Hallgatói munka: Egy eladásra szánt lakásba is bele lehet szeretni!
Tündét az első lakásuk eladása során kapott visszajelzések fordították a lakberendezés irányába. Most első eladásra szánt lakását mutatjuk be, a következő pedig majd a saját otthonuk lesz. A két teret teljesen eltérő stílusban rendezte be, most azt is elmeséli, hogyan érvényesültek a különböző szempontok.
Szerző: Szabó Eszter, fotó: Tordai-Huszár Tünde
Eredetileg közgáz-turizmus szakon végzett, de sosem dolgozott a szakmájában. Korábban játékot fejlesztett a férjével, aztán megszületett az első gyerekük, azóta pedig még kettő.
„Mindig érdekelt a lakberendezés, de nem bíztam magamban, nem gondoltam, hogy érdemes lenne foglalkozásszerűen űznöm. A fordulópontot az jelentette, amikor a harmadik gyerekünk érkezése miatt nagyobb lakásba akartunk költözni, és elkezdtük árulni az első lakásunkat. Három hét alatt sikerült eladni, és közben mindenki azt kérdezgette, hogy szakember munkája-e a berendezés? Amikor kiderült, hogy én csináltam, azt feltételezték, hogy lakberendező vagyok. Ekkor merült fel először bennem, hogy talán ezzel kellene foglalkoznom. Ráadásul a vevőnek annyira tetszett a lakás, hogy kompletten, a dekortárgyakkal együtt vette meg, ami szintén erős visszajelzés volt.”
Tünde már az első otthonuk berendezése idején sok hasonló tematikájú oldalt nézegetett, olvasta a blogot, az új lakásukat azonban már úgy rendezte be, hogy közben megnézte a tanfolyamokat.
„Sok visszaigazolást kaptam, hogy bizonyos dolgokat jól csináltam, vagy épp ellenkezőleg, miért nem működik valami. Abban is sokat segített, hogy ne ragaszkodjak a tárgyakhoz. Kezdetben nehéz volt elengedni, amit szerettünk, de nem illett az új térbe. Manapság nincs ezzel problémám, könnyedén eladom vagy eladományozom, azt amire nincs szükségünk. Elvégeztem szinte az összes kurzust és mindegyik nagyon hasznos volt, de számomra a Tökéletes világítás és a Találd meg az otthonod stílusát tanfolyamok különösen.”
Az első lakás óta sokat változott Tünde személyisége és az ízlése. Ma már azonnal meglátja, hogy mi az, ami nem megy egymáshoz, és melyek azok, amelyek együtt harmóniát teremtenek. Ahogy az évek során számtalan ilyen tematikájú képet nézett, egyre bátrabban párosít.
A most bemutatott lakást kifejezetten befektetési céllal vették, azzal a szándékkal, hogy felújítják és eladják. Eredetileg az volt a terv, hogy nagyobbra cserélik a mostani otthonukat, de helyette kockáztattak egy nagyot, és megvásárolták ezt a felújítandó ingatlant a belvárosban. A 45 négyzetméteres térben szinte mindent fel kellett újítani. Csak az ablakokat cserélték le korábban, de Tündéék nagy bánatára sajnos műanyagra. Falakat nem raktak át, de a konyhát hálószobává alakították át, tökéletes nyugalmat biztosít, mert egy csendes belső udvarra néz.
„A legrosszabb időszakban vettünk fel jelzáloghitelt, pont amikor kitört a háború. Nagyon rizikós vállalkozásnak tűnt, de belevágtunk. Az ára mellett a lokáció volt meghatározó a kiválasztás során, de a ház külső állapota is sok mindent elárul. Az első benyomáshoz fontos, hogy fel van-e újítva a homlokzata, a további döntéshez, hogy modernizálták-e az elektromos hálózatot a házban stb. Mi semmilyen bizonytalan dologba nem ugrunk bele, mivel pár hónap múlva eladjuk. A tapasztalatok alapján folyamatosan bővül a listám, hogy mire kell odafigyelnem az ingatlanvásárlás során. Gyűlnek a kritériumok, hogy mi alapján veszünk meg egy lakást, vagy mi az, ami kizáró ok.”
A racionális érveket felsorakoztató lista ellenére, Tünde hallgat a megérzéseire, itt rögtön megfogta a lebetonozott udvar közepén álló eperfa is, aminek az ágai behajlottak az ablakon.
Persze a négyméteres belmagasság, az eredeti beltéri ajtók, az ablak alatti fa betétek is sokat nyomtak a latba, valamint annak is nagyon örültek, hogy a rozetta is megmaradt a plafonon.
Tünde fejében azonnal összeáll a kép, amikor belép valahova, tudja, hogy mi illik oda, mitől lesz harmonikus a végeredmény. A tervezéshez egyébként a magicplant használja, mert ingyenes és telefonon is működik. A színekhez, bútorokhoz készít moodboardokat, de a klasszikus milliméterpapír is ott lapul az íróasztalfiókjában.
Ez a nagyon letisztult, fehér, neutrális színvilág egyébként távol áll a saját otthonuk hangulatától. Azért választotta ezt Tünde, mert a semleges alapoktól bármilyen irányba elviheti az új tulajdonos a saját tárgyaival.
Az otthonukban egyébként a karakteresebb vintage darabok vannak a fókuszban. Kedvenc lelőhelyein is a különlegességeket keresi.
„Az Etsyt azért kedvelem, mert ott extra dolgokat is találok. Garázsvásárokra is szeretek járni, és a most megnyílt Amoni Vintage-ben, ott is nagyon szuper tárgyak vannak. De gyakran nézelődöm a Galeria Savarián és a Woodelier üzletében, az ágyvéget például onnan szereztem be.”
„Én már túl vagyok a „mindent átfestek” szakaszomon, inkább meghagyom eredeti állapotában a régi bútorokat. Kifejezetten szeretem azokat a darabokat, amelyeket mások túl ócskának ítélnek meg. Az eklektikusabb, rusztikusabb vonal áll közel hozzám, a mi saját otthonunk talán kicsit káoszos is, amit én nagyon szeretek, de ahogy ide beléptem, arra gondoltam, hogy egy letisztult, japandi stílusú otthont fogok megvalósítani. Ráadásul ebben a lakásban nincsenek vintage darabok, mindent újonnan vettem.”
A nappaliban nem volt egyszerű kisakkozni, hogy legyen legjobb az elrendezés az idekerült konyhával, de a lehető legjobban használta ki a rendelkezésre álló teret Tünde.
„Nekem a konyha a legfontosabb, mindig azt találom ki legelőször. Számomra alapvető, hogy ne csak jól nézzen ki, de elég nagy is legyen és praktikusan működjön. Általában IKEA korpuszokat használok, a munkalapra szoktam többet költeni és különlegesebb fogantyúkat választok hozzá, így exkluzívabbá válik az összhatás. A korábban már bevált kvarckompozit a pult anyaga. Igaz, hogy többe kerül, mint maga a konyhabútor, de nem tudtam elképzelni mással, a laminált szóba se jöhetett.”
Amikor kész lett, ki is próbálták, hogyan működik a lakás a gyakorlatban. A végső simítások miatt sok időt töltöttek itt, és a gyerekeket is hozták magukkal. Ilyenkor itt főztek és néha itt is aludtak.
„Nagyon jó volt látni, ahogy körbeülik a kicsik a félszigetet, rögtön megtelt élettel a lakás.”
„Izgalmas volt az első olyan projektet végigcsinálni, ami nem rólam szólt, csak nyomokban jelenik meg benne a személyiségem. Egyébként nem is csináltam meg tökéletesen készre, hagytam egy kis játékteret az új lakóknak, hogy a saját igényeik szerint alakítsanak ki benne tárolókat, helyet a tévének stb.”
A kislakást sikerült gyorsan eladni, így tovább tudtak lépni, és már meg is vették a következő felújításra váró ingatlant. Úgy néz ki, hogy ez lesz Tünde szakmai útja. A vállalkozásban a férje is sokat segít, akár ügyintézésről, akár a bútorok összeszereléséről van szó.
„És ami még fontos, megóv a túlzásoktól. Nehéz eltalálni mások ízlését, ami nekem nagyon tetszik, másnak lehet, hogy túl sok. Ilyenkor féken tart. De ez a berendezés egyáltalán nem lett megosztó, kifejezetten figyeltem rá, hogy semmilyen szélsőség vagy túlzás ne legyen benne.”
Abban is nagy szerencséje van Tündének, hogy van egy ismerőse, aki az embereivel kompletten lebonyolítja az ilyen kis lakások felújítását. Nagyon megnyugtató számára, hogy van egy megbízható, állandó csapat, akikkel együtt tud dolgozni.
Bár nem tudta, hogy ki lesz a vevő, tervezéskor egy párra gondolt Tünde, az ő feltételezett szükségleteik szerint alakította ki a tereket. Ugyan nagyon sokféle ember jött megnézni a két hónap alatt – a manapság jellemző „lakásnéző turizmusnak” köszönhetően, akik nem akarják megvenni, csak kíváncsiságból jelentkeznek be – végül valóban egy fiatal pár lett az új tulajdonos, akik nem sokat gondolkodtak a megvásárlásán.
Reméljük, mielőbb bemutathatjuk Tündéék otthonát is, kíváncsiak vagyunk, milyen teret tervezett saját maguk számára!