10 ötlet, hogy a konyhát személyesebbé varázsoljuk

Szerző: Krivarics Ditta
2015.04.01.

Egy konyha legyen funkcionális, feleljen meg tökéletesen a követelményeknek, ugyanakkor ez nem azt jelenti hogy unalmasnak is kell lennie. Az ilyen kötött helyiségeknél, mint konyha vagy fürdőszoba nehezebb kialakítani a személyes jelleget, de egyáltalán nem lehetetlen. Nézzünk pár példát, különböző stílusú konyhákat.

Cukorka színek és dekoráció. A konyhába is vigyük be a színeket, de nem kell úgy, hogy piros vagy sárga konyhabútort választunk, mert azt elég hamar megunhatjuk. E téren maradjunk semlegesek: fehér, szürke, fa. A kiegészítők, lámpa, szék, polc vagy egyéb kisbútorok terén azonban nyugodtan lehetünk bátrak.

konyha1

Színes falak és néhány régi bútor. Ezen a téren legyünk óvatosan, lehetőleg kerüljük a hazánkban oly kedvelt narancs-rikítózöld-napsárga-barack kombót, létezik még pár ezer színárnyalat ezeken kívül is. 1-1 régi darab pedig nagyon sokat segít, hogy otthonosabb érzésünk legyen.

konyha2

Szőnyeg és nyitott polc. Simán tehetünk a konyhába mosható szőnyeget (nálam több, mint 10 éve van, bárhol is laktam), de léteznek konyhai, kültéri szőnyegek is, a Vivre-n például rendszeresen vannak ilyen akciók, nagy választékban. A nyitott polcnál mérlegeljük ezek mennyiségét, ha napi szinten használatos dolgok kerülnek ki, akkor nem fog jobban porosodni, mint a konyha egyéb része, ha viszont sok polcot szeretnénk, akkor azt takarítani is kell, mert a poros borospohár nem szép látvány 🙂

konyha3

Egy klasszikus konyha. Személyesebbé tehetjük néhány régi tárggyal és virággal vagy zöld fűszernövényekkel, de jó kontrasztot alkotnak a modern székek is.

konyha4

Elég 1-1 látványos elem is, hogy a teljesen átlagos konyhát kicsit felturbózzuk. Itt például a csíkos fal adja meg ezt, amit kiegészít néhány kék és sárga kiegészítő.

konyha5

Szőnyeg, zöld, szokatlan dekorációk, meleg burkolat, a felső szekrény hiánya, ezek mind hangulatosabbá teszik a konyhát.

konyha7

A merész bevállalás. Így is lehet, csak ne vigyük túlzásba. Ha meguntuk a színt, át is festhetjük.

konyha9

Sokat lendít egy konyhán már az is ha nem a kommersz csempék közül válogatunk.

konyha10

A nyitott polcok akkor mutatnak igazán jól, ha nem szedett-vedett dolgok vannak rajta, hanem a kitett edények viszonylag egységes képet alkotnak. És igazán ütősek a piros kiegészítők: a lámpa, a kávéfőző és a mosogató. És még a székek párnáján is visszaköszön a szín.

konyha11

Szőnyeg és színes fal. Ha kevés a hely legyen mennyezetig érő felső szekrény. Az üveges változat nem fogja úgy agyon nyomni a teret és nem érezzük úgy, hogy ránk akar szakadni.

konyha12

A képek forrása.

*****

A konyha a lakás legkötöttebb helyisége. Ahhoz hogy kényelmes legyen benne főzni – tetszik-nem tetszik – egy sor szabályt be kell tartani. 10-ből 9,5 konyha kialakítása lehetne optimálisabb az adottságait figyelembe véve.

A konyhatervezés legnagyobb buktatója a szabályok NEM ISMERETE!

Ugyanakkor van azért rugalmasság is a tervezésben, csak nagyon nem mindegy miben engedünk a csábításnak, miben kötünk kompromisszumot. Ha ügyesen egyensúlyozol, akkor egy kényelmes, egyben egyedi, stílusos konyhád lehet.

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

>>> Nézd meg a Konyhatervezés online tanfolyamot <<<

Hogy ne maradj le!

Inspiráció, gyönyörű otthonok és praktikus tippek!

Iratkozz fel, és “házhoz” viszem a legjobb lakberendezési ötleteket, praktikus tanácsokat és a szebbnél szebb otthonokat!

Nem beszélve a különleges kedvezményekről, amelyek publikusan nem érhetőek el!

Krivarics Ditta
Szabó Eszter

A lakberendezés nem agysebészet, de van benne sok szabály és összefüggés, amiket ha ismersz, akkor egy jól funkcionáló, kényelmes enteriőrt alakíthatsz ki.

Egy életteret, ami stílusos, harmonikus, tükrözi az ott élők személyiségét, és olyan tárgyakkal van megtöltve, amik jó érzéssel töltenek el.

Elérhetőségünk: otthonkommando@gmail.com

Facebook
Pinterest
X
Threads
Reddit
Tumblr
WhatsApp
Email

Kérem a friss híreket és az exkluzív ajánlatokat!

Hozzájárulok, hogy az Otthonkommandó Kft. az általam megadott adataim kezelje, tájékoztatókat, további információkat és eDM-eket (újdonságok, cikkek, exkluzív ajánlatok) a megadott e-mail címre küldje.