Házprojekt: őszi kert tervek

Szerző: Krivarics Ditta
2014.09.12.

Amióta a blogot írom minden évben elmondom, hogy az ősz a kedvenc évszakom. Idén még nem mondtam, szóval tudjátok, hogy az ősz a kedvenc évszakom?

Ehhez hozzájön a kertmániám, amiről viszont tudni kell, hogy 30+ évig el kellett nyomnom magamban, tekintve, hogy panelban nőttem fel és utána is belvárosi lakos voltam, így max a teraszon élhettem ki a szenvedélyem, ami azért nem ugyanaz.

Most viszont már napi szinten szöszmötölhetek a kertünkben, bár még nem vettük teljesen birtokba. Egyelőre gazirtás folyik és az alapok megtervezése. Amikor megnéztük a Házat és megláttam, hogy a kert fele le van aszfaltozva, azt mondtam, hogy nem, nekem ez nem kell:

IMG_6852

Főleg a másik ház vadregényes kertje után:

zeb

De a betonplaccon kívül minden más tökéletesen stimmelt, így végül megvettük a házat. Egyszóval az aszfaltozott rész tabula rasa, ott azt csinálunk majd amit szeretnénk, a többi részen pedig szerencsére van sok-sok bokor és fa. És miközben a kertben kapirgálok, jár az agyam az elrendezésen és a növényeken is. Mostanában leginkább az őszi kerten, ezért olyan növényeket keresgéltem, amelyek színpompássá varázsolják a kertet ősszel, ugyanakkor nem igényelnek különösebb törődést, mondhatni igénytelenek.

Nálam ezek az őszi kertszínek: zöld, barna, bordó, narancs, sárga, vörös és egy kis lila, rózsaszín.

IMG_1137

Alap darabja lesz a kertnek a vadszőlő. Most is van több helyen, ahol épp nőni akar, a jövőben persze kordában lesz tartva. Én jobban kedvelem az öt levelű (kacsos) fajtát:

vadszölö

Egészen biztosan lesz cserszömörce. Én nagyon szeretem. Az év többi szakában számomra jellegtelen bokor, még a vattapamacs-szerű virágai sem hatnak meg igazán, de ősszel hihetetlen színeket tud felvenni:

cserszömörce

A díszű-féléket nem annyira kedvelem, de az ágas-köles szép őszi színekbe öltözik, egy bokornyit eltűrök a kertben 🙂

agas_koles

A mogyorónak szép aranybarna színe lesz, de van pl vörös levelű mogyoró is, az is szépen mutat az őszi kertben:

mogyoro

A borbolyákat régen nem szerettem, mostanában kezdek velük megbarátkozni. Azért sövény biztos nem lesz belőlük, de egy japán borbolya jöhet a narancsos őszi színeivel:

borbolya

Szintén a nem túlzottan kedvelem kategória a madárbirs, leginkább az alakja miatt, hiába helyesek a levelei és a bogyói. Majd meglátjuk kap-e helyet a kertben:

madárbirs

Az őszi kert dísze a lampionvirág is, ami vázában vagy egyéb benti dekorációként is jól mutat:

lampionvirág

Habár nem őszi virág, de színében ide kapcsolódik és megszárítva ősszel is betehetjük a lakásba a sáfrányos szeklicét:

sáfrányos szeklice

Jöhet a vadrózsa is, hogy legyen egy kis csipkebogyónk:

vadrózsa

Végül jöjjön néhány virág, amelyek még ősszel is is virágoznak, némelyek egészen a fagyokig.  Bíbor kasvirág (vagy kúpvirág)

IMG_1141

A pompás rézvirág (zinnia) sokféle színben kapható:

pompas rezvirag

Jöhet mellé a szintén sok színű, formájú dália:

dália

Vagy ennek egy változata, a pompom dália:

pompom dália

Szépen mutat az őszi rózsa, a krizantém, a kokárdavirág, a körömvirág, a napszemvirág, menyecskeszem és még sorolhatnám.

Igyekszem a kertbe évelő és részben igénytelen növényeket válogatni, leginkább mert nincs gyakorlatom és az elején is szeretnék egy kis sikerélményt 🙂 Aztán ráérek majd kísérletezgetni különféle fajtákkal.

Egyébként minden elismerésen a kerttervezőknek, én azon izzadok, hogy úgy válogassam össze a virágokat, minden időszakban kicsit más színe legyen a kertnek, de emellett figyelni a növények igényeit és hogy mik kerülnek egy kupacba, na szóval ez már level 2.

Őszi kertünk leghamarabb jövőre lesz, de addig is a terasz egyik sarkába varázsoltam egy kis őszi hangulatot:

IMG_1152

szívesen fogadok minden tippet! jöhetnek színes lombozatú fák, cserjék, és őszi virágok minden mennyiségben 🙂

*****

Egy jól megtervezett és kialakított kinti rész az év bizonyos szakaszaiban plusz szobaként funkcionál, de csak akkor fogjuk igazán szeretni és sokat használni, ha kellően átgondolt a kialakítása és nincs vele sok macera, mindezek mellett persze hangulatos és hívogató.
 
A lakberendezés a szabadban minikurzuson mindent végigveszünk a funkciótól kezdve, a stíluson át a hangulati elemekig.
Mindegy, hogy pici erkély, terasz, vagy kert, az összesről szót ejtünk, maga
a folyamat pedig ugyanaz.
 

Hogy ne maradj le!

Inspiráció, gyönyörű otthonok és praktikus tippek!

Iratkozz fel, és “házhoz” viszem a legjobb lakberendezési ötleteket, praktikus tanácsokat és a szebbnél szebb otthonokat!

Nem beszélve a különleges kedvezményekről, amelyek publikusan nem érhetőek el!

Krivarics Ditta
Szabó Eszter

A lakberendezés nem agysebészet, de van benne sok szabály és összefüggés, amiket ha ismersz, akkor egy jól funkcionáló, kényelmes enteriőrt alakíthatsz ki.

Egy életteret, ami stílusos, harmonikus, tükrözi az ott élők személyiségét, és olyan tárgyakkal van megtöltve, amik jó érzéssel töltenek el.

Elérhetőségünk: otthonkommando@gmail.com

Facebook
Pinterest
X
Threads
Reddit
Tumblr
WhatsApp
Email

Kérem a friss híreket és az exkluzív ajánlatokat!

Hozzájárulok, hogy az Otthonkommandó Kft. az általam megadott adataim kezelje, tájékoztatókat, további információkat és eDM-eket (újdonságok, cikkek, exkluzív ajánlatok) a megadott e-mail címre küldje.