2018. január 14.

Házprojekt: hogyan öregítsük meg az új fát?

Adott volt a WC és a fürdőszoba ajtónk.

Mint a többit, ezeket is szerettük volna megmenteni, még az sem zavart, hogy nem egyformák. Ez nem jött össze, a WC már az elején gyanús volt, hogy az valami gagyi pozdorja lesz, nem rendes fa ajtó. Ez be is bizonyosodott, ahogy elkezdtük leszedni a festéket. Még ezen a ponton sem adtuk fel, Férj vett vörösfenyő rétegelt lemezt, hogy azt majd ráragasztja a pozdorjára és akkor normálisan fog kinézni.

A fürdőszoba ajtó ennél bonyolultabb volt. Egy vascső volt rácsavarozva a jobb alsó sarktól a bal felső felé keresztebe. Nem sok jót sejtetett. Leszereltük és erről is elkezdtük a festéket leszedni, de ezzel már belecsúsztunk a költözésbe, úgyhogy az ajtókat így félkészen vissza kellett tenni. A fürdőszobai annyira el volt vetemedve, hogy nem lehetett becsukni és alul hatalmas rés volt.

Tavasszal, amikor a Kisházra készültek a nyílászárók, gondoltam megkérdezem Gábort (Ropant Fa), hogy tudnának-e nekem készíteni csak ajtólapot, a régi mintájára? Tudtak, így inkább feladtuk a sufnituningolást. Ezeket teljesen natúr kértem, mert még gondolkodtunk, hogy fehér legyen, mint a nappali ajtó vagy maradjon natúr. Végül ez utóbbi mellett döntöttünk, úgyhogy a feladat az volt, hogy a régi tokok színéhez hasonlóra varázsoljuk a felületet.

Korábban már szembeálltunk ezzel a feladattal, úgyhogy szerencsére nem most kellett kísérletezni, tudtuk mi a megoldás. Amikor az építkezés során kibontottuk a régi tokokat, leszedtük a festéket, majd visszatettük, itt-ott új takarólécek kellettek. A helyzet az volt, mint most, új faanyagokat a régivel azonosra varázsolni. Próbáltam az ecet-fém kotyvalékot, de azzal túl szürke lett, aztán próbáltam teát, az nem volt elég erőteljes és túl vöröses volt, végül fogtam a fél adag reggeli kávémat és rákentem. Aztán még egy réteget. És szinte hajszál pontosan olyan lett, mint a régi faanyag.

Vettünk egy olcsóbb kávét, hogy ne a drágább, finomat kenegessük el a két ajtóra, ami azért nagy felület, jó sok adagot le kell főzni a kis kotyogósban. Az első adag felkenése után láttuk, hogy ez nem lesz jó, teljesen más színt, szürkésebbet adott, mint a másik kávé. Végül kentük azzal. Két réteg kellett rá, utána pedig egy réteg Tungolaj következett, ez van a tokokon is.

A két réteg kávé és az olajozás végén is át kell finoman csiszolni, mert a nedvesség hatására a fa „kiszőrösödik”, a felület érdes lesz. Ezeket a kiálló rostokat szép, finoman leszedjük.

Természetesen a régi kilincsek is visszakerültek rájuk, csak a zárszerkezet új. Itt is volt, aki nem értette miért tesszük vissza ezeket a rozoga kilincseket, de ez is azon apró részletek egyike, ami rengeteget számít. Ha újat vettünk volna, még ha régi stílusút is, az akkor is látszana, az összkép más lenne.

Bocsánat a rossz minőségű képért, de most olyan sötét van, hogy lámpafénynél, gyorsan mobillal ennyire futotta, majd később lecserélem jobbra 🙂

 


Ha építkezel, felújítasz, vagy csak érdekel a lakberendezés, akkor nézd meg az Online tanfolyamaimat.

Segítenek alaprajz tervezésben, stílus kialakításába, világítás, konyhaterv készítésben és még sok minden másban.

 

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics