2018. április 04.

Az álomotthon kialakításának buktatói

Erről a jelenségről még nem írtam, pedig nagyon is létező dolog, olyannyira, hogy szerintem nincs olyan építkezés, felújítás, ahol legalább egy ilyen ne lenne.

Álmaink otthonának a kialakításában számos buktató van, de az egyik legnagyobb ellenség mi magunk vagyunk és azok az álmaink, amelyeket nem vagyunk hajlandóak elengedni, pedig az adott körülmények között nem működik, nem megvalósítható, funkcionálisan rossz eredményt hoz stb.

Most ért véget az éves Konyhatervezős tanfolyam konzultációs időszaka, nem tudom pontosan hány tervet néztem végig, véleményeztem, javítottam, csiszolgattam, de valahol 50 és 100 között lehet. Volt 3, rendszeresen visszatérő dolog, amiről nem győztem lebeszélni a hallgatókat, már abban az esetben, ha úgy láttam, hogy nem megvalósítható, nem praktikus.

  1. Konyhasziget-boom: az utóbbi időben tényleg felkapott lett, erős trenddé vált a konyhasziget, szebbnél szebb képeket nézegetünk a Pinteresten, tök érthető, hogy mindenki beleszeret. A szigethez nagy hely kell és hiába tűnik nagynak elsőre az adott helyiség, amikor elkezdjük berendezni, hamar kiderül, hogy nem olyan nagy az. Ilyenkor a bútorok egymás hegyén-hátán vannak, nem lehet kihúzni a széket, mert nekiütközik valaminek, nincsenek meg a minimum méretű közlekedési útvonalak, stb… Van, hogy nincs is értelme a szigetnek, mert mondjuk csak reggelizőpult lenne a funkciója, de közben ott van két lépésre az asztal. Ha van hely, akkor nincs semmi gond, de ha zsúfolva vannak a bútorok, akkor érdemes elgondolkodni, hogy kell-e az oda. Több mint egy tucat esetben írtam le a konzultáción, hogy nem működik az adott helyzetben a sziget. Nem könnyű más álmát lerombolni, lehet, hogy utálnak érte, megsértődnek, de általában alszanak rá párat és belátják, hogy igazam van az adott kérdésben. Én csak az adott tervet nézem és arra fókuszálok, hogy hogyan lehet a legtöbbet kihozni belőle.
  2. Magas szekrények: ugyanolyan sláger, mint a sziget, különösen a sütő magasra emelése. Itt egy roppant egyszerű szabály van: ha nincs elég pultfelület, kicsi a konyha, akkor a magas elem tilos! A konyha használhatósága szempontjából a legfontosabb az elegendő munkafelület. Ha ez bőven megvan, akkor lehet extrázni magas elemekkel, ellenkező esetben nem, mindenki túl fogja élni, ha a sütője a hagyományos helyre kerül.
  3. A harmadik a pultra ültetett szekrények. Ezek is toplistásak és tény, hogy nagyon praktikus így elrejteni a kisgépeket, de ugyanaz igaz rájuk, mint a magas elemre, csak akkor tervezzünk vele, ha nagy a konyha és van elég munkafelület, mert ennek a rovására, a használhatóság rovására nem mehet!

Tavaly is sláger volt a sziget, de talán nem ennyire, a magas szekrény – jelenség évek óta megvan, de a pultra ültetett szekrény most robbant be ennyire, korábban nem találkoztam terveken ilyen tömegesen vele.

A konkrét példákat csak azért írtam le, mert egyrészt teljesen friss az élmény, másrészt tanulságos, harmadrészt pedig azért, mert ezek nélkül olyan általános közhelynek tűnik a kijelentésem, hogy “mi magunk és az álmaink a legnagyobb buktatók”. Az álmok mögött nagyon is konkrét, kézzel fogható dolgok vannak. Lehet érdemes egy pillanatra megállni és ezen elgondolkodni…

Kiegészítésként még ideírnám, mert szintén tanulságos, hogy a tegnapi FB posztnál mi mindent soroltak fel az olvasók, mint buktatók. Ez is mind hibalehetőség:

  • A kínálat bősége. Nehéz mértéket tartani.
  • Fűtési rendszer
  • Színes falak
  • Szekrénysor
  • Néha a kevesebb több, és a különböző stílusok harmonizálása.
  • A Dédi foteljéhez a teljesen hozzá nem illő kis asztalkát szeretném berakni lehetőleg valami színes szőnyeggel mert tetszik és egyébként meg még az a kütyü is tök édi meg az a kanapé úgyis befér, picit mintás és nem pont oda illik de hívjuk akkor eklektikusnak : Mindent be akarok rakni ami megtetszik és nem szelektálok mert érzelmi alapon döntök és semmiről nem tudok lemondani?
  • Kanapé (és fotelek) a fal mellett
  • Túlzsúfoltság
  • Szedett-vedett, össze nem illő darabok, átgondolás nélküli egy térbe zsúfolása. Jellegzetes hiba.
  • A mester azt mondja, ezt nem lehet így, ahogy te elgondoltad… Te elhiszed, elfogadod, lemondóan mondod: “akkor legyen amúgy…” A másik variáció meg felborítja az egész addigi koncepciót.
  • Pontos elképzelés, koncepció nélkül cuki darabok “előre” megvásárlása?
  • Nagy kanapé
  • Radiátor
  • Túl nagy bútorok
  • Idő-para a hajrában, végülis a barkácsboltban mindent IS meg lehet venni pikk-pakk, nem? Mégis ki túrja a netet és a Pinterestet fél évig?
  • Világítás megtervezése

Még 200 oldalon lehetne folytatni, de a lényeg egy! Iszonyú sok mindentől függ a végeredmény, a harmónia – ezeket én mind megtanítom az online tanfolyamokon és sikeresen alkalmazzák is a hallgatók, de az álmain mindenkinek magának kell felülkerekednie!

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

Hasonló bejegyzések

IRATKOZZ FEL HOZZÁM ÉS MUTATOK EGY TUCAT TRÜKKÖT, AMIVEL IGAZI OTTHONNÁ TEHETED A LAKÁSODAT!
Hozzájárulok, hogy az általam önként megadott nevem és e-mail címem felhasználásával az Otthonkommandó Kft. részemre e-mail útján hírleveleket, ajánlatokat küldjön. Kijelentem, hogy az adatkezelési tájékoztatót elolvastam. Megértettem, hogy a hozzájárulásom bármikor visszavonhatom.

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics