2017. április 03.

Házprojekt: előszoba tuning

Rég írtam Házprojektes bejegyzés, pedig sok minden történt az elmúlt hónapokban, egy giga összefoglalóba is belekezdtem, de lassan haladok vele, meg közben a könyvet is kéne írni írom.

Most egy kisebb falatot hoztam. Van az előszobai padunk, ami Férj öröksége, még az ükszüleié volt és Biharnagybajomból hozattuk el. Erre már a kezdetek óta terveztem egy párnát, sokat keresgéltem, de hamar rájöttem, hogy méretre kell készíttetnem. A pad már a beköltözés előtt jó egy hónappal bekerült a helyére, semmit nem csináltunk vele, csak alaposan letakarítottam trisós vízzel. Még a költözés előtt:

Tudtam, hogy valami dekor kelleni fog mögé a falra, de nem igazán volt ötletem, aztán pár héttel a költözés után, ahogy pakolásztam a cuccainkat és a kezembe akadtak a régi családi fotók, kiválogattam párat és teljesen random módon celluxszal és dekortapasszal feltettem őket. Ez kb 1-2 órás projekt volt és nem szántam véglegesre.

Igen, a párnák örök körforgásban vannak…

Egyszer csak belefutottam a Fb-on a Manohuis oldalán egy olyan posztba, hol pont olyan párna készült, amit én is terveztem a padra és végre megtudtam, hogy ez a francia párna:

Gyorsan írtam a lányoknak, hogy itt ez a pad, kéne rá egy párna. Az anyaggal sokat bénáztam, nem tudtam eldönteni, hogy valami színes-mintás legyen vagy inkább egy semleges, ami mellett aztán később bármit variálhatok. Szuper krumplinyomdás minták is készültek, de végül visszatáncoltam a semleges szürkéhez. Geometrikus krumplinyomda, tudom, ez vagányabb lett volna:

Szürke lett részben azért, mert bizonytalan voltam, hogy a vászon kissé sárgás alapszíne jó lesz-e a fehér padhoz, másrészt pedig megtaláltam A tapétát, amit egyértelműen a tervező is ide szánt 🙂 Egyedi méretben is kérhető, így az adott helyre szabható. Még nem rendeltem meg, de a heti feladatlistára felírtam. 

Közben Anita küldött egy mikro halszálkás anyagmintát, amire rögtön rábólintottam:

Néhány kép az utolsó simításokról:

Így néz ki most ez a sarok és képzeljétek mögé a tapétát 🙂

Anita és Györgyi kárpitos workshopokat is tart, nem kell megijedni, nem kanapét kell kárpitozni, hanem egyszerű lábzsámolyt, ottománt. Amellett, hogy remek aktív kikapcsolódás egy ilyen program, az otthonunk is gazdagodik egy egyedi, saját készítésű darabbal!

Akit érdekel, jelentkezzen minél előbb, mert hamar elfogynak a helyek. A soron következő workshopok április 9-én most vasárnap a II. kerületben és május 28-án Gödöllőn Az Asztalom műhelyében lesznek!

Plusz április 22-én is találkozhattok a lányokkal ez első Otthon PLACC-on!

*****

Találd meg az otthonod stílusát Online tanfolyam

Több stílus is teszik és szeretnél köztük eligazodni?

Szeretnéd tudni, hogyan mixelheted őket? Mik az egyes lakberendezési stílusok sajátosságai?

Milyen színek, anyagok, formák passzolnak hozzá, és mik azok, amikkel nagyon mellé lehet nyúlni?

Végigvesszük a legnépszerűbb lakberendezési stílusokat, megnézzük hogyan lehet őket hazai körülmények között használni. A Stílus tanfolyam II. részében megtanulod hogyan tudod az otthonodba bevinni a személyiségedet, egy kis egyediséget, hogy az tényleg téged tükrözzön! De ennek előfeltétele az I. rész, mert az alapokat itt tanulod meg, ezek nélkül nem fogsz tudni boldogulni a következő szinten.

Minden megtanítok a stílus tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyag állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhető az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy segítségre van szükséged.

 >>> Kattints ide a stílus tanfolyamért <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics