Házprojekt: ez történt a hétvégén

Szerző: Krivarics Ditta
2013.05.13.

A hétvégén két különböző részen is történt némi előrelépés a háznál. Az egyik a kert, illetve bozót, amit elkezdtünk kiirtani. Mint megtudtam tőletek a szúrós, kúszó izé amivel küzdünk, a komló. Elég makacs egy növény, több méternyi gyökeret szedtünk ki és ha jól érzékelem a kommentekből, akkor egy örökkévalóságig tartó harcba kezdtünk bele 🙂 Nem, nem fogunk gyomirtózni, a többi növényt nem szeretném kinyírni.

Tegnap megküzdöttünk, az egyik gócponttal, a rossz hír nekünk, hogy van még két hasonló.

Ilyen volt a kert egyik hátsó sarka:

IMG_6986.JPG

IMG_6988.JPG

És ilyen lett:

IMG_7006.JPG

Igyekeztünk nem csak a felszínt kozmetikázni, felástuk az egész részt és rengeteg gyökeret is kiszedtünk, de mindet képtelenség volt. Egy csomó orgonabokrok ki kellett vágni, amiket a komló kinyírt.

a bozótos előtte:

IMG_6922.JPG

És utána:

IMG_7002.JPG

A küzdelem közepette kellemes és kellemetlen meglepetés is ért minket, erről részletek a tegnapi blogbejegyzésben.

A másik fontos történés, hogy egy építész szakember is megtekintette a házat, körbejártunk mindent, az aggasztó repedést pedig feltártuk. Az is kiderült gyorsan, hogy van vert falunk, vályogtéglánk is. Ez nem meglepetés, tudtuk, hogy vegyes falazatú a ház, csak azt nem tudtuk pontosan melyik fal milyen.

Elég ijesztő, de úgy tűnik ez egy régi történet, nem új keletű. Azért az okát fel kell majd tárni és orvosolni:

IMG_6946.JPG

Gondolom hamarosan az egész ház így fog kinézni:)

IMG_6947.JPG

Erről még bővebben írok holnap és készítettünk nektek egy kis videót is, amiben ti is bejárhatjátok a házat 🙂

holnap véget ér az Év Anyavállalata 2013 verseny, amin én is indultam. Ha még nem szavaztál és adnál egy voksot rám, nagyon hálás lennék. Köszönöm! Itt szavazhatsz.

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

Hogy ne maradj le!

Inspiráció, gyönyörű otthonok és praktikus tippek!

Iratkozz fel, és “házhoz” viszem a legjobb lakberendezési ötleteket, praktikus tanácsokat és a szebbnél szebb otthonokat!

Nem beszélve a különleges kedvezményekről, amelyek publikusan nem érhetőek el!

Krivarics Ditta
Szabó Eszter

A lakberendezés nem agysebészet, de van benne sok szabály és összefüggés, amiket ha ismersz, akkor egy jól funkcionáló, kényelmes enteriőrt alakíthatsz ki.

Egy életteret, ami stílusos, harmonikus, tükrözi az ott élők személyiségét, és olyan tárgyakkal van megtöltve, amik jó érzéssel töltenek el.

Elérhetőségünk: otthonkommando@gmail.com

Facebook
Pinterest
X
Threads
Reddit
Tumblr
WhatsApp
Email

Kérem a friss híreket és az exkluzív ajánlatokat!

Hozzájárulok, hogy az Otthonkommandó Kft. az általam megadott adataim kezelje, tájékoztatókat, további információkat és eDM-eket (újdonságok, cikkek, exkluzív ajánlatok) a megadott e-mail címre küldje.