2017. január 29.

Egy 180 éves parasztház Kapolcson I.

Barbi nagy fába vágta a fejszéjét, megvett egy 180 éves lepukkant parasztházat Kapolcson azzal a céllal, hogy provence-i hangulatú vendégházzá alakítsa. A ház átalakulását folyamatosan követhetitek a Hazai Provence oldalán.

A felújítás még javában zajlik, de már az eddigi eredmények is nagyon látványosak és meggyőzőek. Barbi mind a Tervezés alapjai, mind a Stílus I. tanfolyamot elvégezte, ezen kívül folyamatosan konzultálunk.

A ház már borzasztó rossz állapotban volt:

hazai provence17

hazai provence1

Azonban az a rögtön beleszeretős fajta

hazai provence3

Első lépésként szinte a földig lett rombolva, majd a kő falak újra rakták:

hazai provence4 hazai provence5 hazai provence6

Új tetőt is kapott a ház:

hazai provence7 hazai provence8

És csodás autentikus födémet mindenhol:

hazai provence9

Most már készen vannak bent a látszó kőfalak, megkapta a ház a nyílászárókat is:

hazai provence18

hazai provence19 hazai provence20

Természetesen jön majd a következő rész, az „igazi” lakberendezés, elárulom nagyon izgalmas lesz. Mindez azonban mit sem érne, ha az alapok nem lennének jól megtervezve és a megfelelő anyagokkal kialakítva!

*****

Találd meg az otthonod stílusát Online tanfolyam

Több stílus is teszik és szeretnél köztük eligazodni?

Szeretnéd tudni, hogyan mixelheted őket? Mik az egyes lakberendezési stílusok sajátosságai?

Milyen színek, anyagok, formák passzolnak hozzá, és mik azok, amikkel nagyon mellé lehet nyúlni?

Végigvesszük a legnépszerűbb lakberendezési stílusokat, megnézzük hogyan lehet őket hazai körülmények között használni. A Stílus tanfolyam II. részében megtanulod hogyan tudod az otthonodba bevinni a személyiségedet, egy kis egyediséget, hogy az tényleg téged tükrözzön! De ennek előfeltétele az I. rész, mert az alapokat itt tanulod meg, ezek nélkül nem fogsz tudni boldogulni a következő szinten.

Minden megtanítok a stílus tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyag állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhető az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy segítségre van szükséged.

 >>> Kattints ide a stílus tanfolyamért <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics