Mivel fessünk? Lazúr vs olaj

Sokszor nagyon nehéz kiigazodni, hogy mit milyen anyaggal fessünk, ezért gondoltam, hogy kicsit tegyünk rendbe ezt-azt. Ha a fát festeni szeretnénk, úgy hogy eltűnjön az erezete, csak az adott szín maradjon, akkor fedő festéket kell keresnünk – mezei nevén festék. Ezen belül van ezerféle, ebbe most nem megyek bele, mert pont a másik oldalról lesz szó, azaz ha az erezetet meghagyva csak egy kis színt vagy színtelen védelmet szeretnénk, akkor mik a lehetőségek?

Nézzük kimondottan a kültéri dolgokat, ezek általában jók beltérre is, kivéve ha erősebb gomba, rovarölő szereket tartalmaznak, akkor nem ajánlott. Az első, ami mindenki eszébe jut a lazúr. Valójában ez is festék, ebből is van vizes és oldószeres, én továbbra is a vizeseket preferálom, környezetbarátabb, nem büdös, jobban szárad, az az állítás pedig nem igaz, hogy az oldószeresek jobban bírják a strapát, mint a vizesek.

De előtte néhány szó a fáról: a fa egy élő anyag, ami leginkább a hőmérsékletre és a nedvességtartalomra reagál, úgy hogy zsugorodik és tágul. Nagyon leegyszerűsítve minél kevesebb a fában a nedvességtartalom, annál jobban zsugorodik és minél több, annál jobban tágul. Ha nem a megfelelő anyagot kenjük rá, mert nem bírja a mozgást, akkor az elreped, lepattogzik.

Vékony vagy vastaglazúr?

Visszatérve az anyagokhoz, a lazúrok terén szintén nagy a kavarodás, mit mire használunk:

A vastaglazúrok szinte páncélrétegként vízzáró réteget képeznek. Ebből kifolyólag használatuk olyan mérettartó szerkezeti elemeken javasolt, mint például az ajtók és ablakok – ami nem mozog. Ez a lazúrfajta addig biztosít védelmet, amíg a filmréteg sértetlen és összefüggő – ha reped, akkor már nem. Könnyen tisztítható, mivel nem szívódik be mélyen a fa felületébe. Ezen tulajdonsága miatt javasolt olyan fafelületekre, ahol igény a könnyű tisztíthatóság (pl. nyílászárók).

A vékonylazúrok a fa pórusaiba mélyen beszívódva vékony réteget képeznek, és így megfelelő UV-védelmet biztosítanak a fának. Több rétegben való felhordás esetén sem alakul ki vastag réteg a felületen, így nem válik le, nem hólyagosodik fel a festékréteg. A nem mérettartó – azaz mozgó – faszerkezetekre javasolt, amelyek kültérben nagy egybefüggő felületet képeznek, pl. kerítéslécek, ereszdeszkák, szaletlik. 

A lazúroknál fontos, hogy a sötét színű, nagy pigment tartalmú lazúrok hosszabb ideig nyújtanak védelmet, mint a világos színűek! A lazúrt ecsettel a legjobb felhordani, 2-3 réteg szükséges, attól függően, hogy a fa mennyire szívja be. Célszerű a rétegek között finoman megcsiszolni, így a felületünk simább lesz, mivel a nedvesség hatására a fa kiszőrösödik.

A lazúrokat gyakran keverik a pácokkal, igaz, hogy mindkettő különféle színt ad a a fának, az erezetét viszont meghagyja, de a pác nem védi a felületet, az csak megszínezi, tehát ezután mindenképp szükséges valamilyen felületkezelő anyagot még rátenni, ez lehet lakk, esetleg vastaglazúr vagy viasz.

Olaj

Kevésbé elterjedt felületkezelési anyag, de bízom benne, hogy egyre népszerűbb lesz, mert sokkal szebb felületet ad, mint egy lakkozott vagy lazúrral festett fa, az olajjal jobban megmarad a fa természetessége. A lazúrok általában fényesek, selyemfényűek, az olaj mattabb. Az olaj beszívódik a fába, a védelmet belülről biztosítja, nem egy réteget képez rajta, mint egy vastaglazúr vagy egy lakk.

A lazúr nem való padlóra, míg az olajat bátran használhatjuk itt is és egyéb fa szerkezeteken is.

Szeretnék bemutatni egy új olajat, ami egy matt, színezett olaj, kimondottan kültérre fejlesztve.

A BONDEX DECKING OIL használható járófelületeken és egyéb fa szerkezeteken is. Véd a gombák ellen, valamint víz- és szennyeződéstaszító felületet képez. Ha van olyan rész ahol jobban elkopik – pl a padló ott ahol gyakrabban járunk – akkor ott elég csak ismét átkenni, nem lesz színkülönbség.

A használata egyszerű: a felületnek bevonattól mentesnek, tisztának, száraznak kell lennie, használat előtt távolítsuk el a viaszt, zsírt és koszt. Használat előtt és közben is fel kell néha keverni az olajat, mert a pigmentek és a nehezebb részecskék leülnek az aljára. Hordjunk fel két réteg padlóolajat, a rétegek között és az utolsó rétegen is 30 percen belül távolítsuk el teljesen a felesleget egy puha ronggyal. Az olajozást célszerű évente ismételni.

Az olaj 6 színben érhető el: dió, paliszander, teak, tölgy, vörös mahagóni és színtelen.

Az olajakat keressétek azokban a festékszaküzletekben, ahol a PPG Trilak termékeit forgalmazzák. Ezeket megtaláljátok a Trilak oldalán az üzletkeresőben. Ha valamit festeni szeretnétek, én mindig azt ajánlom, hogy szaküzletbe menjetek, mert tapasztalatom szerint ott felkészültebbek az eladók, szakemberek, mint a barkácsmultikban.

*****

A lakberendezés alapja a FUNKCIÓ!

Teljesen mindegy, hogy van egy szép kanapénk, ha rossz a szoba elrendezése, vagy lehet szép burkolatunk a WC-ben, azonnal tönkre vágja a műanyag felmosóvödör a sarokban. Kerülhet rossz helyre kapcsoló, lámpa, lehet kevés tárolónk, választhatunk rossz burkolatokat, színeket.

Rengeteg olyan ALAP dolog van, aminél, ha rosszul döntünk, azon nem fogunk tudni később változtatni!

Nem fogjuk újra átrakni a falakat, vagy szétverni a vadiúj burkolatot, és az új konyhát sem bombázzuk szét, mert rossz helyre kerültek a kiállások.

Ha van egy alap TUDÁSUNK, akkor a HIBÁK ELKERÜLHETŐEK!

Minden megtanítok a LAKBERENDEZÉS ALAPJAI online tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

>>> Nézd meg a LAKBERENDEZÉS ALAPJAI online tanfolyamot <<<

Hasonló bejegyzések

IRATKOZZ FEL HOZZÁM ÉS MUTATOK EGY TUCAT TRÜKKÖT, AMIVEL IGAZI OTTHONNÁ TEHETED A LAKÁSODAT!
Hozzájárulok, hogy az általam önként megadott nevem és e-mail címem felhasználásával az Otthonkommandó Kft. részemre e-mail útján hírleveleket, ajánlatokat küldjön. Kijelentem, hogy az adatkezelési tájékoztatót elolvastam. Megértettem, hogy a hozzájárulásom bármikor visszavonhatom.

Hozzászólások

  1. Kedves Ditta!

    Köszönöm ezt a rengeteg tudást, amit ezen a portálon keresztül oszt meg. Rengeteget lehet belőle tanulni.
    Jelenleg én is hasonló dilemmákkal küzdök, miszerint egy asztalossal készíttetem el a konyhabútort és ahhoz kérnék egy kis segítséget. Több asztalostól is azt az információt kaptam, hogy ilyen terekbe (ahol erős behatásoknak van kitéve a fa, mint például kicsöppenő kávé, mosogatótálca alatti rész, stb.) a lakk javasolt, mivel védő réteget képez a fa felületén. Az asztalosom ezzel szemben egy viaszos olajat javasol (Borma viaszos parketta olaj), mivel a viasz köztudottan víztaszító réteget képez, míg az olasz mélyen felkeményíti a fát. Illetve ez egy parketta olaj is egyben, ami gondolom erősebben véd. A bútor esetében egy keményebb fáról beszélünk. Tudna segíteni ez ügyben egy véleményformálás erejéig?

    Köszönettel:

    Dávid

    1. Én az olaj mellett voksolok, sokkal szebb felületet ad, mint a lakk. És könnyebben is javítható!
      Ha van egy kis hiba, akkor csiszolás, olajozás és olyan mintha új lenne.
      Egy dolgot kell mérlegelni, pl munkapultnál, hogy valóban nem mindenkinek való, mert jobban kell rá vigyázni.
      Remélem tudtam segíteni! 🙂

  2. Kedves Ditta!
    A tanácsát szeretném kérni.
    Kültéri lazurán favédő vizesbázisú vékony lazúrral (gombaölő, rovarölő tartalmú) festettünk minden beltéri nyilászárót. Utólag derült ki h “rossz” festéket adtak. Persze addigra mindent lefestettünk.
    Ilyenkor mit lehet tenni?
    Súlyos egészség károsító hatást írtak.
    Válaszát előre is köszönöm:
    Tramp

A hozzászólás nem lehetséges.

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics