Házprojekt: ez történt novembertől áprilisig

Tudom, hogy már várjátok a nagy beszámolót, hogy hol tartunk, hiszen utoljára novemberben írtam ilyet, húha, az már 5 hónapja volt! Szóval ott fejeztem be, hogy november elején végre bekerültek az ablakok a helyükre:

IMG_7118

Persze van még velük kis meló, jönnek még szúnyoghálók és az utcafronti ablakokra a régi tokot takaró lécek és díszlécek:

IMG_7140

A konyha ablak pár héttel később került be, mert nem volt jó a lyuk mérete – jellemző :). Ez az egy ablak van a DNY-i falon és csak ezen van rejtett tokos redőny. Télen kissé huzatosak voltunk még:

IMG_7193

Januárban, amikor enyhe idő volt nekiláttak a villanyszerelésnek:

Fénykép0005

Fénykép0009

De pár napon belül nagyon hideg lett, így csak hetekkel később folytatták:

Fénykép0014

Azóta folyamatosan a kőműves bácsink dolgozik és sajnos elég lassan halad, ami eddig egyáltalán nem zavart, pont jó tempó volt nekünk is, de most hogy pörgetném az egészet kicsit türelmetlen vagyok 🙂 Sok meló volt/van, az tény, a villany után kellett javítani, az ablakoknál javítani, maradék falakat bevakolni, itt-ott igazgatni… Én se könnyítem meg a dolgát, nem engedem, hogy élvédőket használjon, meg ilyen-olyan sufnituning dolgokat, pl gipszkartont tenni ide-oda vakolás helyett…

IMG_7910

IMG_7924

A konyha ablak is egészen másképp néz ki kijavítva 🙂

IMG_7963

Nagyon örültem, hogy minden kezd szépen és rendezetten kinézni, de az örömöm nem tartott sokáig. Azt már korábban megbeszéltük, hogy a belső régi ajtótokokat leszedjük, mert az alja a legtöbbnek el van korhadva és javítani kell, valamint a festéket is le kell róluk szedni, mert natúr állapotban fognak visszakerülni.

Szóval egyik nap ez a látvány fogadott és még úgy is azonnal sarkon fordultam ki a Házból, hogy Férj felkészített rá, hogy durva lesz:

IMG_7929

IMG_7930

IMG_7932

Egy hónapja az ajtókkal molyolunk, esküszöm, ha végre beköltözünk minden alkalommal megcsókolom a tokokat ha áthaladok valamelyiken 😀 Férj hősiesen kapargatja a festéket, vagyis jelentem, ezzel a fázissal készen vagyunk, az összes elem szép tiszta és várják, hogy visszakerüljenek!

Fénykép0011

IMG_8150

Ilyeneket kell javítani – ez a legdurvább, a többség azért nem ilyen:

Fénykép0003

Ha visszakerültek még olajozni kell őket, de erről lesz részletes poszt majd. Közben olyan „apróságokkal” foglalkozom, mint a kertünkben álló kb 70-80 m3 sitt eltüntetése, aminek a jó része tiszta sitt, tehát föld, tégla- és kődarabok, padlásról leszedett sár, vályog… Olyan horror a lerakási díj, hogy hivatalos úton ez kb 5-600ezer forint lenne. Szóval inkább meghirdettem itt-ott a földet, ami feltöltéshez elvihető… Ennek köszönhetően már elpasszoltunk 30 m3-t három különböző helyre és úgy tűnik elvisznek még 30-at. Sok utánajárás és egyeztetés kell hozzá, de inkább ez, mint fél milla 🙂 Még egy fotó a sitten:

Fénykép0015

A helyén kráter 🙂

Fénykép0001

Jelenleg ő a legjobb barátom, Macska Robi:

Fénykép0033

Ami mellesleg remek délutáni családi program is:

bobcat

Annak is nagyon örülünk, hogy végre át lehet jutni a kerten a sittkupac megmászása nélkül, szerencsére egy útfeltöltéshez jó volt a törmelékesebb kupac is, nem kellett a sima föld, nem is reménykedtem benne, hogy ezt is el tudjuk passzolni. Ennek hála, ismét van átjárónk, ha még csak kicsi is. Ilyen volt, a sitt már a lépcsőt is teljesen elérte:

IMG_7087

Fénykép0032

Most már csak ennyi van:

Fénykép0033

Közben a kertben is dolgozunk, mert április van és van 1000 m2, ami durván beindult, kell építenünk komposztádákat is, mert zöld hulladékból is van 4-5 m3. Tegnap el is kezdtem a komposztkupac összerakását.

Így állunk most, néhány tok már visszakerült, jövő héten remélhetőleg befejezzük, aztán jöhet még egy kis kavics a padlóra, villany ellenőrzés, fűtéscsövek és a gipszkarton az álmennyezet vázára… Folyt köv.

Ha szeretnél naprakész infókat a Házprojekttel kapcsolatosan, akkor kövesd a FB oldalát!

*****

A lakberendezés alapja a FUNKCIÓ!

Teljesen mindegy, hogy van egy szép kanapénk, ha rossz a szoba elrendezése, vagy lehet szép burkolatunk a WC-ben, azonnal tönkre vágja a műanyag felmosóvödör a sarokban. Kerülhet rossz helyre kapcsoló, lámpa, lehet kevés tárolónk, választhatunk rossz burkolatokat, színeket.

Rengeteg olyan ALAP dolog van, aminél, ha rosszul döntünk, azon nem fogunk tudni később változtatni!

Nem fogjuk újra átrakni a falakat, vagy szétverni a vadiúj burkolatot, és az új konyhát sem bombázzuk szét, mert rossz helyre kerültek a kiállások.

Ha van egy alap TUDÁSUNK, akkor a HIBÁK ELKERÜLHETŐEK!

Minden megtanítok a LAKBERENDEZÉS ALAPJAI online tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

>>> Nézd meg a LAKBERENDEZÉS ALAPJAI online tanfolyamot <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics