2011. november 21.

OFF poszt 2. rész

Nos, ott fejeztem be, hogy terhes lettem és időt nyertem!

Gyakorlatilag soha nem dolgoztam „normálisan”. Ez alatt azt értem, hogy eddig kb mindig tanultam és mellette részmunkaidősen, számlázósan melóztam, tehát bizonyos fokig a magam ura voltam. Ha kellett sokat dolgoztam, de ha éppen pangás volt, akkor én felálltam és vettem a kalapom. Szerencsém volt a helyekkel, sikerült kifognom rugalmas, tanulással összeegyeztethető munkákat.

Amit biztosan tudtam, hogy nem akarok egy klasszik munkahelyen napi (min) 8 órás robot lenni! Nem munkát keresek, hanem hivatást. Képtelen lennék egy multiban gályázni, ennek nem látom értelmét, ez csak arra jó, hogy az embernek pénze legyen. Nem akarok senkit megsérteni, lehet hogy ez valakit kielégít és szereti, de nekem feláll tőle a szőr a hátamon. Ugyan úgy vagyok ezzel is, mint anno a továbbtanulással: nem vagyok hajlandó többé olyat dolgozni, ami nem szerelem!

Tehát multik és alkalmazott státusz kizárva, én Főnök akarok lenni, a magamé, meg akár másoké, bár lehet utálnának, mert nálam dolgozni kéne! Anyám szerint egy hajcsár vagyok.

Miután 2010 júniusában megszületett gyerek1, nagyon hamar rájöttem, hogy baromira unatkozni fogok otthon. Lehet ezért megkövezni, de nem igazán kötött le szellemileg a szaros pelenkacsere és a büfiztetés. Szó szerint hónapokig kínlódtam, rákattantam a neten a mahjong játékra, szerintem világbajnokságon is részt vehettem volna olyan jól ment már, ugyanakkor idegesített, hogy ezt a szart játszom és semmi értelmeset nem csinálok. Férj mondta, hogy most az én munkám, hogy otthon vagyok a gyerekkel, gondoskodok róla, nevelem, stb. Hát ettől sem lett jobb.

Aztán 2011 áprilisában jött a változás! Fogalmam sincs hogyan, de rátaláltam Vida Ágira és az oldalára (gazdagmami.hu). És nem reklámozni akarom, de ha nem bukkanok rá, valószínűleg nem írom most itt nektek ezt a posztot. Ismét megvilágosodtam, az irány megvolt és lépésről lépésre elindultam rajta. Persze a kezdeti célok folyamatosan módosultak, újabb lehetőségek, ötletek jöttek és jönnek, az agyam végre megint szárnyalhatott. Kimondhatatlanul jó érzés volt leülni és posztot írni a mahjongozás helyett!

A blog persze csak az első nagy lépés, rengeteg tervem volt -és egyre több van… Építgetem kis birodalmam alapjait, aminek a tetejére majd jól ráülök és a magam Főnöke leszek! A nagy építgetés közben szeptemberben megszületett gyerek2. Na ez kicsit megnehezítette a dolgokat és „bezavart” gyerek1-gyel már-már idilli kapcsolatunkba. De lassan kezdünk beleszokni a hármasban itthon dologba is.

 most reggelente ez fogad…

Az idő 100szorosan felértékelődött a szememben és ma már csak félig nosztalgiázva gondolok vissza arra amikor egész hétvégén nem csináltam semmit, csak döglöttem a tv előtt másnaposan. Nem is értem, hogy nem idegesített ez akkor?:)

Sokan kérdezgetik, hogy van időm ezekre. Én meg erre azt mondom, hogy ideje arra van az embernek, amire szeretné hogy legyen. És igen, nagyon nehéz (most épp gyerek1 15 másodpercenként jön, hogy nyissak ki neki egy cd tokot és vegyem ki a cd-t amit ő rendre visszatesz, sose unja meg… gyerek2 meg épp alszik). Szóval nem akkor kell mosogatni meg rendet rakni, amikor a gyerek alszik, ezt meg lehet csinálni akkor is, amikor ébren van. És főzés közben is lehet gondolkodni… 

Most ott tartok, hogy egyre többen olvassátok a blogomat, amit ezúton is köszönök mindenkinek. Csináltam egy garázsvásárok FB oldalt is, ha rászánod magad egy kiárusításra, akkor ez segít, hogy minél többen értesüljenek róla. Egyre több megkeresés jön lakberendezéses ügyben is, amit sajnos csak korlátozottan tudok elvállalni a gyerekek mellett. Naponta 5 új ötletem van, hogy mit kéne még csinálni, rendszerint olyanok, amik egy teljes embert kívánnak, de azért felírok mindent egy füzetbe!

Hát ez vagyok én, egy tejfoltos pólóban rohangáló, etető-pelenkázó-legotornyot építő és ma sűrűn a süss fel napot éneklő anyuka (bár lehet jobb lenne, ha ez utóbbit nem tenném). A lopott percekben feldobok nektek egy képet a FB-ra, néha fél napig tart mire összerakok egy posztot és azon ritka alkalmakkor, amikor mindkét gyerek alszik, turbó üzemmódba kapcsolok, telefonálok, emileket írok. Főzés közben a munkákon agyalok, hajnali 5kor és az esti lefektetés után pedig a neten kutatok.

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics