2013. augusztus 16.

Ti küldtétek: IKEA Tarva komód újratöltve

Évi már korábban is küldött nekem átalakításokat, például ezt a remek házi kivitelezésű kihúzhatós gardróbot. Most újabb gyöngyszemeket kaptam tőle.

Az alábbi IKEA Tarva komódot Andi barátnőjével együtt dekorálták. Andi a bristoli IKEA-ban dolgozik. Az IKEA adta a feladatot a dolgozóinak tavaly, hogy akinek kedve és ötlete van, az bármilyen módon szebbé, mássá varázsolhat egy Tarva komódot otthon. Aztán a kidekorált komódokat vissza kellett vinni az IKEA-ba, ahol az ebédlőben ki lettek állítva. Az eladott kiállítási darabokból befolyt összeget az áruház jótékonysági célra fordította. Évi és Andi komódja maradt a legtovább, mert a cég nem nagyon akart tőle megválni, de végül is egy vásárló addig járt be az áruházba, hogy végül csak eladták ezt is.

Eredeti állapotában semmi extra:

tarva6.JPG

tarva1.JPG

tarva2.JPG

tarva3.JPG

tarva4.JPG

tarva5.JPG

Évi küldött még képeket 2 fotel átkárpitozásáról is. Ezek önmagukért beszélnek. Így, eredeti formában nem sokan látnák szívesen az otthonukban, remélem 🙂

fotel1.JPG

fotel2.jpg

És az átalakulás:

fotel3.jpg

fotel4.jpg

Mindkét átalakítás szuper lett, gratulálok Évinek és Andinak, és ezer köszönet a képekért:)

Ha neked is vannak szuper átalakításaid és szeretnéd megmutatni, akkor küldj képeket és egy kis leírást az [email protected] címre.

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics