Már korábban beszámoltam itt a blogon arról, hogy könyvet fogok írni, és nem csak írni, hanem csinálni is. Nem ismétlem magam, itt elolvashatod miről szól majd. Másfél hetem van még mielőtt elkezdem a könyvbe kerülő bútorokkal a munkát, ezért úgy gondoltam edzek egy kicsit. Egyrészt vannak olyan új festékek, amiket még nem próbáltam, nem árt […]
Na persze nem mindegy hogy az hogyan kopott, de egy régi lakásban egy tapéta lehámozása után igen szép felületekre bukkanhatunk. Tudom, hogy ez sokaknak nem jön be és nem értik, hogy mi ebben a jó és persze kell hozzá a megfelelő környezet és berendezés is. Nálunk is volt ilyen a Házban a tapéta alatt, több […]
Azt hiszem ideje tisztába tenni ezeket a festék fajtákat, mert egyre több olyan kérdést kapok, amiből azt látom, hogy marha nagy kavarodás van ezek terén 🙂 Kezdjük az egyszerűbbel: táblafesték, azaz chalkboard paint. Az a festék, amire krétával írni lehet, mint az iskolatábla. Ebből kétféle csoport van a hazai piacon, az egyik festékboltokban szerezhető be, […]
Már nagyon sok hónapja őrizgetem a kis titkos projektemet és nagyon nehéz volt nem beszélni róla, ráadásul nekem az ilyesmi elég nehezen megy, mármint a nembeszélés. Még tavaly év végén keresett meg a Libri Kiadó egy könyv kapcsán. A koncepció nem volt kristálytiszta, de a lényege pontosan az volt, amit már én is nagyon régóta […]
Ha rajtam múlna minden lakásban kötelezővé tennék 1-2 egyedi bútort, lehetőleg színes kivitelben. Nem kell vad szín, ha nem illik az enteriőrbe vagy tartunk tőle, de egy ilyen friss, vagány darab meghatározó színfoltja lehet minden otthonnak. Nemrég lett vége egy bútorfestős játéknak, amelynek én is a zsűritagja voltam. Nagyon sok bútorral neveztek a versenyzők és […]
Több ízben írtam már arról, hogy lámpát tényleg bármiből lehet készíteni! Most újabb csokor ötletet gyűjtögettem, mert ezekből sose elég: A képek forrása itt. ***** Egy jól működő otthon alapja a megfelelő világítás! Ennek a megtervezéséhez ismernünk kell egy sor szabályt, a világítás típusokat, hova mi kell, plusz az egyéni igényeket is. Meg kell tervezni egyszer […]
Igen népszerű díszítési motívum napjainkban a csipke, ezért is hoztam most egy egyszerű ötletet, hogy hogyan készíthetsz látványos dekorációt vele falra, bútorra, textilre, vagy bármely kisebb tárgyra. Először is szükséged lesz hozzá csipke sablonra, festékre, festőszerszámra. Én a Decor Labor három tortacsipkés sablonjával készítettem egy három szintes sütitartót (ami szintén kapható hamarosan a webshopban), ezen […]
Nagyon régóta szerettem volna megtanulni a sajtkészítést, így pár hónapja gondoltam egyet és jelentkeztem Pannihoz. Múlt héten péntek-szombat-vasárnap reggeltől estig sajtoztam, szuper volt! Megtanultunk krémsajtot, túrót, joghurtot, tejszínt, vajat, tejfölt, ordát, gomolyát, parenyicát, mozzarellát és trappistát készíteni. Na ezeket kell most majd jól begyakorolnom és pár hónap múlva akkor mehetek a haladó tanfolyamra is 🙂 […]
Állandó és visszatérő kérdés, hogy mit tegyünk a falra, ha éppen nincsenek festményeink, szép fotóink vagy netalán szőnyegeink és nem is szeretnénk ilyesmikre tíz- vagy százezreket költeni. Ezért most olyan ötleteket hoztam, amelyek maximum néhány ezer forintból kivitelezhetőek. Ehhez elegendő néhány színes csomagoló papír vagy egyéb kreatív papír: Újságpapírból: Az összetörött üveget se kell kidobni […]
A táblafesték már sok éve rendületlenül tartja magát a lakberendezésben, én is imádom, hiszen annyira sokoldalúan használható, a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen. Többször is írtam már róla, például itt. Most azonban valami egészen új dolgot szeretnék bemutatni, mert végre itthon is elérhetőek a színes táblafestékek. Hurrá!!! Így nem kell lemondanunk a színekről se és az firkálásról egyedi […]
Gyakran kapok olyan kérdést, hogy van egy üres falunk és mit tegyünk oda, mivel dekoráljuk? Nehéz erre választ adni, mert egyrészt tényleg kb bármit fel lehet tenni a falra: szőnyeget, tányérokat, képeket, plakátokat, fényképeket, gyerekrajzokat, hogy csak a legáltalánosabbakat említsem, és rengeteg olcsó és könnyen kivitelezhető ötletet lehet találni a neten is. Másrészt viszont azt […]
Nem kezdem megint a legelején, itt el lehet olvasni az előzményeket és a terveket. Eredetileg csak belül akartam kifesteni a kredencet, egyrészt a nyomasztó sötétbarna szín miatt, másrészt a szagok és a tisztaság miatt. Ebből végül az lett, hogy mindenhol jól lefestettem. A kopások, hibák nem zavartak, de nem tudtam magam túltenni azon hogy be van sárgulva […]
Múlt hét pénteken hirtelen felindulásból vettem egy kredencet. Nem akartam, csak úgy megtörtént. Mármint keresgéltem már 1-2 éve a megfelelő darabot, nem feleslegesen vettem, de a megláttam-megvettem között eltelt idő pecekben volt mérhető. Igyekszem kontrollt gyakorolni magam felett a régi bútorok és lomok halmozása terén. Igazán akkor vettem észre mit művelek, amikor augusztusban elköltöztünk Budapestről […]
Pár napja ért véget a a Régiből újat játék, amelyre több, mint ezer pályázat érkezett. Mivel zsűritag voltam, nem írhattam le a kedvenceimet, nehogy befolyásoljam a szavazatokat, de most már megtehetem 🙂 Mivel lámpamániás vagyok, így ezek fogtak meg a leginkább, számtalan olyan alkotás volt, amit én magam is szívesen elfogadnék. Valamiért a zongorás megoldásokra […]
Több, mint ezer pályázat érkezett a Régiből újat játékra! Én már mindet végignéztem és jobbnál jobb ötletekkel találkoztam. Azt hiszem, mint zsűritag, komoly gondban leszek a zsűritársaimmal együtt, amikor ki kell választanunk egyetlen egy nyertest. Érdemes már csak az ötletek miatt is végignézni a beküldött anyagokat, legalább olyan inspiráló, mintha itt a blogon néznétek meg […]
Inspiráció, gyönyörű otthonok és praktikus tippek!
Iratkozz fel, és “házhoz” viszem a legjobb lakberendezési ötleteket, praktikus tanácsokat és a szebbnél szebb otthonokat!
Nem beszélve a különleges kedvezményekről, amelyek publikusan nem érhetőek el!
OtthonKommandó © 2011-2025
Hozzájárulok, hogy az Otthonkommandó Kft. az általam megadott adataim kezelje, tájékoztatókat, további információkat és eDM-eket (újdonságok, cikkek, exkluzív ajánlatok) a megadott e-mail címre küldje.