2014. október 01.

Házprojekt: szeptemberi beszámoló és lámpamustra

Azon gondolkozom hogy kéne egy tanfolyamot indítani építkezőknek. Lenne egy pszichológiai része, hogy hogyan dolgozzuk fel, hogy semmi sem halad úgy ahogy kéne, egy másik részben megkísérelnénk megfejteni, hogy miért nem csinál senki semmit és egy harmadik, gyakorlati részben pedig az ostorhasználatot gyakorolnánk, mert lassan úgy látom ez az egyetlen motiváló eszköz, hogy haladjon a munka. Nem, még a pénz sem elég motiváció, mint az kiderült számomra az utóbbi időszakban.

Nagyon röviden be tudok számolni, hogy mi történt az elmúlt 1 hónapban: 1 ablak helyének a kibontása és egy kis falépítés alapozással. Ennyi.

Képekben. Az új konyhaablak:

Fe_nyke_p-0010

Falak:

Fe_nyke_p-0017

Még ide akartam írni az acél áthidalót és az új padlásfeljáró kibontását, de az az előző beszámolóban már szerepelt, szóval tényleg ennyit sikerült megcsinálni 1 hónap alatt! Ez a valóságban úgy 2 nap munka, még akkor is ha csak két főt veszek napi 8 óra munkával.

Néha sírhatnékom van, néha röhögök rajta, de leginkább értetlenül állok a helyzet előtt, mert azzal ugyan tisztában voltam, hogy nem fog minden úgy menni ahogy azt elképzeltem, sőt igazából nem is képzeltem el semmiféle ideális haladást, de bevallom erre azért nem számítottam.

És akkor nézzük mit tehetünk ha már az építkezésünk nem halad! Természetesen foglalkozzunk a belső dolgokkal, dolgozzunk kicsit előre. Ezek közül is az egyik legfontosabb számomra: a LÁMPÁK! Egyrészt lámpamániás vagyok, másrészt pedig a lámpák az egyik legjobb eszközei a lakberendezésnek. Ha igazán jó, ütős darabokat választunk, akkor már önmagukban is felöltöztetik a lakást. Egyszerűen vétek nem kihasználni a lámpákban rejlő lehetőséget. Ezért lehet engem a világból kikergetni a spotlámpával, kevés dolgot utálok jobban. Inkább válasszunk egy egyszerű kanapét vagy csempét, a különbözet pedig csapjuk hozzá a „lámpakeretünkhöz” bár őszintén szólva nem feltétlen a pénzen múlik a karakteres lámpaválasztás, de ha kicsit tágabb a keret, könnyebb.

Tulajdonképpen akkor kezdtem el beszerezni a lámpákat, amikor megvettük a Házat, azaz úgy másfél éve, illetve már előtte is vettem 1-2, amit nem lehetett ugye otthagyni, annyira jó vétel volt, bár még nem tudtam, hogy hova fogom tenni.

Lámpából sok kell. És ha kicsit jobban körbenézünk, akkor hamar rájövünk, hogy ez nem két filléres mulatság. Én úgy 30 darabot számoltam a Házba, ebben minden benne van, csillárok, íróasztal-olvasólámpák, konyhai világítás, fürdőszoba… Igazából olyan nincs is, ami csak a hangulatot szolgálja, vagy felesleges luxus lenne, az összes betervezett lámpának van funkciója is.

Sok lámpát vettem a Vivren (ha ide kattintva regisztrálsz 1700 Ft bónuszt kapsz!) és tényleg van, ami lassan másfél éve dobozban áll, várva, hogy a helyére kerüljön. Ő volt az egyik első, a mosókonyhában lesz:

vivre lampa

Ő a fürdőben, a falikarok a tükörhöz még nincsenek meg:

furdobe

Ezt csak muszáj volt megvenni, akkor még nem tudtam hova. A WC lesz a helye, mert pont olyan színű, mint a régi teniszütő, amiből a tükrünk készült:

vivre lampa2

A nappali csillár tök más lett, mint terveztem, de amikor szembe jött, akkor úgy gondoltam, hogy ezt pont nekünk találták kis. Egyáltalán nem akartam színeset, de mivel ennek a színei pontosan olyanok, mint a szőnyegünké, csak kicsit élénkebbek és a két kanapéhoz is illik, nem volt mit gondolkodni, bevállaltuk:

lampa

Ebből kettőt vettem és szét szeretném majd szedni, hogy ne egy ilyen tányérból lógjanak és legyen 5 vagy 6 db, mert túl nagy fénye nem lesz. A szőnyeggel, a kanapékkal és a lecsiszolt spalettával:

OB-nappali

Épp ma szereltük össze – pedig évek óta megvannak a darabok – az álló/olvasólámpát a nappaliba. Az alja egy régi fényképezőgépláb, lámparész pedig valaha a Merlin színházban szolgált. Ez utóbbit közel 3 éve szereztem fillérekért, amikor kiárusították a színház cuccait, díszleteit.

IMG_1366

A konyhába is kezdünk jól állni. A Vivren kívül a másik két fő beszerzési forrásom az ArtKraft és a Möbelkunst, mindkét helyen régi, de felújított lámpákat lehet venni. Az étkezőasztalunk felett 2 hatalmas ipari lámpa lesz (Artkraft):

etkezo lampa

És nemrég találtam a Möbelkunstnál ugyanolyan színű jó kis gömbölyű falikarokat. Ezek kerülnek a munkapult fölé:

konyha lámpa

A „konyhasziget” (nem lesz több, mint egy régi asztal) felett 3 befőttesüveg lámpa fog lógni

sziget lámpa

A mosogató felett pedig egy egyszerű Tilka lámpa, mert már van épp elég hangsúly:

tilka2

A gyerekszoba lámpa szintén a Möbelkunstból jött:

lampa

Hiányzik még jó pár darab, főleg a falikarok (fürdőbe, hálóba, gyerekszobába, nappaliba), de a hálószobai és az előszobai csillár sincs meg, bár konkrét elképzelések vannak. Egy szuper lámpát már bebuktam, mert bár tudtam, hogy tökéletes lenne, addig húztam halogattam a dolgot, míg jól megvették az orrom előtt.

Van pár retro buránk, még az is lehet ez megy a hálóba:

lampa6

bár ez a szívem csücske, az Auntie névre hallgató lámpa. Sajnos az ára nem túl baráti, ezért se vetettem még rá magam. Lehet inkább keresek egy lámpaernyő készítőt.

auntie

Ezen kívül van még két klasszik Szarvasi ipari lámpám bolhapiacokról, fillérekért. A nagy fehér a bejáratnál lesz kültéri világításként, a másik, ami falikar pedig a lakókonyhában a gyereksaroknál. Ez egyébként épp olyan kékesszürke, mint a többi.

Azért is szerencsés, ha megvannak előbb a lámpák, vagy legalább konkrétan tudjuk, hogy mi lesz, mert így a helyüket az adott darabokhoz lehet igazítani. Mert nem mindegy hogy valahova 1, 2 vagy 3 kerül, ahogy az sem hogy 15 vagy 40 cm az átmérőjük.

Ez az elmúlt másfél év lámpatermése. Rendszeresen keresgéltem, kutattam, de megérte a ráfordított idő és a türelem, mert minden egyes eddigi darabnál tudtam, hogy pont megfelelő lesz! Ezt egy-két gyors körben nemigen lehet elintézni.

A következőkben összefoglalom a WC-Fürdő állását, mert már ott is majdnem mindent beszereztünk.

A Házprojekt FB oldalához itt csatlakozhatsz.

*****

Egy jól működő otthon alapja a megfelelő világítás!

Ennek a megtervezéséhez ismernünk kell egy sor szabályt, a világítás típusokat, hova mi kell, plusz az egyéni igényeket is.
Meg kell tervezni egyszer alaprajzi szinten – ez az első lépcsőfok. A második lépcsőfok, pedig a megfelelő lámpák és izzók kiválasztása, nem mindegy hova milyen típus kerül.

A lámpák ráadásul a lakberendezés adu ászai!

Egy karakteres lámpával  – némi túlzással persze, de – félig kész is a lakás!

Ha a lámpaválasztásnál mellényúlunk, akkor úgy fogjuk érezni, hogy valami nem stimmel, valami hiányzik…

Mind a két szintet részletesen végigvesszük a Tökéletes világítás online tanfolyamon!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

>>> Nézd meg a TÖKÉLETES VILÁGÍTÁS online tanfolyamot <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics