2025. január 05.

Világítástervezés lépésről lépésre

A világítástervezés komplex tevékenység, túlmutat azon, hogy kerülhetnek a lámpák a megfelelő helyre, hiszen a konnektorok és a kapcsolók optimális elhelyezése kényelmesebbé teszi a mindennapokat. A praktikus szempontokon túl alapvetően meghatározza az otthon hangulatát, esztétikáját és használhatóságát. Ahogy egy jó adottságokkal rendelkező lakást el lehet rontani, úgy egy rosszabb adottságokkal rendelkezőn jelentősen javíthatunk vele.

Szerző: Krivarics Ditta

A világítás tervezése általában ránk marad, kivéve, ha van belsőépítészünk, lakberendezőnk, de például egy építkezés esetében az építésznek ez már nem feladata. Vannak természetesen világítástervezéssel foglalkozó szakemberek is, de egy átlagos felújításban, építkezésben ritkán vesznek részt. Laikusként viszont nagyon könnyű elszúrni, hiszen nem tudjuk mi mindenre kell odafigyelni.

A legfontosabb, és ezen áll vagy bukik a jó végeredmény: szükség van egy pontosan berendezett alaprajzra, enélkül nem lehet meghatározni sem a lámpák, sem a kapcsolók, sem a konnektorok pontos helyét. Abban az esetben, ha még nincs meg ebben a fázisban egy-egy konkrét bútor, akkor is elég pontosan be kell lőni a leendő méretét. Nem mindegy, hogy az étkezőasztal 160×80 cm-es lesz vagy egy 90-es kerek asztal, ahogy az sem, hogy a kanapé 190 vagy 230 cm hosszú-e.

Egy olyan helyiségben, ahol több funkció van – mint például a Hegyvidéki Garzon projektnél az egy szem szoba étkező, nappali és háló egyben – több mennyezeti kiállásra van szükség. De ugyanez a helyzet nagyobb lakásoknál, családi házaknál is, ahol az étkező-nappali-konyha szintén azonos térben van. Ilyen esetekben nem tehetünk egy kiállást a szoba közepére, mert egyrészt nem lenne praktikus, másrészt furán is nézne ki. Mindig minden funkciónak meg kell tervezni a saját világítását! Tehát a nappali rész esetében, ha képzeletben lehatároljuk, általában a közepét kell kijelölni, valamint az étkezőasztal helyét is ugyanilyen pontosan be kell lőni, hogy precízen fölé kerüljön a lámpa. Sokan nem tudják vagy nem gondolják ezt át, üresen nézik az adott helyiséget, így viszont esélyes, hogy nem a megfelelő helyekre fognak kerülni a lámpatestek. Az elcsúszott világítás nemcsak funkcionálisan zavaró, hanem vizuálisan is kellemetlen. Egy rosszul elhelyezett lámpa asztaltól távol eső fénye például rontja az étkező hangulatát. Ezen túl az sem mindegy, hogy milyen típusú lámpákat választunk: olyat, ami szórja a fényt vagy csak lefelé, esetleg felfelé világít. Ezeket mindig az adott funkció határozza meg.

Milyen kapcsolókat, konnektorokat válasszunk?

Tartsuk szem előtt az egységes megjelenést, ezért minden szerelvényt egy termékcsaládból válasszuk ki. Nem feltétlenül szükséges exkluzív kapcsolókat vásárolni, mert elég sok kell belőle, tetemes lehet a végösszeg. A Praktikerben például ki vannak rakva a kapcsolók, hogy ki lehessen próbálni. Érdemes is, mert a formai megjelenésén túl jelentős különbségek vannak közöttük abban, hogy mennyire nehéz felkapcsolni vagy, hogy épp mennyire kattog.

Tipp: amire mindenképp figyelni kell a kiállások kialakításánál, hogy a lakásban egységes magasságba kerüljenek a kapcsolók és lent a konnektorok is. Evidensnek tűnik, de sajnos egyáltalán nem az minden „szakembernek”.

3 leggyakoribb világítástervezési hiba:

  1. Nincs pontos berendezett alaprajz! Ilyenkor kerülnek a konnektorok például a kanapé vagy a komód mögé, ahol nem lehet őket használni, kényszermegoldásként pedig jönnek a kevéssé esztétikus hosszabbítók.

  2. Ha van is berendezett alaprajzunk, nincs meghatározva, hogy melyik világítási pont milyen funkciót szolgál. Például egyetlen mennyezeti lámpa van egy többfunkciós helyiség közepén, nincsenek figyelembe véve az adott térben zajló különböző tevékenységeket (pl. étkezés, olvasás, pihenés).

  3. A kapcsolók nem logikus helyeken vannak elhelyezve, valamint nincsenek váltókapcsolók. Például célszerű, hogy az ágyból is le lehessen kapcsolni a fő világítást, vagy ha van egy nagyobb, központi tér, amely több ajtóval rendelkezik, akkor mindegyik oldalról lehessen fel-le kapcsolni az általános világítást.

Egy jól megtervezett világítás nemcsak otthonosabbá és praktikusabbá teszi a lakást, hanem olyan miliőt teremt, ahol igazán jól érezhetjük magunkat.

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics