2017. augusztus 08.

Házprojekt: elkészült a mosókonyha

A mosókonyha projektet január végén indítottam el, de már ezt megelőzően is sokat foglalkoztam a tervezésével, hogy mindennek tökéletesen legyen helye. Teljesen mindegy, hogy milyen tárolót tervezünk, a menete mindig ugyan az:

1.Nagyon alapos selejtezés! De tényleg, nem csak úgy tessék-lássék módon… Nekünk egyébként egy átlagos háztartáshoz képest nincs sok cuccunk. Erre elég jó rálátásom van, mert csak az elmúlt egy évben több, mint 100 lakásban jártam és még sok 100-ba nyertem bepillantást online a konzultációk, tanfolyamok alkalmával.

2. A selejtezés után listát kell írni, hogy miket szeretnél itt tárolni. Fogj egy papírt, ceruzát, mérőszalagot és menj szépen körbe a lakásban, mérj le mindent, ami ide kerül. Én is lemértem a vödröt, a létrát, a vasalódeszkát, a lavórt, a porszívót, a karácsonyi díszes dobozokat, a legnagyobb kiszerelésű mosószeres flakon magasságát, szóval mindent!

3. Ezt követően vettem elő az alaprajzot és néztem meg, hogy mit, hogyan lehetne beépíteni. A kazán és alatta a tartály adott és a mosógép helye is fix. Ezen kívül a villany kapcsolószekrény van a falon, de ezt akár be is építhettük volna, de nem akartam mindent feleslegesen beszekrényezni. Nem igaz, hogy tárolóból sosem elég! Ez csak a gyűjtögetést és a kacatok számának növekedését segíti. Tárolást nem úgy kell tervezni, hogy legyen jó sok, meg veszünk még egy szekrényt, mert nincs hely. Egy selejtezéssel nem csak megszabadulunk a totál felesleges cuccoktól, de pénzt spórolunk (nem kell új szekrény), sőt a jó állapotú dolgokat el is adhatjuk, így még egy kis bevételünk is lehet. A tárolás megtervezését töviről hegyire végigvesszük a TárolásTan online tanfolyamon.

Visszatérve a tervezéshez. Megvan a lista a tárolandó dolgokról, és megvan a rendelkezésemre álló hely, most már csak össze kell sakkozni őket. Az alaprajz. Bejárat a fürdőszobából:

Nálam így alakult az egyik oldal beépítése, a rajzra mindent beírtam, persze minimális mozgásteret kell hagyni, 10-20%-ot rászámolni, ami nem egyenlő azzal, hogy tervezés nélkül jó sok szekrényt pakoljunk be! Valahol voltak rendes tervek, de nem találtam, így kénytelen voltam gyorsan felfirkantani, nem is baj, hogy ilyen kockás papíros lett, mert legalább látjátok, hogy nem egy nagy dolog az egész, a lényeg a lista és a méricskélés. Az ilyen részletrajzokat 1:20 méretarányban érdemes elkészíteni, ez azt jelenti, hogy ami a valóságban 20 cm az a rajzon 1 cm, ebbe a méretbe kényelmesen lehet írni, rajzolni. Alaprajzot 1:50-ben szoktunk rajzolni.

A sajt felirat természetesen nem sajtokat takar 🙂 Szoktam itthon sajtot készíteni, amihez elég sok eszköz kell, nagy lábos (ez csak sajtos!), sok műanyag forma, stb. Ha valaki szeretné megtanulni, ajánlom Panni sajtműhelyét Biatorbágyon.

Mutatom képekben is a szekrények belsejét:

Az összes tisztítószer és mosószer egy nagy 50 cm magas fiókban van, így könnyegén hozzá lehet férni mindenhez! Én nem használok nagyon sokféle szert, itt is van 3-4 felesleges flakon…

Szintén nincs sok lakástextilünk, 2 szett ágyneműje van mindenkinek, ez megy váltásban. Minek több? Ha már valamelyik nagyon kopott, viseltes, veszünk újat. Vendégágynemű 4 főre van, egy dupla és két szimpla, bár ebből is kidobhatnék egy szimplát simán. A mi törölközőink nem itt vannak, hanem a fürdőszobában, de abból is 2 szett van csak. Itt a szekrényben lévő törölközők, vendég, strand, kertbe valók és több van, mint kéne, de nem mertem anno jobban leselejtezni, mert nem tudtam a kerti dolgok, pancsolás miatt mennyit fogunk használni. Most már látom, a 3 kupacból bőven elég, ha egy marad.

Jól látható, hogy a polcok szellősek, kis felesleg most is van, azoknak a kiszórásával még több helyet csinálhatnék, de jelenleg nincs rá szükség. Fontos, hogy a szekrényen belül, főleg az apróságok szintén rendszerezettek legyenek:

A stuff és a standard goods tárolók a H&M Homeból vannak és a papírzsepiket valamint a nagyméretű zacskókat rejtik. A szürke kötött az hiszem ikeás, a Cucc papírzsák pedig a szappanokat rejti. Csak házi szappant használunk, anyukám és a tesóm készíti őket 🙂

A másik oldal szellősebb:

Itt a szekrény csak 90 cm magas, ezen kényelmesen össze tudom hajtogatni a ruhákat, egyből, ahogy leszedem a szárítóról. A szennyeskosárnak csak egy lyukat hagytam. A szekrénynek nincs hátulja, ott van a fűtés elosztó központ, szükség esetén hozzáférhető. Itt csak a porszívó és a lavór van, valamint a mérleg. A kazánt nem építettük be, sokat gondolkodtam rajta, de a víztartály a faltól 70 cm-re kilóg és nem akartam e köré egy hatalmas monstrum szekrényt építeni, plusz akkor nem tudnánk használni a fogast, amin a köntösök lógnak.

A nagy szekrényajtó belsejére akasztókat fúrtunk, ezen lógnak a portörlők és a partvis. A portörlők a Vivre-ről vannak, az egyik strucctollas, a másik kettő gyapjú, iszonyú jó mind a kettő, nagyon szeretem. Hiába, itt is kiütközik, hogy nem szeretem a műanyagot, csak a természetes anyagokat. Igen, a partvist még le kéne cserélni fára 🙂

A mosógép felett direkt nem építettük be, ha esetleg később jönne egy szárítógép, az is elférjen (a kép korábbi, még hiányoznak a fogantyúk és nincsenek lekezelve a fa részek):

Elég nehéz befotózni a teret, itt még szintén fogantyúk nélkül:

A pultfelületeket mindenképp fából akartam, hogy ne minden nagyon fehér legyen, a fa melegséget hoz egy térbe, ugyanakkor nem szerettem volna natúr hagyni a fenyőlapokat, mert kevés dolgot utálok jobban mint az idővel besárguló fenyő színét. Ezért bemostam fehér tejfestékkel, ami maradt a konyha festéséből, de sokféle festék jó erre a célra, ha például van otthon vizes zománc, csak fel kell kicsit hígítani vízzel és készen is van. Ezt persze bármilyen színnel megcsinálhatjuk, ha azt szeretnénk, hogy a fa erezete is megmaradjon. A hatása olyan, mintha pác vagy vékonylazúr lenne. A festés után még tungolajjal kezeltem a fát, hogy ellenállóbb legyen. A tejfestéket és a tungolajat is megtaláljátok az Azúr Bagoly webáruházban.

Egy dolog hiányzik még, ez jelenleg készítés alatt van, a tolóajtó a mosókonyhára. Ez az egyik régi bontott ajtóból lesz kialakítva, ezt jelenleg Férj javítgatja, aztán én lefestem, majd elkészítjük hozzá a sínt. Igen, majd írok róla részletesen 🙂

Végül a bevásárlólista, mert úgyis mindig a beszerzési helyek a fő kérdések 🙂

  • A bútort asztalos készítette, sokat kell rájuk várni, de ajánlom őket.
  • A padló csiszolt beton, a Geomárvány Kft készítette, itt írtam róla bővebben.
  • A Vivreről sok minden van: lámpa, hal dekor, a szennyes kosár, a portörlők, a csapos fogas.
  • A makramé virágtartó az Etsyről van.

És úgyis megkérdezitek, hogy hova tereget, íme, megelőzöm a kérdést (bocs, a képet reggeli fényben készítettem mobillal)

A gurulós szárító a világ legjobb találmánya és ez a torony típus sokkal praktikusabb, mint a szétnyitós, aminek több m2 hely kell, ráadásul több ruha elfér rá. Egyébként van még egy nagy szétnyitós szárító, azt az udvaron használom.

*****

Fontos, hogy a stílusos otthon alapja, hogy mindennek megvan a helye!

Ha nincs, akkor a rendetlenség érzet felülír mindent, a szép burkolatot, a vadiúj kanapé látványát.

A megfelelő tárolás nem arról szól, hogy helyet keresünk a végtelen sok kacatnak, amitől nem tudsz megválni, nem arról szól, hogy mit hova lehet eldugdosni…

Mindent megtanítok a TárolásTan online tanfolyamon!

Egy szemléletmódot kapsz, amit, ha elsajátítasz, akkor örökre elbúcsúzhatsz a selejtezéstől, hiszen semmi feleslegeges dolgod nem lesz! Megfontoltan vásárolsz és nem utolsó sorban ezáltal egy csomó pénzt megspórolhatsz!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

>>> Nézd meg a TÁROLÁSTAN online tanfolyamot <<<

Hasonló bejegyzések

IRATKOZZ FEL HOZZÁM ÉS MUTATOK EGY TUCAT TRÜKKÖT, AMIVEL IGAZI OTTHONNÁ TEHETED A LAKÁSODAT!
Hozzájárulok, hogy az általam önként megadott nevem és e-mail címem felhasználásával az Otthonkommandó Kft. részemre e-mail útján hírleveleket, ajánlatokat küldjön. Kijelentem, hogy az adatkezelési tájékoztatót elolvastam. Megértettem, hogy a hozzájárulásom bármikor visszavonhatom.

Hozzászólások

  1. Szia! Gratulálok a mosókonyhádhoz, praktikus és stílusos. Lenne még pár kérdésem a mosási never ending story-val kapcsolatban.
    A szennyestartó itt van, de gondolom nem itt vetkőztök: van valami gyűjtőpont a fürdőben/hálóban/gyerekszobában? Vasalni hol szoktál?

    1. Szia Györgyi!
      Köszi szépen! Nagyrészt itt kerül le a koszos ruha a fürdőben, fürdés előtt, szóval itt a legpraktikusabb. De egyébként egy Férjjel és két gyerekkel a lakásban mindenhol lekerül a koszos ruha és ha minden helyiségbe tennék is gyűjtőt, biztosan nem abban landolna 🙂
      Vasalni nem szoktam, kb évente 1-2x, ha olyan ruhát kell felvenni, én az a farmer, póló, tornacipő típus vagyok :). Olyankor az étkezőkonyhában, ott jó nagy hely van.

A hozzászólás nem lehetséges.

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics