Réka férjével és három gyermekükkel él ebben a Törökvészen található társasházi lakásban. Az I. kerületből költöztek ide egy 90 négyzetméteres lakásból, azért, hogy minden gyereknek saját szobája legyen. Hosszú ideig keresgéltek, mire megtalálták a számukra ideális ingatlant, ahol ráadásul szinte minden korábbi bútorukat el tudták helyezni.

Öt évig hiába kerestek, aztán egy este alatt meglett
Bár nagyon szerették az I. kerületben lévő korábbi otthonukat, de csak három hálószobája volt, és ahogy nőttek a gyerekek, szükségessé vált, hogy mindenkinek sajátja legyen. 2015-2020. között már keresgéltek, de végül lemondtak róla, mert vagy nem tudták megfizetni vagy nem volt jó beosztású, illetve élhetően átalakítható lakás a piacon. Nem élték meg nagy tragédiának, arra gondoltak, hogy akkor maradnak, és legfeljebb korábban repülnek ki majd a gyerekek a családi fészekből.
„Aztán amikor a sógoroméknak 5 év után végre sikerült lakást cserélniük, összenéztünk a férjemmel, hogy próbáljuk meg mi is újra, és gyakorlatilag aznap este megtaláltam ennek a lakásnak a hirdetését.”
Ez vasárnap este történt, és hétfőn már meg is nézték. Sötétben, mert tél volt, de azonnal meglátták benne a lehetőséget, pedig elég lepusztult volt, és régóta nem lakták. A férj azért visszament napközben is, hogy felmérje a fényviszonyokat, az utcazajt stb. és nem is kerestek tovább, eldöntötték, hogy megveszik.
„Érdekes volt, hogy más nem látta meg benne a lehetőséget, mert akkor már egy éve árulták és nem tudták eladni. Pedig a lehangoló látvány ellenére klassz adottságai voltak.”

Az új otthon esetében a négy, élhető méretű hálószoba mellett az volt a legfontosabb szempont, hogy ne kelljen kiköltözni a városból és lehetőleg Budán legyen. Utána következett, hogy jó lenne garázs és egy pici erkély, meg a jó közlekedés, de ezek mind lejjebb voltak a fontossági listán. Szinte hihetetlen, hogy végül itt minden teljesült!
A két tömbből álló félszinteltolásos ház első emeletén található a lakás. A két tömb közepén van a lépcsőház, és mivel csak ezzel a fallal csatlakozik az épület, három oldalról árad be a fény. Kelet, nyugat és észak felé néznek az ablakok, emiatt nincs szükség klímára. A 100 négyzetméteres ingatlanhoz egy 3 négyzetméteres erkély is tartozik. Valószínűleg sokak számára érthetetlen, hogy Rékáék ilyen kis méretkülönbség miatt költöztek, de pont ez a 8-10 négyzetméter hiányzott nekik meg a jó elosztás, ami néha többet számít, mint a méretek.
Kompromisszumok, amiket érdemes volt megkötni
A konyha-étkezős nappali összesen csak 30 négyzetméter, ami nem olyan tágas, mint a régi lakásukban, de végiggondolták, hogy a négy hálószoba fontosabb most a számukra. Amikor kicsi gyerekeik voltak, mindenki a nappaliban nyüzsgött, kellett a nagy közösségi tér. A jelenleg 20, 19 és 13 éves gyerekeik viszont már szívesebben vonulnak el a saját szobájukba. Ezt mérlegelték, amikor öt éve megvették ezt a lakást. Az is kompromisszum, hogy egy fürdőszoba és egy WC van. Eredetileg a fürdőben is volt WC, de akárhogy sakkoztak ki kellett szedni, mert csak így fért be a mosógép, szárítógép, meg egy dupla mosdó. Így is meg kellett növelni az alapterületét a közlekedő felé.

Fókuszban a tervezés
Réka már a költözés előtt három évvel rátalált az Otthonkommandóra. Érdekelte is a lakberendezés, és az előző lakásban is voltak folyamatosan különböző mértékű átalakítások, amihez hasznos volt az akkor még blogként működő oldal.
„A lakberendezés alapjait végeztem el először, aztán a Találd meg a saját stílusodat, a Konyhatervezést és a Tárolástant. Számomra az volt a leghasznosabb tudás, ami gyakorlatilag mindegyik kurzusban szóba kerül, hogy már a mínusz egyedik fázisban tudni kell mindent. Amikor még el sem kezdődött a bontás, már tudnod kell, hogy milyen bútoraid lesznek és pontosan hova fognak kerülnek ahhoz, hogy normális, élhető tereket kapj végeredményként. Gondolom a legtöbb ember számára szintén ez a legmeglepőbb, de nagyon fontos információ a tanfolyamok anyagában. A másik, hogy egységekben kell gondolkodni, azaz hiába tetszik ötféle csempe, nem szabad mindegyiket betenni valamelyik vizes helyiségbe. Sokat segített az a gondolat, hogy mindig kell valami koncepció, ami egységbe foglalja az egészet. Nálunk például mindenhol ugyanaz a csempe van, a fürdőben és a WC-ben zöld, a konyhában fehér változatban. A zöld szín a konyhában és a nappaliban is fontos szerephez jut. A Tárolástan kurzus pedig csak megerősített, mert én nagyon szelektálós vagyok, már tíz éve borzolom szegény családom idegeit, hogy nem tárolókapacitást növelünk, hanem amennyi hely van, mindig csak annyi cuccunk legyen.
Nincs is telezsúfolva a lakás sem tárolóbútorokkal, sem túl sok tárggyal. Újdonság volt a kurzusokban a fókuszpont kérdése is, ebben a lakásban kezdtem jobban odafigyelni rá.
A hallgatói zárt csoportot használtam információszerzésre, véleményezésre, és annak ellenére, hogy már négy éve beköltöztünk, továbbra is bele-beleolvasok időnként. Két másik felújítást is végigcsináltunk azóta, a hétvégi házunk és egy 115 négyzetméteres budapesti lakás esetében nagyon sok hasznát vettem a tanfolyamon megszerzett tudásnak.”
Családi munkamegosztás
Réka a gyógyszeriparban dolgozik, a férje építészmérnök, így nem csak a vásárlás, hanem a kialakítás során is volt egy erős szakmai háttér a családban. De egyébként Rékától sem áll távol a lakberendezés, az egyetemista évei alatt egy ösztöndíjjal belsőépítészetet tanult külföldön.
„A férjem menedzselte műszakilag a felújítást, én meg a dizájnért voltam a felelős. Illetve őt is nagyon érdekli a téma, ezért közösen döntöttünk mindenről, és nagyon jól tudtunk együtt dolgozni.”
A ’60-as évek második felében épült kockaházban lévő lakás teljes műszaki felújítást igényelt. A felújítás azzal kezdődött, hogy teljesen kibelezték a lakást, gyakorlatilag csak a befoglaló falak maradtak.
Nyílászárókat és falakat is áthelyeztettek, kicseréltették a födémfeltöltést, kilapátoltatták a kohósalakot, és aljzatbeton került rá.

Több opció felmerült a helyiségek elhelyezésével kapcsolatban, sokat sakkoztak, hogy hova, mi kerüljön. Tényleg centiken múlt egy-egy döntés, amihez nagyon előre kellett tudni a funkciókat és a bútorok méretét. Például, hogy fog elférni az étkezőasztal, hol fognak pontosan ülni, lehet-e mögötte közlekedni a konyhában?
Az eredeti alaprajzon is ott volt a négy szoba, ahol most, de az előző lakó összenyitott hármat, amit Rékáék visszaalakítottak. A konyha maradt az eredeti helyén, de kivették az ajtaját és egybenyitották az étkezővel meg a nappalival. A fürdőszoba is ott volt, csak kisebb volt. A nagy gardróbszekrény oldalánál pedig meghosszabbították a falat, hogy ne látszódjon a nappaliból a szekrény oldala. Ehhez is nagyon korán tudni kellett, hogy pontosan mekkora bútor fog idekerülni.
Berendezés: hozott anyagból dolgoztak
A berendezésben egyszerre volt előny és nehézség, hogy mindent áthoztak az előző otthonukból. Ilyen értelemben a dizájnon nem nagyon kellett gondolkodni Rékának, mert az gyakorlatilag már korábban kialakult. Szinte csak a világítótestek újak, az étkezőasztal fölötti leveles lámpa például első látásra szerelem. Nagy bátorság volt a részéről ez a választás, de egyáltalán nem bánta meg.
Az előző lakás berendezése organikusan alakult az évek során. A színeken változtatott csak Réka tudatosan; falak, díszpárnák, és a nappaliban látható rózsaszín függöny, amit eredetileg még oda vettek.
„Vad ötletnek tűnt, de megkérdeztem a férjemet, nagyon utálná-e, hogyha babarózsaszín függönyünk lenne, és meglepően könnyen elfogadta. Ide csak átszabtam erre az ablakméretre.”
A régi bútorokat Réka családjától örökölték, nem különösebben értékesek, de érzelmileg kötődnek hozzájuk. Kivétel a hálószobai komód, amit a barátaiktól vettek, és a tíz éve vásárolt kerevet a nappaliban, ami elképesztően rossz állapotban volt mielőtt egy restaurátorral rendbe hozatták. A képek többsége a férj családjától származik, csak a hatalmas balatoni kép nem, ami az előszobában lóg a falon. Egy jegyzett festő alkotása, de nem ezért szereti Réka annyira, hanem, mert megnyugtatja a látványa.
A nappaliban a korábbi fotón látható pici szőnyeg csak átmeneti megoldás volt, a korábbi, klasszikus bordó perzsájukat nem tartották jónak ide. Sokáig válogattak, hogy milyen legyen helyette, mire megtalálták ezt a lilás-pirosas koptatott műperzsát. Így a zöldes-rózsaszínes színállással már nem annyira neutrális az összkép.
A zöld kockás fotel egy 100 éves darab, ez már a harmadik kárpit rajta. Van egy párja a hálószobában, amit ugyanennek a kárpitcsaládnak a tagjával huzattak át, csak az nagyobb léptékű, kicsit angolos hangulatú.
„A türkizre kárpitozott, régi pálcás székekhez nagyon kötődöm. Nem is tudom, hányadik textil ez rajtuk. A nappaliban, a hálószobában és a kisfiúszobában is van egy-egy darab belőle.”
A függöny mögötti kis beugró a vastag áthidaló betonpillérrel együtt olyan adottság volt, amihez nem lehetett hozzányúlni. Korábban egy beépített szekrény volt ott, Rékáék egy minigardróbot alakítottak ki a helyén takarítószerek számára. Mindig zavarta, ha ezek a flakonok szem előtt voltak, még a WC-ben is.
Az étkezőasztal egy 18 éve vásárolt, 12 személyesre kinyitható tölgy furnér asztal az IKEÁ-ból. Elnyűhetetlen. A fekete szőnyeg praktikus okokból került alá; nem akarták, hogy a vadonatúj méregdrága parkettájuk tönkremenjen a székek húzogatása miatt. Átmeneti megoldásként vették és még nem cserélték le azóta, pedig minden meglátszik a sötét színén. A mályvaszín székek 50-es évekbeli darabok Réka vidéki nagymamájának a hagyatékából, amit 20 éve, a férjével közös életük elején kért el a szüleitől első közös lakásukba. Ám annyira kényelmesek és strapabíróak, hogy átkárpitoztatták és megtartották, úgy tűnik, most már velük maradnak.
A hálószoba sarkában kialakítottak egy gardróbot, ami abból a szempontból nem ideális, hogy belenyúlik a szobába, ami egyébként egy 25 négyzetméteres szuper nagy háló lenne, de ez a leválasztás praktikusabb, mintha a sarokban lenne egy beépített szekrény.
A tolóajtaját egy lomtalanításon találták teljesen véletlenül. Épp útban voltak valahová, ahol épp pakoltak ki egy régi házat és lecsaptak rá. A rézkilincset pedig annak a lakásnak a bejárati ajtajáról szerelték le, ahol Réka felnőtt. Sok ilyen személyes dolog található az otthonukban.
A régi hálóban hasonló sötétkék volt a fal. Akkor még bizonytalan volt Réka, de kipróbálta, mert nem tűnt olyan nagy kockázatnak, legfeljebb átfestették volna, ha nem tetszik nekik a végeredmény. Azonban mindketten beleszerettek, és ebben hálóban már több felületen megjelenik a kék.
„Az ágy fölött még üres a fal, nem született meg az ötlet, hogy mi kerüljön ide. De már így is nagyon szeretjük, mert amikor este be van húzva az összes függöny, megnyugtató, nagyon otthonos hangulatot áraszt.”
A konyhaszekrény penészzöld színe szépen harmonizál a nappali zöldjeivel, bár eredetileg feketét szeretett volna Réka, de nem elég világos ehhez a konyha, ahova csak az áthelyezett erkélyajtó felől érkezik természetes fény. Egy ablak helyére került a dupla erkélyajtó, amikor a nappali felőli keskeny ajtót lezárták. A 4-5 négyzetméteres egyszemélyes konyhában minden kézre esik, az U-alak miatt csak forogni kell. A kialakításánál Réka betartotta a kurzusban tanult technológiai sorrendet. Fontos volt számára, hogy bármilyen kicsi is, mindenképpen legyen egy pici felület a hűtő meg a mosogató között, ahová lepakolhat. Ahogy az is, hogy itt is legyen egy pengefal a tűzhely mellett, ami optikailag elhatárol, de beengedi a fényt, és van egy kis tárolófelület a tetején.

Spájzot nem tudtak kialakítani, az ételtárolást is a szekrényekben oldják meg.
„Egy ekkora konyhában nagyon ügyesnek kell lenni. Az a titka, hogy csak egy picivel több tartalékot érdemes tartani, mint amennyit felhasználunk, át kell állítani az agyunkat, hogy ételfelhalmozás helyett gyakrabban járjunk a boltba. Nincs sok gépem sem, ami van, azok bent vannak a szekrényben.”
A két nagylány már a lakás megvásárlásakor eldöntötte, hogy melyik szoba kié lesz és azóta is imádják. Ők 15-16 évesek voltak költözéskor, voltak elképzeléseik a berendezéssel kapcsolatban, amiket Rékáék próbáltak okosan irányítani. Ide is áthozták a korábbi bútoraikat, csak falat festettek. Az egyiküké teljesen hófehér, a másikuk meg ugyanazzal a színkóddal kérte azt a két szürkét, mint ami a régi közös szobájukban volt. A szobák alaprajza lehetővé teszi, hogy többféleképpen be lehessen rendezni, abban maradtak, hogy majd lakva alakíthatják a nekik tetsző módon. A 20 éves nagylány szobája teljesen más is most, mint korábban. Az összes bútor lecserélődött, és fölhozatott a pincéből egy régi családi zsúrkocsit is. Vonzódik a régiségekhez, szereti mixelni a modern és régi tárgyakat.
A másik lányuk nem nagyon változtatott az eredeti berendezésen, számára most is úgy jó, ahogy eredetileg kitalálták.
A kisfiú szobájában lévő bútorok szintén velük költöztek, itt sem nagyon kellett kitalálni a berendezést, nála még a játékok vannak főszerepben.
A fürdőszobában a burkolat színe egy paszell szürkészöld. A minta alapján zöldebbnek tűnt, ám felrakva Rékáék nem érezték elég karakteres árnyalatnak, de már megszokták. Okosan kellett kitalálni az öt fő által használt teret, úgy hogy a duplamosdó mellett a mosó- és szárítógép is elférjen.
A WC-ben bátrabbak voltak, bár már az előző lakásban is hasonlóan extra volt a dizájn. A kis szekrényt, amiben a vécépapírt tartják, jó pár éve találták az IKEA-ban a leértékelt termékeknél, de teljesen úgy néz ki, mintha ez is egy régi, családi darab lenne.
„A tapétán sokáig gondolkodtam, hogy feltegyük-e, mert sokkal élénkebb, mint a csempe, még az Otthonkommandó Facebook csoportjában is megkérdeztem a többieket róla. Megoszlottak a vélemények, de nagyon sokan mondták, hogy szerintük jó, így végül fölraktuk. Ránézve néha még most is elbizonytalanodom.”
Az, előszoba egy keskeny folyosó volt. Réka ötlete volt, hogy nyissák ki, mert amikor mind az öten hazaérkeznek, meg készülődnek, nem fértek volna el az eredeti másfél méteren. Egész más érzés egy tágas előtérbe belépni, akkor is, ha ennek az volt az ára, hogy kisebbek lettek a lányok szobái, mert eredetileg a két szoba egészen az előszobáig ért.
A fali panel szintén nagy szerelem, bár a kabátoktól sose látszik. Ugyanabból a lakásból származik, mint a komód.
Le se tagadhatnák, hogy zenekedvelő a család
A hálóban lévő gitár, a kisfiú szobájában elhelyezett zongora és a nagylány kottaállványa arra utal, hogy mindenki zenél ebben a családban. Réka 12 évig tanult zongorázni, kórusban is sokáig énekelt, ezért a pianínó, amihez érzelmileg is nagyon kötődik, hiába ül le ritkán a zongorához. A gitáron a férje játszik, kamaszkori szerelem ez számára, bár mostanában inkább a kisfiuk pengeti. A két lány pedig fúvós hangszeren tanult a zeneiskolában.

Van, amit másképp csinálnának
Ideális állapot, de azért viszonylag ritka, hogy egy felújítás után maradéktalanul elégedettek a tulajdonosok. Pár dologgal kapcsolatban Rékáék is másképp döntetnének utólag. Az egyik a padlófűtés. Azért választották, hogy több szabad falfelületük legyen az ablakok alatt. Ez be is vált, azonban ma már mindenképpen kiegészítenék egy-két radiátorral, ami kompenzálja a lassabb felfűtést a hirtelen időjárásváltozásokkor.
A szalagparketta pedig a bemutatóteremben egy gyönyörű, elegáns, homogén tölgynek látszott, de amikor végül megérkezett, kiderült, hogy ez egy rusztikus változat. Próbáltak reklamálni, de így is nagyon sokat kellett várni rá – emiatt csúszott két hónapot a felújítás –, és akkor már nagyon szerettek volna költözni, így elfogadták. Azóta megszokták és már fel sem tűnnek számukra a csomók, göcsörtök.
„Összességében a tapasztalatom megerősítette, amit a tanfolyamon megtanultam; tényleg minél korábban, minél részletesebb koncepciónak kell meglenni a fejünkben, hogy ne az árral ússzunk és minél kevesebb kompromisszumot kelljen kötni. Az is borzasztóan fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mi az, ami igazán praktikus vagy kényelmes a számunkra, mi az, ami tényleg passzol az életmódunkhoz. Nekem nagy előnyöm volt, hogy nem most kezdtem a családi életet. Tudtam hogyan élünk, mi az, amire ne is gondoljunk, mert semmi értelme a mi életünkben, ahogy azt is, hogy mi az, ami igazán fontos.”
Fotók: Mihályi Szilvia felújítás előtti képek Szily András
Beszerzési lista
Bútorok: egy része családi örökség, a többi leginkább IKEA, kivétel:
Nappali zöld kanapé : Mömax, Tesoro
Nappali csillár: lampak.hu, Markslöjd Heaven
Étkező csillár: Bonami, Trio Leavy
Régi fotelek új kockás huzata: A Karpitosok, Scotland Brown és Bristol Khaki
Fürdőkád: M-Acryl
Törölközőszárító: Nero, Weberg
Fürdő tükör feletti LED világítás: lampak.hu, Splash LED
Csaptelepek: Gépészcentrum, Grohe, mosogató csaptelep: TEKA ARK 938
WC virágos tapéta: Tapeta-eshop, Geo Nordic 375341
Távvezerlésű Alumínium Redőnyök: Topredőny
Parketta: Triparkett, TEKA LHD-Loc Tölgy Mondau, rusztikus, homokfújt, matt lakkozott
Szegőlécek: Planalto, Wallstyl FB1F
Beltéri ajtók: Portál-Therm, Tihany Vario
További hallgatói otthonokról itt olvashattok