Melyik villa mire való? Avagy a terítés etikettje
Pár napja feltettem a FB-ra egy képet, amin a terítés szabályai láthatóak. Ki is derült gyorsan, hogy jó pár hiba van rajta (legalábbis nálunk nem így szokás), ezért kértem a hozzáértőket, hogy írják meg nekem, hogy mik a szabályok. Mindezzel nem arra szeretnélek titeket buzdítani, hogy így terítsetek otthon, ha csak nem akarjátok a vendégeket elkápráztatni, vagy inkább zavarba hozni. 🙂 Nem tudhatjuk, kit hova sodor az élet, nem árt ha ismerjük a szabályokat.
Zsuzsitól és Dávidtól kaptam levelet, amit ezúton is nagyon köszönök nekik. A következőket az általuk küldött információkból állítottam össze:
- A teríték mindig a menütől függ, de az alapszabály, hogy az evőeszközökkel kívülről befelé haladunk. A villa balra, kés-kanál jobbra természetesen.
- Dávid képén egy általános 5 fogásos terítés látható: 1. hideg előétel (külső kiskés, kis villa), 2. leves (kanál), 3. meleg előétel (szélső nagy kés-nagy villa), 4. főétel (belső nagy villa-nagy kés), 5. desszert (kis villa-kiskanál a tányér felett).
- Számos eltérés lehet. Hal esetén halkés-villa kerül az asztalra, vagy ha a hideg előétel kehelyben van, akkor a kiskés helyére kiskanál.
- Bal oldalon a kistányér késsel (Couvert-tányér) a kenyérhez, zsemléhez van, hogy amíg várakozunk az előételre, addig se haljunk éhen.
Nézzük Zsuzsi képét:
- Itt az előételnél halkés és hal villa van, ezeket könnyű felismerni, mert más a formájuk, mint a hagyományosnak.
- A poharak: max 4 pohár kerülhet az asztalra. Egy vizes, 3 boros. A vörösboros pohár a legnagyobb, legöblösebb, a fehérboros kisebb és a roséhoz való tulipán alakú. A borospoharakat a száruknál fogjuk meg, nem a kehelynél! Ezeken kívül egyéb pohár – pl. pezsgős – csak akkor kerül fel, ha pezsgőt rendeltünk.
- A szalvéta kerülhet a tányérba vagy a zsemlés kistányérba, de pohárba nem!
- Az italokról: az étkezést Aperitif itallal nyitjuk meg, melyek étvágygerjesztők, például: pálinka, vodka, vagy fehér, száraz borok esetleg fanyar pezsgők. Aperitif során gondoljunk az alkoholt nem fogyasztókra is! Ilyen esetben a rostos üdítők tesznek nagy szolgálatot. Előételhez fehér, száraz bort adjunk, majd a borok listáját folytassuk a húsokhoz illő borokkal. Vörös húsokhoz mindig testesebb, vörös borokat ajánljuk, míg a fehér húsokhoz fehér borokat, desszertekhez édes vörösbort párosítsunk. Az étkezést az ún. Digestif italok zárják, ezt külön ajánljuk hölgyeknek (likőrök) és uraknak (konyak, whiskey)!
- Persze rengetegféle evőeszköz, tányér van, további kismillió szabály és több tucat váltás, ami az evőeszközök különbözőképpen csoportosított felhelyezését jeleni.
Remélem van, akinek tudtam újat mondani, még egyszer köszi Zsuzsinak és Dávidnak! A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség oldalán pedig még több olvasnivalót talál, akit érdekel a téma.
*****
A konyha a lakás legkötöttebb helyisége. Ahhoz hogy kényelmes legyen benne főzni – tetszik-nem tetszik – egy sor szabályt be kell tartani. 10-ből 9,5 konyha kialakítása lehetne optimálisabb az adottságait figyelembe véve.
A konyhatervezés legnagyobb buktatója a szabályok NEM ISMERETE!
Ugyanakkor van azért rugalmasság is a tervezésben, csak nagyon nem mindegy miben engedünk a csábításnak, miben kötünk kompromisszumot. Ha ügyesen egyensúlyozol, akkor egy kényelmes, egyben egyedi, stílusos konyhád lehet.
Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!
A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.
>>> Nézd meg a Konyhatervezés online tanfolyamot <<<