozik hozzá egy saját terasz. A háznak vannak részei, amelyek a földben állnak, de nagy szerencséjükre a vizesedéssel nem volt gondjuk.

A fürdőszobában is minden részlet a helyén van. Izabella nagyon sok energiát tett abba, hogy megtalálja a legjobban ideillő darabokat. Egy évig tartott, amíg összegyűjtötte a stílusos kiegészítőket, textileket, dekortárgyakat. Ezen a gyalupadon készült a TV maci. Ez már a hirdetésben is szerepelt, az eladó nagypapája a volt a mester.

„A kertben a mandula meg a szőlő ott volt eredetileg is, a levendulát és a 150 fás gyümölcsöst már mi ültettük. Van fűszer- és veteményeskertünk is.”

Kisház felső szintje a bejárat felől a földszint, ami a lakótér. A kőkockában van a fürdőszoba meg a plusz szoba, és fölötte van az erkély. Az alsó rész műhelynek és tárolónak van kialakítva.

Kicsit eltér a hangulata a főépület enteriőrjétől, ez a színesség nem jellemző a többi térre.

„Két évvel a nagy ház elkészülése után már nagyon vágytam a színekre. Zsófi javasolta, hogy bohém irányban gondolkodjunk, amit egyébként is imádok. Nagy dilemma volt egyébként, hogy hol jelenjenek meg a színek. Felmerült a roló, de az felhúzott állapotban nem látszik, a tapéta a hátsó falra, de nagyon örülök, hogy végül ezt a kézműves ágytakarót választottuk, amibe azonnal beleszerettem.”

Eredetileg úgy készült, hogy kifejezetten a családé lesz. Négy főre lett minden kialakítva, hogy itt tudjanak lenni olyankor is, ha ki van adva a nagy ház. Végül azonban akkora társaságok jelentkeztek be, akik igényt tartottak erre is, így nem tartották meg maguknak.

A nappali egy térben van a konyhával. Ha belépünk bal kéz felé esik a konyha, fölötte alvógalériával. De jól kihasználható a tér, mert a kanapé is nyitható.

A konyha letisztult, egyszerű, de a két színállással, nyitott polccal látványos megoldás. A zöld árnyalat kiválasztásakor a cserépkályhából indultak ki. Színskála alapján fújatta le Izabella ugyanerre a zöldre az alsó szekrényeket és a hálószobai kis komódokat, amikre rézfogantyúkat szerelt. 

A kis szobából szintén fantasztikus panorámájú teraszrész nyílik. Az üvegkorlát nem akadályozza a kilátást, akkor sem, ha épp leheveredik valaki a teraszon.

„Nem véletlen, hogy nekem a kisház a kedvencem. Minden van benne; tolóajtóval rejtett gardrób, teljesen felszerelt konyha, még egy cserépkályha is, ami befűti. Fekszel az ágyban, és látod a Szentgyörgy-hegyet. Kell ennél több?”

Itt látszik igazán, hogy micsoda látványos változásokat hozott az átalakítás:

 

Fotó: tulajdonos, Kövesdi Réka

A további hallgatói otthonokról készült cikkeket itt olvashatjátok el.

Beszerzési lista

Konyha

mennyezeti lámpa: Alkonylámpa 

bárszék: Zara Home

csaptelep: Bugnatese 

munkapult: Nettkő Kft. 

furnér Furnér Művek Kft.

Nappali

kanapé: IKEA (Ektorp 2 személyes és lábtartó)

mennyezeti lámpa: Naturalii Concept Store 

szőnyeg: Rugvista

fotel: Bonami 

díszpárnák: H&M Home és Zara Home

egyedi tálaló: Heidi Bútor 

padlóburkolat: Rokfort Home (Settecento Proxi)

Étkező

lámpa: IKEA Tilka textilkábellel és porcelán rózsával

székek: különböző forrásból használtan, Annie Sloan (Duck Egg Blue) festékkel festve

asztal: helyi asztalossal készíttetve

Fehér romantikus szoba

ágy: IKEA (korábbi kollekció)

tapéta: Generációk Tapétaboltja (Eijffinger Black & Light kollekció)

lámpa Alkonylámpa

mennyezeti: Kyalandkara.com

pad: Jysk

díszpárnák: H&M Home

fürdőszobája

tükör: Baliról hozták egy korábbi utazásuk alkalmával

falilámpa: Alkonylámpa

mennyezeti: Rábalux

zuhanyzó: Bugnatese 

kiegészítők: Villeroy & Boch

Kék szoba

ágy: Beliani

ágytakaró, díszpárnák: Zara Home

szőnyeg H&M Home

csillár:  Alkonylámpa

falitányérok: Galeria Savaria, IKEA, régiségboltok

kép: Antik Térkép

komód: Endrédi Design

hangulatlámpa: Castlegatelight.co.uk 

fürdőszobája

csempe: AC Design 

gyalupad: Marketplace

kiegészítők: Bonami és Nostalgia Shop 

váza: Butlers

tükör: Nostalgia Shop

csaptelep: Bugnatese 

falilámpa Alkonylámpa 

Zöld szoba

ágy: IKEA (Utaker, és egy nagy kétszemélyes matrac van rajta pluszban) háttámla egyedileg készíttetve hozzá

fehér kanapé, gyereksarok: IKEA (Grönlid)

pad: Káptalantóti piac

lerakóasztal: Müller Mónika Enteriőr

párnák: H&M Home

tükör: Csigó Malom

mennyezeti lámpa: Maisons du Monde

fonott szék, kis fonott szék: Vatera

kék kanapé:  IDdesign

fürdőszobája

csempe: AC Design 

gyalupad: Jófogás

kiegészítők:H&M Home

tükör: egyedileg készített a gyalupadból leeső hulladékból

csaptelep Bugnatese

falilámpa: Lámpaház

Gyerekágyas szürke szoba

kiságy, kanapé, komód: IKEA

franciaágy, éjjeli szekrény: Bonami

pad: Zara Home

mennyezeti lámpa: Etsy 

díszpárnák: H&M Home és Zara Home

hintaszék: Vatera

falilámpa 1: Maisons du Monde 

falilámpa 2: Maisons du Monde

éjjeli szekrény: Bonami 

szőnyeg: H&M Home

fürdőszobája
csempe: AC Design 

gyalupad: Jófogás

kiegészítők: Jysk

váza: Butlers

tükör: Müller Mónika Enteriőr

csaptelep: Bugnatese 

falilámpa: Alkonylámpa  

Japandi szoba

ágy: IKEA (már nincs forgalomban)

ágytakaró, szőnyeg: H&M Home

díszpárnák: H&M Home és Zara Home

mennyezeti lámpa: Beliani (Tilka porcelán rózsával és textilkábellel)

olvasólámpák: Etsy kézműves lámpák

faragott kép: Müller Mónika Enteriőr

pad: Zara Home

fürdőszobája

csempe:  Rokfort  (Mainzu)

gyalupad: Jófogás

kiegészítők: Mömax

kaspó: Deco Depot

tükör: egyedileg csináltatva a gyalupad maradékból

csaptelep: Bugnatese 

fali és mennyezeti lámpa: IKEA

Előszoba

lámpa: Müller Mónika Enteriőr

padok, szizál szőnyeg, asztali lámpa: Zara Home

Csoportszoba

kanapé: IKEA 

lerakó, horgászszékek: Vatera 

lámpák: Eglo

szőnyeg: Marketplace

satupad: családi örökség 

összecsukható székek: Dublino

Kisház

nappali

kanapé: Bonami

tapéta: Le Merlin, Spanyolország

mennyezeti lámpa: Maisons du Monde 

lerakóasztalok: Jysk és Nordic Home

szőnyeg: H&M Home

burkolat: Rokfort (Settecento Proxi)

díszpárnák: Zara Home

ágy: Jysk

olvasólámpák: Lucide

hálószoba

franciaágy: Jysk

kézzel készült ágytakaró, képek: Etsy

komód: Bonami (Zara Home fogantyúkkal)

díszpárnák: H&M Home és IKEA

fürdőszoba

bútor, tükör, mosdó: Kave Home

csaptelep: Bugnatese 

burkolat: Rokfort Home (Settecento Proxi)

konyha

bútor: egyedileg gyártott

csaptelep: Bugnatese 

étkezőasztal: Jysk

székek: Zara Home

terasz

napernyő, lerakó asztal: Jysk

székek: Dublino

Hogy ne maradj le!

Inspiráció, gyönyörű otthonok és praktikus tippek!

Iratkozz fel, és “házhoz” viszem a legjobb lakberendezési ötleteket, praktikus tanácsokat és a szebbnél szebb otthonokat!

Nem beszélve a különleges kedvezményekről, amelyek publikusan nem érhetőek el!

Krivarics Ditta
Szabó Eszter

A lakberendezés nem agysebészet, de van benne sok szabály és összefüggés, amiket ha ismersz, akkor egy jól funkcionáló, kényelmes enteriőrt alakíthatsz ki.

Egy életteret, ami stílusos, harmonikus, tükrözi az ott élők személyiségét, és olyan tárgyakkal van megtöltve, amik jó érzéssel töltenek el.

Elérhetőségünk: otthonkommando@gmail.com

Facebook
Pinterest
X
Threads
Reddit
Tumblr
WhatsApp
Email

Kérem a friss híreket és az exkluzív ajánlatokat!

Hozzájárulok, hogy az Otthonkommandó Kft. az általam megadott adataim kezelje, tájékoztatókat, további információkat és eDM-eket (újdonságok, cikkek, exkluzív ajánlatok) a megadott e-mail címre küldje.