A tárgyak a megfelelő környezetben nem csak új életet nyerhetnek, de fel is értékelődhetnek. Bárhol lapulhat olyan érték, ami másnak igazi kincs lehet. A tanfolyamokon is arra biztatunk mindenkit, hogy használja a régi darabokat a lakberendezésben, mert akkor is otthonossá teszi az enteriőrt, ha nincs személyes kötődésünk hozzá. Egyszerűen jó olyan dolgokkal körülvenni magunkat, amelyeknek története van. Így aztán előfordul az is, hogy attól kerül a helyére egy műtárgy, hogy a befogadó egyszerűen nyitottabbá válik rá. Erről a folyamatról és a hazai műtárgypiacról beszélgettünk Megyesi Balázs műtárgyszakértővel, aki lassan 15 éve kutat megszállottan az értékek után.
Szerző: Szabó Eszter, fotó: Pintér Árpád
Miért óriási kincs a magyar műtárgypiac?
– A magyar műtárgypiacon fellelhető tárgyak között sok olyan van, ami kapcsolódik a magyar történelemhez. Mivel meglehetősen viharvert ez a história, ezért fokozottabban kellene figyelnünk a kevés megmaradt tárgyi emlékünkre. Ha csak az elmúlt százötven évet nézzük, találkozhattunk budapesti enteriőrfotókon világhírű francia impresszionistákkal, nemzetközi jelentőségű középkori ötvösmunkákkal és ma már csak múzeumokban látható különlegesen ritka szőnyegekkel a második világháború előtti időkből. Száz-százötven éve komoly műgyűjtői kör létezett itthon. Sajnos a háborúk és a történelem ezeket a gyűjteményeket megtépázták és szétszóródtak az idők során, amelyből néha még egy-egy darab előkerül a hazai piacon. Ha jellemeznem kell a magyar műtárgypiacot, akkor a nagy felbukkanások terepe még mindig ez a közeg.
Miként válik műtárggyá egy régi használati tárgy?
– A műtárgyak többségét is használták egykor. Az extrém idős kor és a ritkaság emeli ezeket a használati cikkek szintjéről a műtárgyak közé. Egy középkori lakat vagy akár egy gótikus mozsár eredetileg meglehetősen hétköznapi dolog volt, de „beleöregedett” a kategóriába. Ám egy dizájnklasszikus, mint például egy Breuer Marcell szék korai kiadása, annak ellenére műtárgy, hogy még nincs száz éves, mert a bútortörténelem meghatározó ikonjává nőtte ki magát.
A személyes érdeklődésen túl, van egy adott korszaknak „slágere”, amit többen gyűjtenek?
– Abszolút, léteznek trendek ezen a területen is. Az eredeti népművészeti tárgyak gyűjtése például óriási sláger volt az 1970-es években, majd később, az 1990-es években újra. Aztán kicsit háttérbe szorult, de napjainkban rekordárakon kelnek el egymás után a ritka bokályok, ónmázas tányérok, borotvatokok. Trend lett újra a népművészet. De például kevés gyűjtője van most épp a biedermeier poharaknak. Tízen-huszon éve százezret is adtak érte, most pedig alig éri el a pár tízezer forintos árat. Ez nagy szívfájdalmam, mert nem értékeli eléggé a gyűjtői közönség, ugyanakkor pedig nagyon jó darabokat lehet most relatív olcsón megkapni, és kis pénzzel is be lehet szállni egy igazi minőségi gyűjteményépítésbe.
Hogyan kezelik Magyarországon a műtárgyállományt?
– Elég sok rossz példával találkozhatunk, ami intézményi szinten sem példamutató, nem segíti az edukációt és rossz tendenciákat szül. Tavaly egy Budapest melletti településen egyik napról a másikra eltűntek a kézzel faragott klasszicista kapukövek a templom körül. A lakosság azonnal a hatóságokhoz fordult, azzal, hogy ellopták a templom köveit. Kiderült, hogy az önkormányzat távolította el a több száz éve ott álló darabokat, mert újra kellett volna betonozni a talapzatuk mentén, nehogy kidőljenek. Lett volna jelentkező, aki magánerőből helyreállította volna, de nem jutott idáig a folyamat, mert a városgondozás pár óra leforgása alatt „megsemmisítette” a köveket, és hiába zúgolódott a helyi lakosság, a helyi képviselő leseperte az asztalról a problémát, nem lett ügy belőle.
Miért nem értékeljük a környezetünkben lévő múltbéli értékeket?
– A szocializmusra vezethető vissza, hogy míg Angliában egy kézzel készült századfordulós tárgyat katalógusba szednek és kiállítják, vagy kincsként kezelik magángyűjteményben, addig Magyarországon jó néhány bérház kapualjában félig leverve találhatóak hasonló korú csempék. Ebben az érában módszeresen rombolták a polgári élet és a múlt értékeit. Ez a hozzáállás még mindig nem múlt el teljesen. Nálunk még mindig jellemző opció a barna zománcfesték, amit a közös képviselő felken a postaláda köré, és a gangon kitört ablak huzatja szárítja meg. A régi nyílászárókat simán műanyag ablakra cseréljük, ami véletlenül sem követi a szomszéd harminc lakás ablakkiosztását… Az is igaz, hogy napjainkban az erőforrások is hiányoznak a megóváshoz vagy a rendbetételhez.
Milyen egy jó műtárgyszakértő?
– Néha pont úgy kell az események mögé látni, mint egy nyomozónak. A tudáson és a tapasztalaton túl sokat segít a megérzés, a jó szituációfelismerés és az emberismeret. Néha például nem egyértelmű elsőre, hogy hamis egy kép, de ahogy összeáll a mozaik, rájövök, hogy mi nem stimmelt első pillantásra.
Hogyan változtatja meg a fejlett technológia a szakértői munkát?
– Rendkívül gyors tempóban fejlődik a mikroszkópok világa. A helyszíni diagnózisokhoz például zsebben hordozható USB-s mini kamerát használok. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy lupe minőséget lássak azonnal a monitoron, de számos fejlesztés van, ami nagyon megkönnyíti a munkát. A mesterséges intelligenciát is próbálgatja integrálni a szakma, de jelenleg még óriási a hibafaktor. Valójában talán a mi területünk az, amit sosem fog tudni átvenni a mesterséges intelligencia. A munkánkban oly fontos megérzést szerintem nem lehet megtanulni.
Lehetnek-e a mai kortárs tárgyak ugyanolyan értékesek a jövőben, mint amilyenek most a régi darabok?
– Természetesen, de nagy lutri, hogyan alakul az értékük. Akkoriban is voltak magas árú kortársak, akik ma keveset érnek. Az idő nagy rosta, de a minőség megmarad. Csak valódi minőségért szabad magas árat fizetni, illetve olyat érdemes gyűjteni, ami önmagában is tetszik nekünk, nem csak az értéke miatt vesszük meg.
Mit kezd a műtárgypiac a műanyag tárgyakkal?
– A műanyag tárgyak itt vannak köztünk száz éve. Ez nem nagy kor, ha azt nézzük, hogy akár ezer évekről is beszélhetünk műtárgyak kapcsán. A nagyobb gond a műanyaggal a restaurálhatóság, pontosabban a restaurálhatatlanság kérdése. A műanyag alapú vásznak és az olcsó kínai festékek korát éljük. Ez a probléma csak később fog jelentkezni.
Mit gondol egy műtárgyszakértő a jelenlegi „egy költözésre szánt” bútorokról?
– Az egyszer használatos bútor mérhetetlenül környezetszennyező és pazarló. Nem gondolom, hogy életszerű, hogy mindenki a nagyi ágyában aludjon és csak a nagybácsi kiült fotelje a jó megoldás. A mérték a baj. Az a gond, hogy már sok minden „kukára van tervezve” a költözés pillanatában. Az sem segít, hogy pár éve még gyorsan változtak a lakberendezési trendek. Elég nagy probléma, hogy mit kezdünk ennyi hulladék ragasztós pozdorjalappal…
Megyesi Balázs legújabb projektje, a Keressük a helyét című videósorozat. A projekt célja, hogy bemutassa a felelős műtárgygondozás fontosságát, miközben ráirányítja a figyelmet a körülöttünk lévő, elfeledett értékekre is. A videókban nem a nagyon különleges, múzeumi darabokat mutatja be a szakember, hanem azokat a hétköznapi vagy dísztárgyakat, amelyek családi örökségként, fiókok mélyén vagy porosodó polcokon várnak arra, hogy valaki rájuk bukkanjon és felismerje a valódi értéküket.
