Házprojekt: kredenc tuning

Múlt hét pénteken hirtelen felindulásból vettem egy kredencet. Nem akartam, csak úgy megtörtént. Mármint keresgéltem már 1-2 éve a megfelelő darabot, nem feleslegesen vettem, de a megláttam-megvettem között eltelt idő pecekben volt mérhető. Igyekszem kontrollt gyakorolni magam felett a régi bútorok és lomok halmozása terén.  Igazán akkor vettem észre mit művelek, amikor augusztusban elköltöztünk Budapestről és tartottunk egy giga garázsvásárt, hogy eladjunk mindent, ami nem kell. Kiürítettük a kis raktárunkat és elhoztunk mindenhonnan minden cuccunkat. Ez csak egy része volt a gyűjtögetésemnek, 5-6 asztal, 10-15 szék és egyebek:IMG_9984

Szóval ezek után próbálok odafigyelni és csak azt megvenni ami rajta van a kis listámon. Néha elcsábulok, de igyekszem.

De vissza a kredenchez. Pénteken megvettem, kedden megérkezett és este le is suvickoltam domestossal. Még mindig domestos szagú a kezem, pedig gumikesztyűben csináltam. A kredencet egyébként a vaterán vettem egy olyan eladótól, akitől már korábban is vásároltam és jó szívvel ajánlom.

kredenc

Ha régi bútort vesztek mindig kérdezzétek meg, hogy szerkezetileg stabil-e, van/volt-e benne szú, illetve van-e bármi hibája. Nagyon rozzant darabokat nem érdemes venni, mert rengeteget szív vele az ember. A kredencünknek van néhány, apró hiányossága, hiányzik az egyik fiókgombja és az ajtók ugyan becsukódnak, de nem lehet rázárni, könnyen kinyílnak. Ezek mind apróságok és egyszerűen orvosolhatóak.

Mi fog vele történni? Első körben marad fehér – bár kicsit be van sárgulva – egyrészt mert tetszik, másrészt pedig amíg nem kerül a végleges helyére nem szeretnék drasztikus változást. Később még bármi lehet. Tegnap este a sikálás során a kopásoknál láttam hogy a fehér alatt van kék festékréteg és borzasztó nehéz ellenállnom, hogy ne essek neki és kezdjem el leszedni a rétegeket. A következő fog történni vele:

  • Belül kifestem (alul-felül-fiók), mert nagyon ronda sötétbarna és nyomasztóan néz ki. Meg amúgy is egy régi bútor, ki tudja hol volt, mi volt benne, hiába tiszta, én így nem szeretek belepakolni. És még valami, ami sokaknak nem jut eszébe ha régi cuccot vesznek: hogy néha büdösek. Van ez a jellegzetes régibútor szag, ami nem túl kellemes. Érdekes módon a kredencünk felül szagtalan, csak az alsó rész régi szagú…
  • A fogantyúkat se bántom most, mert bár nem vagyok a híve, hogy a réz vagy bármilyen fogantyúkat, kilincseket lemázoljuk, mégis ez hozzátartozik a bájához, újra cserélni nem szeretném. Kivéve a két fiók, azok kapnak 1-1 régi porcelán fogantyút. Leszerelek kettőt a majd 2 tucat szatócsfiókomról 🙂
  • A felső részen csak egy polc van, én viszont kettőt szeretnék, hogy több mindent lehessen pakolni bele, ide kell majd vágatni még egyet.
  • Alulra-felülre beszerelünk egy mágneses zárat, hogy az ajtók ne nyíljanak ki.
  • Valamint az üvegeket lecserélem egy régies mintájú savmart (katedrál) üvegre, egyrészt mert imádom őket, másrészt pedig nem szeretném hogy totális belátás legyen a szekrénybe, mert az nem szép látvány. Nézzétek csak meg a neten a képeket, ha szép üveges szekrényt láttok, akkor abban egyrészt mindig rend van, de ami fontosabb, hogy az edények, benne lévő dolgok egységesek! Pl minden fehér. Na már most, ha mindenfélét bepakolunk, ilyen pohár, olyan pohár, ilyen tálka, olyan tányér, na az nem fog jól mutatni. Valami ilyesmi:

üveg

A kredenc belsejét pedig Annie Sloan Chalk Painttel fogom kifesteni. Nem találtam pont olyan színt, mint amit elképzeltem, ezért 3 félét kértem Enikőtől, ezekből majd kimixelem. Aki nem ismeri a festéket: természetes alapanyagú, nem büdös, bármilyen tiszta! felületre kenhető, azonnal szárad, nem kell csiszolni, alapozgatni. Mint a mesében 🙂

OB-kredenc

Folyt köv.

A Házprojekt FB oldalához itt tudtok csatlakozni.

*****

Találd meg az otthonod stílusát Online tanfolyam

Több stílus is teszik és szeretnél köztük eligazodni?

Szeretnéd tudni, hogyan mixelheted őket? Mik az egyes lakberendezési stílusok sajátosságai?

Milyen színek, anyagok, formák passzolnak hozzá, és mik azok, amikkel nagyon mellé lehet nyúlni?

Végigvesszük a legnépszerűbb lakberendezési stílusokat, megnézzük hogyan lehet őket hazai körülmények között használni. A Stílus tanfolyam II. részében megtanulod hogyan tudod az otthonodba bevinni a személyiségedet, egy kis egyediséget, hogy az tényleg téged tükrözzön! De ennek előfeltétele az I. rész, mert az alapokat itt tanulod meg, ezek nélkül nem fogsz tudni boldogulni a következő szinten.

Minden megtanítok a stílus tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyag állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhető az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy segítségre van szükséged.

 >>> Kattints ide a stílus tanfolyamért <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics