Hogyan javítsuk a repedéseket a falon?

Egy lakásban mindig van javítani való a falon, szög, tipli nyomok, de én most első sorban a repedésekről szeretnék írni. Amikor tavaly szeptemberben beköltöztünk minden szép és frissen meszelt volt, azonban tavaszra egyre több repedés jelent meg a falakon, majdnem mind a fa nyílászárók körül, ami teljesen normális jelenség, hiszen a fa élő anyag, mozog ahogy változik a levegő hőmérséklete, páratartalma.

Egy új vagy felújított háznál repedések előfordulnak, nem kell megijedni. Az ajtók felett szép kis hajszálrepedéseink voltak tavasszal,  a képen már glettelve, de még festés előtt:

Azonban voltak durvább repedések a tokok mellett, még vakolat is kipotyogott néhány helyen, és ehhez nem volt megfelelő anyagunk. A falunk nincs glettelve, szimplán csak meszelve a simított vakolat, a lakás rusztikus alap stílusához ez illik, számomra sokkal természetesebb látvány és praktikusabb, mint a tükörsimára glettelt fal, amin azonnal minden hiba meglátszik:

Aztán rátaláltam a Dulux egyik termékére, ami egy rugalmas tömítőanyag, kimondottan repedésekhez és mozgó felületekhez, ráadásul nem csak lehelet vékonyan lehet kenni, mint a legtöbb glettet, hanem fél cm szélességen és bő 1 cm mélységben.

Egy kis videó is készült, nézd meg hogyan javítottam ki a repedéseket:

A videón látható lépések:

  1. kikapargatjuk a rész, hogy kipotyogjanak a mozgó részek, ezt lehet spaklival, csavarhúzóval, bármivel.
  2. kiporszívózzuk
  3. ecsettel portalanítjuk
  4. vizet spriccelünk rá, ez segít megkötni a glett anyagot, később ne potyogjon ki
  5. belenyomjuk az anyagot a résbe majd spaklival elegyengetjük, de én itt most az ujjammal könnyebben hozzáfértem, ilyenkor a kesztyűt nedvesítsük be
  6. ha szükséges festés előtt finoman csiszoljuk meg a megszáradt anyagot
  7. fessük le

 Ilyen volt – ilyen lett:

A Duluxnak többféle glett, tömítő és javító anyaga is, mindenre meg lehet találni a megfelelőt, nézz szét köztük itt, nagyon praktikusak!

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics