2014. március 01.

A 10 leggyakoribb lakberendezési hiba

Gondolkodtam, hogy miről írjak, aztán rájöttem, hogy még sose szedtem össze azokat a lakberendezési hibákat, amiket a leggyakrabban elkövetnek az emberek. Nem ízlésről meg tetszik-nem tetszik dolgokról lesz szó, hanem szabályokról, mert vannak, nem is kevés. Illetve olyan bakikról, amelyeket a szabályon nem ismerése miatt követünk el.

  • Tervezési szempontok. A lakberendezés nem a fal színénél és a hozzá passzoló függönynél kezdődik. A helyiségek kialakításának, berendezésének egy sor funkcionális és ergonómiai szabálynak meg kell felelnie. A legelső hibákat akkor vétjük, amikor ezeket nem vesszük figyelembe. Akár azért, mert nem tudunk róluk, vagy az is lehet, hogy ismerjük őket, mégis önkényesen felülírjuk, nem foglalkozunk velük. Egy jól működő otthon alapja a pontos tervezés, de hát ez ugye nem látszik, így nem is lehet olyan fontos. Sokkal izgalmasabb a színeknek és a bútoroknak az összeválogatása… Gondolják sokan.
  • Túl sok szín! Lehetünk a színek szerelmese, szerethetjük az élénk, erős színeket, de a lakberendezésben, különösen nagy felületen, óvatosan kell velük bánni. Vannak stílusok, amiknek kifejezetten jól állnak az ütős színek, de ezeket nem könnyű úgy összehozni, hogy a végeredmény harmonikus legyen. Ne fessünk minden helyiséget más színűre, mert az feldarabolja a lakást és nem lesz egységes arca. Mindig az öltözködést hozom párhuzamként. Képzeld el, hogy minden ruhadarabod 1-1 helyiség a lakásban. Lehetsz harmonikusan színes és nézhetsz ki úgy is, mint egy bohóc. Sajnos a színes lakásoknál az utóbbi a gyakoribb.

Ilyen színeknél pontosan tudni kell, hogy mi-hogy működik. Gyakorlott kezek kellenek, hogy jó eredmény szülessen:

baki1

  • Bátortalanság. Ha valaki túl óvatos, olyankor a végeredmény gyakran unalmas lesz, vagy olyan, amire azt mondjuk, hogy semmilyen. Igazság szerint még ez a legjobb hiba típus, mert ezen viszonylag könnyű segíteni. Elég 1-2 kiegészítő, textil, kisbútor, ami egyedi arcot varázsol a helyiségnek.
  • Túl sok apró dekor. A dekorációnál jobb szem előtt tartani a kevesebb több elvét. A sok apró bizbasz nem tesz jót az összhatásnak, ráadásul sokszor amolyan „olcsó” feelingje van. Az ideális dekor nálam két részből áll. Egyrészt összekombinálni a funkcionalitással, tehát nem öncélú a dekoráció, hanem használati tárgy is ebben. Például tarthatod egy szép üvegben, dobozban a lisztet, cukrot, ami passzol a hangulathoz. Ezen túlmenően pedig inkább legyen 1-2 hangsúlyos dekor és néhány kisebb, ami passzol hozzá. A dekoráció az, amivel nyugodtan lehetsz bátor, humoros vagy épp meghökkentő.

Nem könnyű eltalálni, hogy a sok dekor jól mutasson:

baki3

  • Világítás. A legnagyobb hiba ezzel kapcsolatban az, hogy nem használjuk ki a benne rejlő lehetőséget. Telenyomjuk a lakást spotokkal és kész a világítás. Pedig ez az egyik legerősebb hangulatteremtő elem. Minél több fényforrás, hangulatvilágítás van, annál melegebb, barátságosabb a szoba. A másik fontos tényező, hogy milyenek a lámpák! De ez már a következő pont:
  • Fókuszpont. Ennek hiánya szintén jellegtelenséghez vezet. Ilyenkor van általában az az érzésünk, hogy „valami hiányzik”. És hiába törjük a fejünket, nem tudjuk mi, hiszen minden megvan. A fókuszpont lehet egy bútor, egy szőnyeg, képek a falon, vagy akár egy csillár. A leggyakrabban azt látom, hogy a lámpaválasztásban bizonytalankodás van, ezért inkább egy semlegeset veszünk. Pedig itt jól jön egy kis bátorság, egy ütős csillár felöltözteti a helyiséget.

A fókuszpont különösen kell, ha kevés vagy semleges színeket használunk

baki2

  • Szekrénysor. Ez az amire azt mondom, hogy úgy ahogy van, felejtsük el. Ha időben lépünk meg tudjuk oldani a tárolást monstrum bútorok nélkül is.
  • Túl sok bútor. Mivel a hazai lakásokra nem jellemző, hogy hatalmas tereik lennének, ezért fokozottan oda kell figyelni, hogy mennyi bútort teszünk be. Nagyon gyakoriak a telezsúfolt lakások.
  • Túl nagy bútor. Sokszor azonban nem is a bútorok mennyiségén múlik a dolog, hanem azon, hogy a helyiség méreteihez képest hatalmas darabokat teszünk be. A leggyakoribb hiba, hogy túl nagy kanapét választunk. Lehet, hogy befér a 15 m2-es nappaliba az óriási sarok ülőgarnitúra, de ha a felét elfoglalja, akkor kisebbnek és zsúfoltnak tűnik a helyiség.

A skandinávok mesterei a tereknek. soha nincs túl sok vagy túl nagy bútor, a helyiségek szellősek és tágasak, még akkor is ha nem nagyok:

baki4

  • Nincs koncepció. Sajnos igen ritka, amikor van egy vezérfonalunk és tudatosan azt követjük. Tudjuk, hogy mit szeretnénk, mit keresünk. A gyakori az, hogy rengeteg időt eltöltünk keresgéléssel, inspiráció gyűjtéssel, a gond pedig, hogy nincs benne rendszer és nem tudatosul hogy mit is keresünk, így csak elmegy az idő, de előrébb nem jutunk.

*****

A lakberendezés alapja a FUNKCIÓ!

Teljesen mindegy, hogy van egy szép kanapénk, ha rossz a szoba elrendezése, vagy lehet szép burkolatunk a WC-ben, azonnal tönkre vágja a műanyag felmosóvödör a sarokban. Kerülhet rossz helyre kapcsoló, lámpa, lehet kevés tárolónk, választhatunk rossz burkolatokat, színeket.

Rengeteg olyan ALAP dolog van, aminél, ha rosszul döntünk, azon nem fogunk tudni később változtatni!

Nem fogjuk újra átrakni a falakat, vagy szétverni a vadiúj burkolatot, és az új konyhát sem bombázzuk szét, mert rossz helyre kerültek a kiállások.

Ha van egy alap TUDÁSUNK, akkor a HIBÁK ELKERÜLHETŐEK!

Minden megtanítok a LAKBERENDEZÉS ALAPJAI online tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

>>> Nézd meg a LAKBERENDEZÉS ALAPJAI online tanfolyamot <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics