2024. július 04.

Egyszerűség, természetesség és kényelem: ez a japandi stílus!

A japandi nem csupán egy lakberendezés irányzat, hanem stílusos válasz korunk kevéssé emberközpontú életmódjára. Két, látszólag távoli világ találkozása, amiben a skandináv modernség és természetesség együtt jelenik meg a japán minimalizmussal és funkcionalitással. Mindkét kultúra életérzését közvetíti, metszéspontjában a természetesség, a nyugalom és a harmónia áll.

Szerző: Szabó Eszter

A hétköznapok állandó mókuskereke, a folyamatos időhiány és leterheltség ellensúlyozására olyan otthonra és élettérre vágyunk, ahol mindezt kipihenhetjük, amelyből béke és harmónia árad. Azért ennyire népszerű trend a lakberendezésben, mert ebben a megnyugtató, nem túlzsúfolt, funkcionális, természetes közegben tudunk a legjobban feltöltődni.

Mi jellemzi?

Ez a stílus egyben életfilozófia is, amelynek fontos gondolata, hogy az otthonunk nyugalmát az adja, ha  harmóniában van a természettel. Egy japandi enteriőrben egyszerre felfedezhető a hygge, azaz az élet hétköznapi örömeit, a pillanat megélését hirdető szemlélet, valamint a japán vabi-szabi életfelfogás, ami a tökéletlenségben rejlő szépségre hívja fel a figyelmet. Ennek végeredménye egy modern, letisztult, esztétikus, funkcionális, rendkívül barátságos és élhető enteriőr.

A skandináv lakberendezési stílusra jellemzőek a természetes anyagok, egyszerű formák használata, míg a japán enteriőröket a minimalizmus és a letisztult, organikus elemek jellemzik. Mindkét irányzat finom, visszafogott, neutrális árnyalatokat használ.

Tipikus bútorok

Egyszerű sziluettel rendelkező kanapék, könnyed fotelek, alacsony asztalokat és jól kihasználható komódok. Légies terek, kevés bútor, semmi túlzás – ezért is annyira szerethető ez a stílus.

Természetes anyagok és kézművesség

A bútorok tekintetében a fa, bambusz, rattan dominál, a textilek lenből, gyapjúból vagy pamutból készülnek. Sok kerámiával, terrakottával találkozunk, de nem ritka az üveg, beton fém vagy tengerifű kiegészítő sem. Az ipari sorozatgyártás precíz egyformasága helyett a kézműves darabokra jellemző esetlegesség és a vabi-szabi tökéletlenségének esztétikája figyelhető meg a tárgyakon.

Változatos felületek és játékos kontrasztok

A japandi irányzat szívesen játszik a különböző felületi struktúrákkal, ellentétek párosításával, amelyek életet visznek az egyszerűen berendezett enteriőrbe.

Neutrális és földszínek kombója

Ennél a stílusnál nem találkozunk élénk árnyalatokkal. Natúr és neutrális színpalettát használ, a törtfehérek, lágy krémszínek, finom bézsek és melegszürkék semlegességét a földszínek dobják fel: a barnák teljes skálája, a terrakotta, téglavörös, és az olívazöld mellett a sárga és a a narancs tompább, fakóbb tónusait alkalmazza.

Kettősség a formavilágban

Bár a japandi a természetből inspirálódik a formák tekintetében is, de tiszta vonalak és lekerekített formák jellemzik a bútorokat és kiegészítőket. Ez a kettősség ad modern jelleget a tereknek.

Kihez illik?

Azokhoz, akik a mennyiség helyett a minőséget részesítik előnyben, akiknek fontos a természettel való kapcsolat és akik a béke és nyugalom egyedi oázisát szeretnék megteremteni otthonukban. Kedvelik a minőségi természetes anyagokat, a funkcionalitást, a neutrális és a földszíneket és a letisztult, íves formavilágot. Ha bizonytalan vagy abban, hogy hozzád melyik stílus illik leginkább, ez a kurzus neked való!

Hogyan lesz japandi stílusú az otthonod?

  • Kevés bútor, nyitott terek: a kevesebb több elve itt is aranyszabály.
  • Tarts rendet! A rendetlenség nem fér bele ebbe a filozófiába, ráadásul zsúfoltabbá is teszi a teret.
  • Válassz fenntartható és/vagy újrafelhasználható anyagokat, helyi termékeket!
  • Használj természetes anyagokat, mint például a fa, kő, len, gyapjú, üveg, rattan, bambusz és tengerifű!
  • Meleg földszínekből tompa árnyalatú pasztellekből és semleges árnyalatokból állítsd össze az otthonod palettáját.
  • Válassz lekerekített formákkal rendelkező, alacsony bútorokat!
  • Díszítsd a teret patinás kézműves kiegészítőkkel!
  • Erősítsd sok szobanövénnyel a természetes hangulatot!

Mit érdemes elkerülni?

  • Ne használj túl sok kiegészítőt és dekorációt!
  • A teret nem uraló, funkcionális bútorokat szerezz be!
  • Felejtsd el az élénk színeket és a műanyagokat!

Fotó: Bonami

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics