A cégeknél általában mindig van évértékelő, amelyben számszerileg kifejtik az adott év teljesítményét, aztán levonják a nagy tanulságot. Nos, az én évértékelőm számokban: Az év nálam május 25-én kezdődött, akkor írtam meg az első blogbejegyzést, ezt további 143 követte, amelyekhez 150 komment érkezett. A statisztika szerint 95.674 látogatóm volt, ebből 56.331 egyedi látogató és összesen […]
Nos, ott fejeztem be, hogy terhes lettem és időt nyertem! Gyakorlatilag soha nem dolgoztam „normálisan”. Ez alatt azt értem, hogy eddig kb mindig tanultam és mellette részmunkaidősen, számlázósan melóztam, tehát bizonyos fokig a magam ura voltam. Ha kellett sokat dolgoztam, de ha éppen pangás volt, akkor én felálltam és vettem a kalapom. Szerencsém volt a […]
Egyszer már a blog kezdetén bemutattam magam, bár ott sok mindent nem árultam el. Most gondoltam egyet és leírtam hogy hogyan is jutottam oda ahol most tartok! Az érettségi után nem igazán úgy csináltam a dolgokat, ahogy azt a társadalom és az ember szülei elvárják – na előtte sem igazán:) a gimiben egyáltalán nem voltam […]
Az ősz sok mindent jelent nekem, mint már korábban is írtam, ez a kedvenc évszakom. A nyári szünet után beindulnak az aukciók is és egészen karácsonyig pörög az élet az aukciósházakban. Ti jártatok már aukción? Ha nem, akkor ajánlom mindenki figyelmébe! Én nagyon szeretem a hangulatát, még ha nem is veszek részt a licitálásban. Volt […]
Elhatároztam, hogy ha lesz 100 követőm a facebookon, akkor végre bemutatom magam. Amikor elértem a 100-at, úgy gondoltam, na majd 150-nél. Most viszont már nem húzom tovább, mert nem áll szándékomban arctalan, névtelen virtuális bloggernek lenni. Ez vagyok én, Ditta: Az elmúlt egy évben nem készült rólam olyan normális kép, amin ne lenne rajta a […]
Inspiráció, gyönyörű otthonok és praktikus tippek!
Iratkozz fel, és “házhoz” viszem a legjobb lakberendezési ötleteket, praktikus tanácsokat és a szebbnél szebb otthonokat!
Nem beszélve a különleges kedvezményekről, amelyek publikusan nem érhetőek el!
Hozzájárulok, hogy az Otthonkommandó Kft. az általam megadott adataim kezelje, tájékoztatókat, további információkat és eDM-eket (újdonságok, cikkek, exkluzív ajánlatok) a megadott e-mail címre küldje.