2015. március 31.

Háztűznézőben: átalakított gyár Londonból

Régi gyárból  átalakított – ezzel már eleve jól indul ez a lakás, bár azt sajnálom, hogy kívülről nincs róla fotó. A belső pedig a humorra, meghökkentő párosításokra és erőteljes kontrasztokra épül.

london1

Nappali: gigakanapé gigalámpákkal, de a tér elbírja. Panelban azért ne próbálkozzunk ilyesmivel.

london2

Andy Warhol sárga büsztje köszönti a látogatót, ebből már sok minden sejthető 🙂

london3

A dolgozó részt üvegfal választja el a nappalitól, ami által elkülönül, de mégsem rekeszt ki. Ha mégis erre van igény, segít az ablak előtti függöny. A leveles-gyümölcsös csillár a legtöbb helyen hülyén mutatna, ám itt tökéletes, a betont és ipari környezetet ellensúlyozza, lágyítja, akárcsak az íróasztal.

london4

A konyha letisztult és egyszerű a téglafal és a dekorációk azonban ütőssé teszik az egészet:

london5

Mini belső udvar, jó időben plusz szoba. Az étkező pedig a vegyes székeivel tökéletes 🙂

london6

A hálóban is megvan a kontraszt, ami a nagy álló tükörnek köszönhető.

london7

A fürdők is teljesen egyszerűek és letisztultak, de a humor és néhány „oda nem illő” dekoráció itt is megtalálható:

london8

london9

Forrás

*****

Találd meg az otthonod stílusát Online tanfolyam

Több stílus is teszik és szeretnél köztük eligazodni?

Szeretnéd tudni, hogyan mixelheted őket? Mik az egyes lakberendezési stílusok sajátosságai?

Milyen színek, anyagok, formák passzolnak hozzá, és mik azok, amikkel nagyon mellé lehet nyúlni?

Végigvesszük a legnépszerűbb lakberendezési stílusokat, megnézzük hogyan lehet őket hazai körülmények között használni. A Stílus tanfolyam II. részében megtanulod hogyan tudod az otthonodba bevinni a személyiségedet, egy kis egyediséget, hogy az tényleg téged tükrözzön! De ennek előfeltétele az I. rész, mert az alapokat itt tanulod meg, ezek nélkül nem fogsz tudni boldogulni a következő szinten.

Minden megtanítok a stílus tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyag állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhető az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy segítségre van szükséged.

 >>> Kattints ide a stílus tanfolyamért <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics