Hétvégi csináld magad: papírkoszorú

Nagyon köszönöm Áginak, hogy elküldte lépésről-lépésre, hogy hogyan készítsünk szuper papírkoszorút. Talán most mindenkinek lesz egy kis ideje kreatív munkára is!

Hozzávalók:
– újságok (a legjobb a magyar közlöny, illetve közlönyszerű vékony lapok. A napilap azért nem jó, mert túl szürkés, vastag, és ha vannak képek, akkor zavaró. A közlönyökben pedig főleg csak betűk vannak és fehér az alapja. Az én egyik koszorúm a rózsaszínű Ügyvédek Lapjából készült)
– koszorúalap, bármekkora méretű szalma vagy hungarocell koszorúalap
– ragasztópisztoly
– sok türelem
 
Az inspiráció egy neten látott kép volt. Nézegettem két-három hónapig, majd úgy döntöttem, hogy nekifogok. Ez volt az a a kép:
 
A rózsaszín koszorú az A4-es méretű ügyvédek lapjából készült. Félbehajtottam, először köröket, majd csigavonalakat vágtam ki belőle. A közepükre nincs szükség.
 
 
 

A külső ívtől kezdődően elkezdem feltekergetni. Jó szorosan
 

Érdemes jó szorosra tekerni, a végén úgyis kiugrik egy kicsit.
 

Érdemes egy cipősdoboznyi papírvirágot megcsinálni és az egészet ragasztani a koszorúra. Vagy két nagyobb részletben. Ragasztani tetszőlegesen lehet, és kb. így kell kinézni a hátuljának.
 
 
Színes masnival feldobhatod és máris kész az ajtódísz, falidísz, ajándék.
 
 
Vagy fehér újságból (közlönyből):
 
 
 
Szerző: Véghelyi Ágnes
 

*****

 
Dekorálni egy lakást és egy stílusos, jelentésekkel teli otthont alkotni két különböző dolog.
A szabályok ugyanazok, mégis az elsőből egy személytelen “szállodai szoba” lesz, míg a második eredménye egy valódi otthon.
A kurzuson a szabályokon túl a fókusz ez utóbbin van, megtanulod hogyan tudod az otthonodat egyedivé és személyessé varázsolni úgy, hogy stílusos és harmonikus is legyen.
 
A dekoráció a legmobilabb és legolcsóbb lakberendezési eszköz és nagyon kevés pénzből is szuper dolgokat ki lehet alakítani, ha ismerjük a trükköket, szabályokat.
 

 

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics