2019. január 30.

Szemétszemle: mi került a kukánkba egy hét alatt?

Egy héttel ezelőtt elhatároztam, hogy egy hét múlva, azaz ma, részletes posztot írok a kukánk tartalmáról. Izgultam is, mi kerül bele… 🙂

Szóval jöjjön a kukamonitoring – ez egy létező kifejezés amúgy és igen jó dolog. Azt jelenti, hogy folyamatosan szemlézed a kukát, mi kerül bele, amiből aztán levonod a tanulságokat, például mit lehet kiváltani más termékkel, amit szelektíven lehet gyűjteni. Illetve a szelektív kukákat nézve, mit lehet beszerezni csomagolás mentesen. Ez hosszú és lassú folyamat, de mint látható sok apró lépéssel, különösebb megerőltetés nélkül igen messzire el lehet jutni.

Ez volt a heti termés a kommunális kukában (a szelektívekről majd írok külön):

És most menjünk szépen sorba minden egyes kukába került darabon, levonva a tanulságot. Fentről, balról jobbra haladok:

  1. Ez egy kenőmájas „héja’, amit kimérve veszünk. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy műanyag vagy természetes anyag. Bepróbálkoztam a cicával is, aki inkább csak lenyalogatta a maradékot, meg kicsit rágcsálta, aztán inkább elvettem. Feladat: házi készítésű cucc, majd megkérdezem a beszerzés helyén, hátha tudják. Tanulság: nincs. Nem jó stratégia a mindent megvonunk magunktól, mert csúnyán visszaüt. Húsellenesek kíméljenek, ne ítélkezzünk mások szokásai felett, amúgy alig eszünk húst, én az utóbbi időben ismét egyáltalán nem.
  2. 2 db vaj papír. Alapjáraton kimérve vesszük a vajat, de néha előfordul, hogy nincs. Ilyenkor marad a bolti. Ebben nem vagyok biztos, hogy lehet-e a papír szelektívbe tenni, mert ezek ilyen alumíniumos papírok. Vagy esetleg a műanyagba mehetne? Nálunk oda kell rakni a tetrapak dobozokat is, amiben végső soron szintén van papír is meg fém is… Én nem szeretem becsapni magam azzal, hogy az ilyen kérdéses dolgokat beteszem a szelektívbe, hogy a sima kuka tartalma ezzel is csökkenjen. Feladat: ennek utánajárni. Tanulság: körbenézni a környékbeli boltokban, lehet-e műanyag doboz vajat kapni (nem margarint) és ha igen és ezt a papírt nem lehet szelektálni, akkor vajon melyik a jobb megoldás? A papíros, ami a kommunálisban landol vagy a műanyag, amit ugyan lehet szelektívbe rakni, de mégiscsak műanyag. Egy apró dolog kapcsán is rengeteg kérdés tud felmerülni és jól látható, hogy nem fekete-fehér a dolog, minden oldalról vannak pro és kontra dolgok, amiket mérlegelni kell, aztán az ember azt választja, ami szerinte a kisebbik rossz.
  3. Egy kupac cellux – na erre igen mérges voltam, amikor megláttam… Drága gyermekem „kreatívkodott” és amúgy tök jó dolgot készített, de a végeredménye ez lett. És kb 10 perc az életemből, amíg leszedegettem őket a papírról, hogy legalább azt a szelektívbe tehessem. Feladat: tudják jól ám, hogy nem celluxozunk és, hogy a kreativitás kiélésének sok egyéb, környezetbarátabb módja van, de hát néha a gyerek egyik fülén be a másikon ki. Mindenesetre ismét tartottam egy kiselőadást és remélem nem lesz több ilyen. Tanulság: mondd el 1000x, de ne csak azt, hogy ne, hanem indokold is meg úgy, hogy megértsék!
  4. Cicagyógyszer – ezt a hulladékot nem tudom kikerülni. Így jár, aki allergiásként macskát fogad a házba. Ha nem szedem megfulladok. Kb szó szerint. És hiába fém, gyógyszeres cucc nem mehet szelektívbe, én legalábbis így tudom. Ha beletenném, csak magamat vágnám át vele. Feladat: tedd ki a macska szűrét. No way. Tanulság: ne legyen macskád, ha durva allergiád van. Késő… Hosszú távú feladat: alternatív gyógymódok, gyógynövények. Kipróbálom, semmit nem vesztek vele, egy körön már túl vagyok, nem sok sikerrel. De tovább próbálkozom.
  5. Magnézium vitamin, Férj szedi, gyógyszeres volta miatt szintúgy nem szelektálható. Itt egyébként már konzultáltam Férjjel és megbeszéltük, hogy legközelebb nagyobb kiszerelésű, műanyag dobozosat vesz, ami aztán mehet a műanyagba. Feladat: itt kicsit bizonytalan vagyok, szóval utánajárni, hogy tényleg nem mehet-e a levél a szelektívbe és annak is, hogy műanyag vitamindoboz mehet-e, végül is ugyanaz van a kettőben, szóval nem logikus, hogy az egyik mehet a másik nem. Tanulság: ha bizonytalanok vagyunk, járjunk utána, ne kitaláljuk, hogy szerintünk, hogy jó. Hosszú távú feladat: természetes „gyógymód” keresése az ízületi fájdalomra, gyulladásra. Hurrá! Lassan indul a fitoterápia tanfolyamom!
  6. A rózsaszín karkötő izé: fogalmam sincs honnan van, gondolom valamelyik gyerek hozta haza valamilyen zsúrból… De az biztos, hogy nem mostanában, de most landolt a kukában. Feladat: nem fogom számonkérni a gyereken 7 évesen, hogy minek hoz ilyet haza, hiszen ez szemét, és ez nem is különösen izgatja, hiszen milyen király a sötétben foszforeszkáló ízé. De lehet úgy nevelni, élni a mindennapokban, hogy a szemléletet egyre jobban magáévá tegye. Egy csomó mindent tudnak már és mindennapos kérdés, ha valamit nem tudnak, hogy melyik kukába dobják. Jó, ez néha marha idegesítő, de közben meg tök jó is. Feladat: folytatni a környezettudatossá nevelést. Tanulság: mindig lesz valami, ami nem kéne, de becsúszik, mert a gyerek az gyerek. Ettől még sikeresen és jó úton járunk.
  7. Fekete izé a rózsaszín izében: van egy makramé virágtartóm, aminek a lelógó rojtjait előszeretettel inzultálja a macska. Ez egy része, amit lebontott. Mivel inkább tűnik poli-valaminek, mint természetes anyagnak, ezért itt végezte, nem a komposzton. Feladat: a macska megrendszabályozása. Hahaha. Tanulság: Tegyem át oda a virágtartót, ahol nem éri el. Hahaha.
  8. Csilli-villi celofán: egy szilveszteri duda maradéka, amit szintén nem mi vettünk. Ezt egyáltalán nem tudtam eldönteni, hova tegyen, mehet-e a fém-műanyagba, így inkább ide került. Feladat: nem tudom mi lenne a feladat, nem fogom terrorizálni se a családom, se a barátainkat. Egyébként a családban szerintem nagyon jók vagyunk, és egyre jobbak, a fiatalok közt mindenki és az „öregek” is egyre többet magukévá tesznek a környezettudatos úton. A barátok szintúgy, ki innen, ki onnan indult el az úton, de szinte mindenki rajta van és halad. És ez a legfontosabb! Tanulság: nem csinálunk bolhából elefántot, esetleg a dudasípból jövőre házi készítésű dudát, és lehet, hogy pár év múlva már senkinek nem jut eszébe ilyet venni.
  9. Befőttesüveg tető fül- és fogpiszkálóval: letörött a teáskannánk kiöntő része, amit Férj 2 komponensű epoxigyantával ragasztott meg. Ez a folyamat „mellékterméke”. Feladat: megjavítani, nem kidobni. Pipa. Tanulság: nincs. Balesetek előfordulnak.

Ami feltűnt, nem csak az utóbbi egy hétben, hanem az elmúlt hónapokban, hogy nagyon kevés ételcsomagolás meg állandó dolog van, ami ide kerül, pl fogkrém. Ez azt jelzi, hogy az alap dolgok részét sikerül hulladékmentesen beszerezni. A legtöbb cucc, azok ilyen random dolgok, amik most is vannak a szemétben, ez lesz az igazán kemény dió!

Fontos még megemlítenem, hogy 4 fős háztartást vezetek, 2 gyerekkel, Férjjel itthonról dolgozunk, ezért minden nap főzünk ebédet magunknak!

Azt mondja nekem Férj az imént, „még mindig a posztot írod? Mit lehet erről ennyit írni?” Igen, én magam is meglepődtem rajta, viszont tök jól árnyalja, hogy egy-egy kis lépés mennyi melóval járhat. Most lehet valki azt gondolja, hogy „jééézus, ennek ez a legnagyobb gondja???” Nem, nem ez, de foglalkozom vele. És amikor nekikezdtem, akkor nem gondoltam volna, hogy eddig jutunk, tényleg különösebb megerőltetés nélkül. És valószínűleg kiröhögtem volna saját magam, hogy azon morfondírozok, hogy a vitamincsomagolás meg a szilveszteri duda papírja melyik kukába kerüljön. Ráadásként még egy kurv@hosszú blogposztot is írok belőle.

Amit teszek azzal a céllal, hogy segítsek és biztassak másokat is! Igen, nekem is meg kellett tanulnom, hogy mit melyik szelektívbe dobunk, meg először az alap dolgokat, de az hogy itt tartunk, azt jelzi, hogy sok akadályt már sikeresen vettünk. Itt jelezném azt is, hogy minden szolgáltatónál más, a szelektív hulladékgyűjtés, mit hova kell dobni, mi mehet egybe, szóval mindenképp nézzetek, kérdezzetek utána a saját szolgáltatótoknál!

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics