2015. május 06.

Olvasói otthonok: Petráék chicagói otthona

Egyszer már hoztam egy szuper magyar otthont az Egyesül Államokból és ma is egy nagyon durván jó lakást mutatok sok-sok képpel! Petra – aki egyébként Férj egyetemi osztálytársa volt – pár napja keresett meg, hogy most fejezték be a lakásuk átalakítását és szívesen megosztaná. Az 1920-as években épült teljesen lepukkant lakást 2012-ben vették meg férjével, Patrickkel.

A ház se semmi, aminek a legfelső emeletén található a lakás, ahonnan csodás a kilátás és három oldalról ömlik be a fény. Mindkettő nagy szó Chicagóban! A lakás kb 90 m2, két hálószobás.

chicago1

chicago2

Így ír Petra a kezdetekről: az épület történetét használtuk a felújítási terveink alapjaként. Felkutattuk a sok sok réteg alatt rejlő “eredeti történetét” a háznak és hozzákevertük a mi, nemzetközi elképzeléseinket. Így jött létre az életünket körbevevő otthon, ami az esztétikai tulajdonságai mellett érzelmi érteket képvisel számunkra. Attól függetlenül, hogy szinten mindent javítani vagy cserélni kellett, bóknak vesszük, hogy az ide látogatók gyakran azt hiszik, hogy nálunk minden eredeti. – Petra amúgy belsőépítész, így a lakás megtervezése elég testhezálló feladat volt a számára.

Konyha előtte:

chicago3

chicago4

A konyhában volt a legtöbb munka. A teljes elektromos felújítás mellett leszedtük a mű tégla burkolatot, kicseréltük a bútort és új kapcsolatokat alakítottunk ki az ebédlővel és a hátsó bejárattal. Az eredeti padlót több réteg linóleum alól kotortuk ki és nagyon szépen fel tudtuk polírozni. Az ajtókat is majdnem száz évnyi festékréteg alól tártuk fel. A menthetetlen felületeken az eredeti anyagok kortárs változatát használtuk például a konyha csempénél (a fürdőben is ilyen metro csempe volt, csak sokkal kisebb méretű).

Étkező és konyha utána:

chicago9

chicago10

chicago11

chicago12

chicago13

chicago14

A fürdőszoba (sajnos) új mozaik padlójára mi terveztük a mintát, de azért elrejtettünk benne 1-2 eredeti mozaik darabot is. Az új anyagokat is úgy választottuk, hogy a lakáshoz “öregedjenek” pl olajozott IKEA pult.

chicago7

Utána:

chicago15

chicago16

chicago17

chicago18

Egy helyi templom födémszerkezetéből származnak a nagy felső polcok a konyhában, az előszobában és a nappaliban is. A legtöbb bútorunk újrahasznosított vagy kapott. Ez nem a tipikus amerikai hozzáállás, de számunkra fontos, hogy tudatosan próbáljunk élni és ahhoz hozzá tartozik, hogy nem veszünk/dobunk ki dolgokat. Nekünk az is nagyon tetszik, hogy sok olyan dologgal élhetünk együtt, aminek saját története van. Így van ez az ebédlő asztalunkkal is, ami egy iskolából származó ajtó, amit 50 év piszka alól súroltunk ki. Vicces, hogy egy építész ismerősöm majdnem visszakérte, mert pont azt az iskolát tervezték újra és bele akartak komponálni az új tervbe. Pár dolog persze otthonról származik: lámpák, fatányérok, kosarak, elmaradhatatlan paprika+fokhagyma füzér 🙂

chicago6

chicago19

chicago20

chicago21

Hálószoba:

chicago22

Kislányuk, Vera szobájába Petra készítette a falfestményt. „Vera szemszögéből festettem fel a kinti épületeket a falakra ragasztószalaggal. Jópofa volt az apró részleteket hozzáadni, mint például a szomszédunk hajóját a tóra, hiszen ezek az apróságok sokat jelentenek nekünk is.” – A szobáról most csak egy képet mutatok, azonban fogok hozni róla sok képet és leírást egy következő posztban.

chicago8

chicago23

Köszönöm szépen Petrának a képeket és a leírást, csodálatos otthont hoztak össze!

Ha valakinek van hasonló a tarsolyában, küldje el nekem bátran 🙂

*****

Találd meg az otthonod stílusát Online tanfolyam

Több stílus is teszik és szeretnél köztük eligazodni?

Szeretnéd tudni, hogyan mixelheted őket? Mik az egyes lakberendezési stílusok sajátosságai?

Milyen színek, anyagok, formák passzolnak hozzá, és mik azok, amikkel nagyon mellé lehet nyúlni?

Végigvesszük a legnépszerűbb lakberendezési stílusokat, megnézzük hogyan lehet őket hazai körülmények között használni. A Stílus tanfolyam II. részében megtanulod hogyan tudod az otthonodba bevinni a személyiségedet, egy kis egyediséget, hogy az tényleg téged tükrözzön! De ennek előfeltétele az I. rész, mert az alapokat itt tanulod meg, ezek nélkül nem fogsz tudni boldogulni a következő szinten.

Minden megtanítok a stílus tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyag állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhető az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy segítségre van szükséged.

 >>> Kattints ide a stílus tanfolyamért <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics