Vízmelegítés olasz módra, avagy, hogy ne kelljen elrejteni a vízmelegítőt

Szerző: Krivarics Ditta
2016.10.12.

Mindig nagy probléma egy otthonnál, ha vízmelegítőre (bojlerre) van szükség, hiszen nem túl esztétikus darabok, ráadásul jó nagyok, próbáljuk elrejteni több-kevesebb sikerrel.

Ma már azonban egyre bővül a kínálat és szerencsére születnek olyan darabok, amiket nem kell már rejtegetnünk, simán integrálhatjuk az adott helyiségbe. A design leginkább az olasz modelleken érhető tetten, de a dekoratív külső mellett tudásban is az élen jár.

velisevo_allo_furdo

Az Ariston Velis EVO modellje többféle kapacitással is elérhető, a készülék pedig letisztult és egyszerű, LED kijelzős:

velis_evo_plus_led2

A készülék egy speciális „ECO-EVO” funkcióval is rendelkezik, ami azt jelenti, hogy memorizálja a család meleg víz fogyasztási szokásait és annak megfelelően állítja be magát. Például, ha reggel és este fürdünk rendszeresen, akkor fogy a legtöbb meleg víz, akkor erre az időszakra koncentrál és napközben, amikor nem vagyunk otthon, nem melegít feleslegesen. Ezzel pedig spórolhatunk is, elég jól hangzik 🙂 Ez persze nem azt jelenti, hogy a szokásos időintervallumon kívül ne lenne meleg víz.

A készülék további előnye a hagyományos modellekkel szemben, hogy az elhelyezése nem kötött. Feltehetjük vízszintesen is, valamint a kijelző is forgatható.

velis_evo_furdo_fekvo

A designon és a tudáson túl a készülék környezetbarát, energiatakarékos is. A Velis EVO-val akár 14%-ot is spórolhatunk a villanyszámlánkon. Energiabesorolása ‘B’, ami a ebben a kategóriában nagyon jónak számít és 7 év garancia van a termékre!

Egyszóval, ha vízmelegítő, akkor legyen olasz! További részletek a készülékről itt.

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

Hogy ne maradj le!

Inspiráció, gyönyörű otthonok és praktikus tippek!

Iratkozz fel, és “házhoz” viszem a legjobb lakberendezési ötleteket, praktikus tanácsokat és a szebbnél szebb otthonokat!

Nem beszélve a különleges kedvezményekről, amelyek publikusan nem érhetőek el!

Krivarics Ditta
Szabó Eszter

A lakberendezés nem agysebészet, de van benne sok szabály és összefüggés, amiket ha ismersz, akkor egy jól funkcionáló, kényelmes enteriőrt alakíthatsz ki.

Egy életteret, ami stílusos, harmonikus, tükrözi az ott élők személyiségét, és olyan tárgyakkal van megtöltve, amik jó érzéssel töltenek el.

Elérhetőségünk: otthonkommando@gmail.com

Facebook
Pinterest
X
Threads
Reddit
Tumblr
WhatsApp
Email

Kérem a friss híreket és az exkluzív ajánlatokat!

Hozzájárulok, hogy az Otthonkommandó Kft. az általam megadott adataim kezelje, tájékoztatókat, további információkat és eDM-eket (újdonságok, cikkek, exkluzív ajánlatok) a megadott e-mail címre küldje.