Házprojekt: nőnek a falak

Csak pár képet hoztam a mai állapotokról. Kőművesünk húzza fel a válaszfalakat. A fürdő és a WC között már alakul. Tudjátok, itt volt a kamufal, amit el kellett bontanunk:

IMG_5427

IMG_5436

Aztán meg van a zongoraszoba, amiből a hálók lesznek kialakítva. Itt a falak megkapták a vasalt betonalapot:

IMG_5431

IMG_5433

A nyílások már jó méretűek:

IMG_5422

Bár ő még igen szerencsétlenül mutat, a régi villanyóra szekrény útban van, az új már be van rakva, de még nem sikerült az új földkábelt kiépíteni, szóval addig ennek maradnia kell:

IMG_5444

Aztán ma nagyon örült Férj, amikor olyan délután egy körül kitaláltam, hogy hozzuk el a háztól az egyik bontott ajtót, amiből majd tolóajtó lesz a gardróbhoz, mert én azzal szeretnék babázni. Kérte, hogy várjunk még 10 percet, mert akkor még melegebb lesz, így vártunk és utána átcipeltük a százkilós ajtót. Én meg jól megdolgoztam az egyik felét, kicsit hőlégfúvóztam, mert csak 35 fok volt:

20150901_153508

20150901_153456

Aztán még csiszoltam is, na erről már csak ilyen nagyon béna képem van. Egyáltalán nincs kész még ez az oldal se, a tervek szerint marad nyers fa, csak kap egy olajos-viaszos védelmet vagy valamit.

20150901_181819

*****

A lakberendezés alapja a FUNKCIÓ!

Teljesen mindegy, hogy van egy szép kanapénk, ha rossz a szoba elrendezése, vagy lehet szép burkolatunk a WC-ben, azonnal tönkre vágja a műanyag felmosóvödör a sarokban. Kerülhet rossz helyre kapcsoló, lámpa, lehet kevés tárolónk, választhatunk rossz burkolatokat, színeket.

Rengeteg olyan ALAP dolog van, aminél, ha rosszul döntünk, azon nem fogunk tudni később változtatni!

Nem fogjuk újra átrakni a falakat, vagy szétverni a vadiúj burkolatot, és az új konyhát sem bombázzuk szét, mert rossz helyre kerültek a kiállások.

Ha van egy alap TUDÁSUNK, akkor a HIBÁK ELKERÜLHETŐEK!

Minden megtanítok a LAKBERENDEZÉS ALAPJAI online tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

>>> Nézd meg a LAKBERENDEZÉS ALAPJAI online tanfolyamot <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics