Farkas Szilvi munkáival már találkozhattatok korábban az oldalunkon, most azonban saját otthonába enged bepillantást. A Törökvészen található többgenerációs kertes házat eredetileg a szülei építették, de mára három önálló lakást alakítottak ki benne. Ennek a családi társasháznak a tetőterét vette birtokba férjével a lakberendező. Klasszikus budai környezetben, a 2. kerület zöldövezeti részén, a kétezres években épült […]

Ahogy megpillantotta a házat és a birtokot a házaspár, azonnal elvarázsolta őket. Hiába az itt-ott omladozó falak, az óriási kertet eluraló gaz, az előttük álló rengeteg munka, totálisan szerelembe estek a hellyel, pedig eredetileg eszük ágában sem volt nyaralót vásárolni. A kivételes atmoszféra nem csak a több mint száz éves háznak köszönhető, hanem a Csobánc […]

Ez a történet sokban hasonlít Tordai-Huszár Tünde sztorijához, aki szintén a házuk sikeres eladása után döntött úgy, hogy a lakberendezés nagyobb fókuszt kap az életében, és a jövőben lakások felújításával foglalkozik. Petrók Ildit már az eladásra felkészítés folyamata is arra inspirálta, hogy új útra lépjen, de a pozitív visszajelzések erősítették meg igazán benne. Hallgatóink otthonainak […]

Egy újabb hallgatói otthon, amelynek már a megtalálása is kalandos volt. Teljes körű felújítást végeztek benne, csupán a tartófalak maradtak a helyükön. Zsuzsa számára egy régi ház újratervezése remek lehetőség, hogy a fantáziáját és a kreativitását használva új tereket hozzon létre. A rejtett adottságok felfedezésével most is egy jól funkcionáló, praktikus, harmonikus és kellemesen élhető […]

Ez az otthon egy újabb szuper példa arra, hogy a tanfolyamokon szerzett ismeretek alapján mit tud kihozni egy térből, az, akinek semmilyen kapcsolata nem volt korábban a lakberendezéssel. Az orvos házaspár esetében a feleség volt a bátrabb, bevállalósabb, a férj a józanabb, visszafogottabb ízlésű, de tökéletes kompromisszumokat kötöttek és mindketten nagyon szeretik a végeredményt! Edina […]

Borbás Renáta eredetileg építész. Úgy tervezte, hogy ledoktorál és ha van rá mód, az egyetemen oktat, de aztán teljesen más irányt vett az élete. Dádpusztán él a családjával, ahol burjánzó kertet alakított ki a házuk mellett és egy nem kevésbé látványos közösségi kertet a tanyát körülvevő birtokon, ahol a DAAD Gatheringet és az O.z.o.r.a Fesztivált szervezik […]

Nagyon kedvelt faldekoráció a galériafal, ám nem is olyan könnyű megcsinálni, mint amilyennek elsőre gondolnánk! Sok idő kitalálni, hogy milyen darabokból álljon, és csalóka a látszólagos esetlegesség a képek felrakásában, a legtöbb esetben jól kitalált és alaposan megtervezett a kompozíció. Adunk pár tippet, hogy mire érdemes odafigyelni a kialakításához! Ha különböző méretűek a képeid, de […]

Cserháti-Herold Janka férjével és három gyermekével él ebben a Buda egyik külső kerületében lévő családi házban. Neve ismerősen csenghet, hiszen ő a hormonmentes.hu alapító tulajdonosa férjével együtt. Szakértőként sokat kommunikál, de a magánéletét igyekszik óvni a nyilvánosságtól. Most azonban kivételt tett, és az Otthonkommandó hallgatójaként betekintést enged az otthonunkba. A cím arra a rugalmas hozzáállásra […]

A DIY projektekre különösen igaz, hogy hiába találjuk ki, hogy milyen lesz a végeredmény, a munkafolyamatok alakulása és a nem várt körülmények gyakran felülírhatják a terveinket. Igaz ez Wein Kriszta lakberendező nyaralójára is. A felújítást bemutató sorozat mostani részében ezeket a momentumokat vesszük végig. Nézzük, milyen változások történtek eddig az eredeti tervekhez képest! Leszakadt mennyezet, […]

Tündét az első lakásuk eladása során kapott visszajelzések fordították a lakberendezés irányába. Most első eladásra szánt lakását mutatjuk be, a következő pedig majd a saját otthonuk lesz. A két teret teljesen eltérő stílusban rendezte be, most azt is elmeséli, hogyan érvényesültek a különböző szempontok. Eredetileg közgáz-turizmus szakon végzett, de sosem dolgozott a szakmájában. Korábban játékot […]

Zsuzsinak és Attilának nem voltak vidéki gyökerei, sőt Attila még csak nem is kertes házban nőtt fel, mégis szinte azonnal beleszerettek mindketten ebbe a budai agglomerációban található 100 éves sváb házba. Pedig nem kis kihívásokat tartogatott már első látásra is, hát még amikor a csontvázak kezdtek kihullani a szekrényből! Ahogy beszélgetni kezdek Zsuzsiékkal, úgy tűnik, […]

Miután Krisztáék eladták a hosszú évek óta lelkesen alakítgatott, Doboznak becézett imádott nyaralójukat, találniuk kellett egy másik helyszínt férjével közös DIY hobbijuk terepének. Mert Krisztáék számára nem csak egy nyaraló volt a leányfalui ház, hanem kibontakozási lehetőség kreativitásuk és barkácsszenvedélyük számára. Az új megtalálása gyorsabb volt, mint gondolták, és azonnal bele is vágtak a felújításába. […]

Kaptás-Kiss Dóri férjével és két kisgyerekével él Helvécián. A hozományként kapott telken építették fel családi házukat, amely remek példa arra, hogy józan belátással hogyan köthetsz úgy kompromisszumot az otthonod berendezésében, hogy mégis egy otthonos, túlzásoktól mentes, jó hangulatú végeredmény szülessen. Helvécia egy kis falu Kecskemét mellett. Csupán 130 éves múlttal rendelkezik, Wéber Ede svájci tanár […]

Aki követi Wein Kriszta lakberendező Napi szemtorna nevű oldalait vagy blogját, minden részletét ismerheti a család leányfalui nyaralójának. Az extra ötletekkel, fantáziadús megoldásokkal teli kisház rengeteg inspirációt adott a követőinek. Sorozatunkban most annak apropóján meséli el Kriszta a Doboz sztoriját, hogy számukra épp véget ért a története. Pár hónapja eladták és belevágtak az új nyaralójuk […]

Éva kamasz fia szobájának az átalakításáról mesél első cikkében. Szerinte megéri bátornak lenni, ha színekről van szó, mert rendkívül erős hangulatfokozók és nagyon egyszerűen egyedivé tehetjük velük otthonunkat. Ma már nehezen érthető számomra, miért olyan körülményes beengedni a színeket az otthonunkba, a ruhásszekrényünkbe és egyáltalán az életünkbe. Ám saját példámat tekintve, megkaptam a választ, hiszen […]

Hogy ne maradj le!

Inspiráció, gyönyörű otthonok és praktikus tippek!

Iratkozz fel, és “házhoz” viszem a legjobb lakberendezési ötleteket, praktikus tanácsokat és a szebbnél szebb otthonokat!

Nem beszélve a különleges kedvezményekről, amelyek publikusan nem érhetőek el!

Kérem a friss híreket és az exkluzív ajánlatokat!

Hozzájárulok, hogy az Otthonkommandó Kft. az általam megadott adataim kezelje, tájékoztatókat, további információkat és eDM-eket (újdonságok, cikkek, exkluzív ajánlatok) a megadott e-mail címre küldje.

Facebook
Pinterest
X
Threads
Reddit
Tumblr
WhatsApp
Email