Mi fán terem az ergonómia?

Szerző: Krivarics Ditta
2011.06.06.

Egyszer egy „nagyon kedves” ismerősön azt mondta, hogy az ergonómia egy áltudományos f@szság, amit a lakberendezők találtak ki, hogy hitelesebben el tudják adni magukat. Mondjuk szerinte a lakberendezéshez mindenki ért, mert ki ne tudná, hogy a piros nem illik a rózsaszínhez. Ennyiben maradtunk.

Az ergonómia a lexikon szerint „a munkafolyamatokkal, illetve ezeknek az ember számára gazdaságos és a legkisebb erőkifejtést igénylő kialakításával foglalkozó tudomány”. Beismerem, hogy ez így elsőre tényleg elég hülyén hangzik.

Mi jelent ez pontosan a lakberendezésben? Beletartoznak a bútorok- és az emberi test méretei, a különböző tevékenységekhez, munkafolyamatokhoz szükséges helyigények, a bútorok felépítése, kialakítása stb.

A cél, hogy a sok millió apróság figyelembevételével optimális lakóteret alakítsunk ki. A valóságban ez sajnos nem mindig egyszerű, és nem lehet mindig a legtökéletesebb megoldást alkalmazni. Tapasztalatom szerint a legtöbb lakás beosztása, elrendezése csapnivaló, igazából nem is értem, hogy lehet ilyen idióta kialakításokat csinálni?! Még az új építésű házaknál is sokszor égnek áll a hajam.

Valamelyik ismerős?

  1. az ágy és a fal között nem férsz el
  2. a szekrényajtó/ajtó rossz irányba nyílik
  3. a padlócsempe csúszik
  4. a padlót nem tudod normálisan tisztán tartani, pl. túl fényes
  5. a mosogatásnál bevered a fejed a feslő szekrénybe
  6. a WC-nél nem esik kézre a papír
  7. a konyhai munkavégzéshez nem megfelelő a világítás
  8. a konnektor a szekrény mögé került, és nem tudsz hozzáférni
  9. az étkezőben nem tudod kényelmesen kihúzni a széked, mert ott a fal
  10. a konyhában a munkapult túl alacsony
  11. nem látod a TV-t, mert pont rásüt a nap
  12. az íróasztalodnál leárnyékolod a kezeddel a fényt, ha írsz
  13. szépen kisminkelted magad, majd természetes fénynél konstatálod, hogy elég gáz lett
  14. nem férnek el a könyveid
  15. kilépsz a zuhanyzóból és nem éred el a törölközőt
  16. és a végtelenségig folytathatnám a felsorolást…

Az ilyen kellemetlenségektől kímélheted meg magad, ha nagyon alaposan utánajársz mindennek, vagy fogadsz egy jó szakembert. Persze tudom, hogy az érdekel a legjobban, hogy milyen színű lesz a fal, de ne ezzel kezdj lakberendezni, az már „csak külcsín”.

Egy jó otthon alapja a megfelelő tervezés. Mindegy milyen a kanapéd, milyen szép a csempéd, a szőnyeged, ha funkcionálisan nem megfelelő a lakás, nincs elég hely, kényelmetlen, stb.

A tervezési szabályok megismerésében és magában a tervezésben segít a Lakberendezés alapjai online tanfolyamom.

Itt jelentkezhetsz

Hogy ne maradj le!

Inspiráció, gyönyörű otthonok és praktikus tippek!

Iratkozz fel, és “házhoz” viszem a legjobb lakberendezési ötleteket, praktikus tanácsokat és a szebbnél szebb otthonokat!

Nem beszélve a különleges kedvezményekről, amelyek publikusan nem érhetőek el!

Krivarics Ditta
Szabó Eszter

A lakberendezés nem agysebészet, de van benne sok szabály és összefüggés, amiket ha ismersz, akkor egy jól funkcionáló, kényelmes enteriőrt alakíthatsz ki.

Egy életteret, ami stílusos, harmonikus, tükrözi az ott élők személyiségét, és olyan tárgyakkal van megtöltve, amik jó érzéssel töltenek el.

Elérhetőségünk: otthonkommando@gmail.com

Facebook
Pinterest
X
Threads
Reddit
Tumblr
WhatsApp
Email

Kérem a friss híreket és az exkluzív ajánlatokat!

Hozzájárulok, hogy az Otthonkommandó Kft. az általam megadott adataim kezelje, tájékoztatókat, további információkat és eDM-eket (újdonságok, cikkek, exkluzív ajánlatok) a megadott e-mail címre küldje.