2017. augusztus 02.

Házprojekt: kezdődik a tervezés!

A kertrendezés elég nagy csúszásban van, ennek az oka, hogy a Kisház felújítása nincsen még készen és hátra vannak olyan munkálatok, amelyek nagy rumlival járnak. Márciusban volt az első etap, akkor kb fél óra alatt ismét totális építési területté változott a kertünk:

A külső megújult, már csak festésre vár, a nyílászárók is megérkeztek a Ropant Fától, azok is bekerültek:

Még a teljes belső hátra van, ami teljes vakolatleveréssel és újravakolással jár, szóval ha kisebb mértékben is, de a  márciusihoz hasonló látványban lesz még részünk. Mivel a kőművescsapat márciusban csak egy hétre ért rá, ezért nem készült el egyszerre, illetve meg akartam várni a nyílászárókat is, hogy az utána szükséges javításokhoz ne kelljen még egyszer kijönni, közben pedig annyi idő telt el, hogy már csak szeptember elejére voltak szabadok. Aki már építkezett, felújított az tudja, hogy egy jó csapat kincset ér, ezért úgy döntöttünk, hogy megvárjuk őket és benyeljük, hogy a tavaszi kertrendezés őszre csúszik. Nem mondom, hogy örömteli a látvány és szeretek a kertben lenni, mert jelenleg így néz ki:

A munka, a nyári szünet és egyéb most még titkos projekt 🙂 mellett el kell kezdenem a kert kapcsán is felvenni a fonalat, mert a végén még kifutunk az időből. Volt olyan gondolatom, hogy nem is csinálunk semmit, csak letakarítjuk, földet hozatok és füvesítünk, aztán majd ráérünk alakítani, de végül rájöttem, hogy egy tervre szükség van, akkor is, ha nem fogunk minden növényt egyszerre megvenni, elültetni. Kell még egy csomót ásni, vizet, villanyt kialakítani, ezt nagyjából megterveztem, holnap jön a gépész, átbeszéljük és remélem még augusztusban meglesz.

Bár rengeteget foglalkoztam már a kert témával, utánajártam, olvastam csomó mindennek, nem értek hozzá és ha nem jó növényeket, nem jó helyre tervezek, ültetek, itt bizony elég sok pénzt el lehet pancsolni. Valójában a sors sodorta elém Dórát. Böjtös Kinga, a Vizitkártya blog írója hívott fel még tavasszal, hogy jön ide a közelbe egy másik házhoz, nem ugorhatna-e be hozzánk is. Ő mesélt Dóráról és a kertjéről és össze is kötött minket egymással, tegnap előtt elmentünk megnézni a kertjét és rögtön tudtam, hogy igen, ő az én emberem, pontosan érteni fogja miről beszélek, mit szeretnék. Holnap jön hozzánk terepszemlézni, íme pár fotó a kertjéről, de még többet találtok A Titkos Kert facebook oldalán. A kertje látogatható, különféle események, workshopok is vannak nála, ezeket szintén megtaláljátok a FB oldalán.

Dóra egyébként kolléga, azaz lakberendező, de az utóbbi években áttért a kertekre, egy kerttervező iskolát is elvégzett. Ugyanazon az állásponton van, mint én, hogy a kertet és a házat egységként kell kezelni, sokszor dolgozik úgy, hogy mind a belső, mind a külső teret ő tervezi.

Íme néhány kép, amit inspirációként gyűjtöttem, de a Pinterest albumomban még többet találtok:

Nagyon izgalmas! 🙂 Folyt köv.

*****

Egy jól megtervezett és kialakított kinti rész az év bizonyos szakaszaiban plusz szobaként funkcionál, de csak akkor fogjuk igazán szeretni és sokat használni, ha kellően átgondolt a kialakítása és nincs vele sok macera, mindezek mellett persze hangulatos és hívogató.
 
A lakberendezés a szabadban minikurzuson mindent végigveszünk a funkciótól kezdve, a stíluson át a hangulati elemekig.
Mindegy, hogy pici erkély, terasz, vagy kert, az összesről szót ejtünk, maga
a folyamat pedig ugyanaz.
 

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics