2016. szeptember 28.

Indul a Kertprojekt! – Bemutatom a kertünket

Bár a kertünket még sittkupac díszíti, de most, hogy már itt lakunk, el kell kezdenünk a kert rendbe tételét. Ez az idei évet nézve leginkább az előkészítésről fog szólni. Bár örülnék, ha tudnánk azért ültetni még pár cserjét, ezt-azt 🙂

A legfontosabb, hogy a kertünk vegyszermentes lesz! A veteményes és a többi rész egyaránt. Totál kezdők vagyunk e téren, meg kell ismernünk a földünket is, mit szeret, mit nem, biztos lesz számtalan kudarcba fulladt kísérletünk, de azért igyekszünk, hogy mielőbb olyan kertet varázsoljunk, amit megálmodtunk. A kert fogalma nálam nem a középen fű, kerítés mellett tujasor. És a fű között kinövő százszorszépeket, ibolyákat és pitypangokat se tekintem gyomnak, ez sokkal jobban tetszik, mint egy „tökéletes” gyep.

A kérdéseket megelőzve: teraszunk nem lesz! Ennek a legfőbb oka, hogy a ház szintje 3-4 lépcsőfoknyival a felszín felett van. Egy ekkorára megemelt terasz pedig nem csak marha sok pénz, de szörnyű látvány is, ahogy egy ilyen hatalmas építmény uralkodik a kerten. Mert ha már teraszt építünk, akkor az legyen akkora, hogy nagy asztal, sok ember is elférjen. Ezen kívül nálam a kert nem az, amit a teraszon ülve bámulunk, hanem az a ház szerves folytatása, amit használunk is és nem csak akkor megyünk oda, ha füvet kell nyírni vagy locsolni.

Mellékeltem egy rajzot, hogy is néz ki a telek és milyen részei vannak a kertnek:

kert-alaprajz-01

Amit nagyon szeretek a kertünkben, hogy a belső kert mind a négy oldalról teljesen zárt: a házunk, a kisház, a szomszéd ház hátsó fala és a szembe szomszéd épített kerítése veszi körbe.

1. Előkert: a rajzon csak egy kis csík, de a valóságban azért majd 1,5 méter széles és 14 méter hosszú, végigfut a ház előtt és mégiscsak ez látszik az utcáról, szóval nem elhanyagolható. Egyszer már dilemmáztam rajta, hogy így nagyon nem szeretem, a rózsák biztosan elkerülnek innen, de ez a jövő évre marad… Így néz ki most:

img_0780

2. Bejárati rész: mivel a ház bejárata hátul, a kertből van, itt végigfut a járda, itt áll a kocsi, kuka, stb.  A járda és a kocsibeálló mellett egy örökzöld sáv fut végig fenyőkkel és tiszafákkal. Ez nagyjából marad is így. Nem vagyok oda a fenyőfélékért, de őket szeretem 🙂

img_0782

3. Belső kert: na ez az ahol a sittkupac áll, és ha ez nem lenne elég, kb a fele terület le van aszfaltozva, szóval az elszállítás után még ennek a feltörése is hátra van. Az elrendezést tekintve vannak terveim, de azt majd később 🙂

img_0784

A sittkupacon túl:

img_0787

img_0788

img_0792

4. Az északi kert: fekvéséből adódóan neveztük el így, bár ÉK-i fekvésű. Kicsit szerencsétlen ez a rész, a kisház és a nagyház fogja közre, ide néznek a WC-fürdő ablakok, itt van a vízóra, csatorna, villanyóra, stb. Délelőtt azért idesüt a nap, de nem nagyon tudjuk még mit kezdjünk vele. Itt annyit csináltunk, hogy kivágtuk az elmúlt 2-3 évben nőtt akácokat és nagyon ronda egyéb fákat:

img_0793

Emlékeztek, hogy az előkertes posztban írtam, hogy szeretnék borostyánt és vadszőlőt a kerítésre? Nos, ez megtörtént magától 😀

img_0796

A veteményes: közel 200 m2. Jó kis, pihent föld, amin jelenleg csak a gaz és vakondtúrás nő.

img_0790

Első lépésként gazolunk, de nem a megszokott módon! A kert kialakításánál fontos a számomra, hogy a rendben tartása ne vegyen el sok időt. Nem azért, mert lusta vagyok, csak nincs annyi időm rá, mint amennyit szeretnék, szóval jöhet a fekete fólia, de előtte jól belocsoltuk a földet (hiába vártam esőre, az előrejelzés szerint nem nagyon fog mostanában esni), a fóliát leterítettük, így a növények nem kapnak fényt és jó részük elpusztul. A locsolás mellett lehet trágyázni is, hogy jól fejlődésnek induljanak a gyomok, kikeljenek a magok, de fény hiányában elpusztulnak. Ezt mi kihagytuk, inkább majd ágyásonként trágyázok, mert minden zöldség mást szeret.

img_0811

A teljesség kedvéért nem hagynám ki a Ház előtti utcafrontot, ami gondozás szempontjából szintén hozzánk tartozik. Nem is olyan kicsi terület, ide is szeretnék ültetni ezt-azt, akárcsak a veteményes végén lévő utcai szakaszra, ami azért nem ekkora, de nem is kicsi.

img_0799

Így nézünk ki jelenleg, próbáljuk a nem kívánatos egyedeket kiírtan, mint a bodzákat és akácokat, amik mindenhol kinőnek, illetve a különféle ismeretlen és nagyon ronda fákat. Mivel a sittszállítás ennyire elhúzódott, nagyon úgy tűnik, hogy lecsúsztunk az őszi füvesítésről.

Tartsatok velünk a Kertprojektben is! 🙂

*****

Egy jól megtervezett és kialakított kinti rész az év bizonyos szakaszaiban plusz szobaként funkcionál, de csak akkor fogjuk igazán szeretni és sokat használni, ha kellően átgondolt a kialakítása és nincs vele sok macera, mindezek mellett persze hangulatos és hívogató.
 
A lakberendezés a szabadban minikurzuson mindent végigveszünk a funkciótól kezdve, a stíluson át a hangulati elemekig.
Mindegy, hogy pici erkély, terasz, vagy kert, az összesről szót ejtünk, maga
a folyamat pedig ugyanaz.
 

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics