Hülye tanácsok a neten

Ma nem akartam írni, hogy legyen a vasárnap pihenőnap és mindjárt indulunk cseresznyét szedni, de mégis kikívánkozik belőlem, mert tegnap nagyon kiakadtam mennyi hülyeséget írnak össze a neten lakberendezési tanács címszó alatt.

A leggyakrabban elkövetett lakberendezési hibákról írtam éppen (ezt meg is kapjátok holnap), aztán gondoltam körbenézek, miket írnak az okosak és totál felidegesítettem magam!

2 dologgal szembesültem: az egyik, hogy egyszer valamikor 2008 táján valaki írt egy cikket és az óta boldog boldogtalan azt terjeszti, néha kicsit átírva, és hogy ne legyen feltűnő, hol 4, vagy 6, 10, 12 hibáról írnak.

A másik, hogy egymásnak ellentmondó tanácsok olvashatóak. Így aki segítséget keres, csak még nagyobb káoszt kap.

Egy kis szubjektív válogatás:

  • Egy szobában csak egyféle stílusú bútor legyen, hogy harmonizáljon.
  • Keverjük a stílusokat – mértékkel – különben hamar megunjuk az összhatást, és stílustalannak hat a lakás.
  • Ne tegyünk ki túl sok dísztárgyat, illetve azokat csoportosítsuk színek, anyagok, formák szerint.

A fentiek nem hibák! Mindegyiket el lehet szúrni, de remekmű is születhet belőlük. Ennyi erővel kismillió másik szempontot is össze lehetne írni.

Bónuszok:

  • Ne ragaszkodjunk a konvenciókhoz! Tipp: Az Ön otthona, az Ön személyisége – ettől lesz egyedi. – Na ezzel nagyon sokat segítettek!
  • A hálószobába a legideálisabb padlóburkolat a padlószőnyeg. Ne legyen parketta. Indok: mennyivel jobb reggel meleg puha padlóra lépni, mint a hidegre. – Szőnyeg? Ez egy szőnyegáruház oldalán olvasható.
  • Intsünk búcsút tárgyainknak: Távolítsunk el minden zavaró tárgyat – vázát, képkeretet – és csak azokat a tárgyakat hagyjuk kitűnni, amelyek valóban értékek, hasznosak és esztétikusak. – No comment

Holnap jönnek a valódi hasznos tanácsok!

Ha nem szeretnél bedőlni a rossz tanácsoknak, hanem inkább magabiztosan mozognál a lakberendezés területén,

nézd meg az ONLINE TANFOLYAMAIMAT!

 

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics