2017. július 17.

Gyerekszoba tervezés észszerűen – 10 lépésben

Minden helyiség megtervezésének vannak szabályai, így a gyerekszobának is. Míg egy konyhánál sok a kötöttség, fontos az ergonómia, az elemek sorrendje, addig a gyerekszobához – nagyon leegyszerűsítve – elegendő a józan paraszti ész és a logika. Ez az a helyiség, ahol néhány évente nagyobb változásokat kell eszközölni. Kezdetben elég egy kiságy, egy komód és egy pelenkázó, majd kikerül a pelenkázó, szükség lesz nagyobb ágyra és egyre több tárolóhelyre. Aztán jön az íróasztal, még több tároló és akkor még a stílusról, designról nem is ejtettem szót, mert a babás  dolgok már nem tetszenek az óvodásnak, a kiskamasz megint másra vágyik, a kamaszok néha hajmeresztő kívánságaival pedig mindenki próbáljon meg megbékélni.

A kezdő szülők általában lelkesen alakítják ki a babaszobát, ami szerintem felesleges pénzkidobás, mert pont addig fog így kinézni, amíg a gyerek el nem kezdi használni:

Azon kívül, hogy jól néz ki, nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb egy baba számára, hiszen a látás az első fél év-évben alakul ki teljesen, ehhez pedig szüksége van a gyermeknek színekre, formákra, mintákra. Nem véletlen, hogy a gyerekjátékok színesek, kontrasztosak, mintásak. Ha egy ilyen túldizájnolt környezetbe elkezdenek bekerülni a színes játékok, akkor az egésznek a harmóniája, egysége borul. Ilyenkor kell elővenni a józan eszünket és megtalálni azt a középutat, amiben a natúr, semleges színek dominálnak, de beilleszthetőek a színek is, persze, ha ilyesmi kialakítása a cél.

Ez csak egy példa, ha valaki alapvetően semleges környezetben gondolkodik. Használhatunk színeket, sokat is, de vigyázni kell, hogy azok milyen árnyalatok és ne toljuk túl mert a végén csiricsáré, bazári hangulat lesz.

Nézzük, hogyan lehet úgy gyerekszobát tervezni, hogy nem kell néhány évente teljesen felforgatni és egy rakás pénzt rákölteni:

1.Tervezés – ha hosszú távra tervezzük a szobát, akkor már a kezdetekkor végig kell gondolni minden fázist és 1-1 berendezési tervet készíteni rá. Így nem fog minket meglepetésként érni, hogy nem fér el egy nagyobb ágy, vagy nem lesznek konnektorok az íróasztalnál, esetleg elegendő tárolóhelyünk.

2. Tárolás – egy gyerekszobában csak akkor lehet rendet tartani, ha van elegendő helyünk. De nem csak elegendő hely kell, hanem célszerű zárt! tárolókat kialakítani. Mert hiába sorakozik a polcon szépen egymás mellett a 187 darab játék, az rendetlennek fog kinézni. Ráadásul a kisgyerekeknek sokkal könnyebben megy a rendrakás, ha csak be kell dobálni a dolgokat egy kosárba, dobozba, fiókba. Becsukjuk és kész, rend van. Egy gyerek a polcra is csak felhajigálja a dolgokat, nem várhatjuk el, hogy katonás sorba tegye őket. Ma már sokféle kis tárolót lehet kapni, mindegy, hogy textil, fonott, fa, csak legyen stílusos és lehetőleg kerüljük a műanyag dobozokat. Max a könyvek legyenek polcon, nyitott helyen.

Egy szép régi utazóláda kiválóan elnyeli a plüssállatokat:

3. Stílus – a gyerekszoba stílusának a lakáshoz kell illeszkednie, nem kezelhetjük külön. Akkor lesz egységben és harmóniában az egész otthon, ha minden helyiség egy vonalra, koncepcióra van felfűzve.

4. Falak – festhetünk fehér falakat, világos semleges színűeket (drapp, szürke), vagy lehet színes is. A falszínnel óvatosan bánjunk, mindenképp kerüljük az élénk színeket, maradjunk a finom, füstös, pasztelles árnyalatoknál. Az élénk színek nem a falra valóak, ezt hagyjuk meg a játékoknak, kiegészítőknek.

5. Tapéta – tapétákból vannak szuper gyerekszobába valók, itt inkább azt érdemes mérlegelni, hogy hány éves korig vállalható, pl ne legyen túl babás. Érdemes egy semlegesebb témát választani, mint erdő, térkép például. Micimackót lécci ne fessünk a falra!

6. Szőnyeg – nem érdemes kimondottan a gyerek szekcióból választani. Ne úgy keressük, hogy gyerekszoba szőnyeg. Legyen csak szőnyeg. Ne legyen autópályás meg micimackós meg disneyhercegnős… egy sima egyszínű, vagy geometrikus mintával biztosan nem lövünk mellé, de egy klasszikus is simán megfér a gyerekszobában, tervezés kérdése.

7. Bútorok – felejtsük el a klasszikus gyerekszoba bútorokat és a garnitúrákat. Ha van lehetőség, például új ház építésénél vagy teljes átalakításnál, akkor tervezzünk gardróbot a szobákhoz. Nem kell nagy méret, már egy 1,5 m2-es jól megtervezett gardróbban is elférnek akár 2 gyermeknek a ruhái és még játékoknak is jut hely. Nálunk a gardróbban kapnak helyet a dobozos játékok, mint társas, kirakók, stb. További tárolónak megteszi bármilyen komód, szekrény, nem kell “gyerekbútornak” lennie.

8. Valami régi – mint mindenhova, ide is kell valami régi! Szuperül mutat egy régi, vagány színre festett kisbútor vagy egy régi láda, amiben játékokat is tárolhatunk, de egy régi kisasztal-kisszék is jöhet. Lehetőleg legyen funkciója is, ne csak dísznek tegyük be.

9. Dekoráció – nem vagyok híve a tematikus gyerekszobáknak, mert nem tartom időtállónak, szóval nem érdemes mindent egy téma köré felépíteni. Persze lehetünk nagyon kreatívak és ügyesek és kihozhatunk fillérekből szuper dekorokat, amik könnyedén cserélhetőek, bár általában erre vagy idő vagy kedv nem szokott lenni, esetleg a kézügyesség hiányzik.

10. Akinek gyermeke van, az jól tudja, hogy az egész lakás játszótér, a játékok nem csak a gyerekszobára korlátozódnak, hanem ha egy kicsit nem figyelünk, elárasztják az egész lakást. Van arra is megoldás, hogy ez a helyzet kezelhető legyen és nem úgy, hogy a gyerekekkel veszekszünk hogy ne hoz ki, vidd a helyére, stb. Hagyjuk, hadd játszanak a konyhában vagy az étkezőben, a nappaliban, a lakás az övék is nem csak a mienk, ne száműzzük őket a gyerekszobába, természetes, hogy a mi közelünkben szeretnének lenni, kamaszkorban visszasírjuk még ezt, amikor magukra zárják az ajtót és csak akkor látjuk őket, ha kaja van.

Nálunk is így néz ki a lakás, mint minden átlagos kisgyerekes családban, de az nem mindegy, hogy 3 perc alatt el lehet-e pakolni tökéletesen vagy nem:

 

*****

A lakberendezés alapja a FUNKCIÓ!

Teljesen mindegy, hogy van egy szép kanapénk, ha rossz a szoba elrendezése, vagy lehet szép burkolatunk a WC-ben, azonnal tönkre vágja a műanyag felmosóvödör a sarokban. Kerülhet rossz helyre kapcsoló, lámpa, lehet kevés tárolónk, választhatunk rossz burkolatokat, színeket.

Rengeteg olyan ALAP dolog van, aminél, ha rosszul döntünk, azon nem fogunk tudni később változtatni!

Nem fogjuk újra átrakni a falakat, vagy szétverni a vadiúj burkolatot, és az új konyhát sem bombázzuk szét, mert rossz helyre kerültek a kiállások.

Ha van egy alap TUDÁSUNK, akkor a HIBÁK ELKERÜLHETŐEK!

Minden megtanítok a LAKBERENDEZÉS ALAPJAI online tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

>>> Nézd meg a LAKBERENDEZÉS ALAPJAI online tanfolyamot <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics