2015. június 23.

II. felvonás – 14 nap, 18 bútor, 3000 fotó, 248 beállítás

Nem akartam újabb összefoglalót írni, de ha már az első hét után megtettem, hiányérzetem lett volna, ha most nem. Szóval eltelt a második hét is Kapolcson, a Hazai Provencenál és most egy ideig nem szeretnék bútorokat látni, pláne nem festeni 🙂

A hétfő elég nyögvenyelősen indult, próbáltunk visszarázódni és újra felvenni a fonalat, ami nehezen indult, de aztán keddtől már ment minden simán. Szerdán be is fejeztük a festést .

2.2

A második etapra nem maradt sok bútor, csak hat darabot kellett lefesteni, de hátra volt még az összesnek a befotózása, amihez szintén sok időre volt szükség. Pláne úgy hogy az idő borongós, sötét van és nagyon nehéz jó képeket készíteni.

2.3

A külső szemlélőknek gyakran nem úgy tűnt, hogy mi ottan keményen dolgozunk, mert ahogy megjegyezték: „én is ilyen munkát szeretnék, csak itt rihegnek-röhögnek” – ez így is volt, de a 18 bútor közben azért nem magától készült el és különbenis sokkal jobb vihorászva dolgozni, mint fapofával 🙂

Egyik reggel rám mosolygott a tükör, Bálint rajzolt is neki szemeket:

2.1

Aztán már minden másnak is:

2.4

Hűvös volt, a hőlégfúvó meg kéznél, így ezzel melegedtem kicsit

2.7

És a végén csoportképek is készültek:

2.9

Végül néhány szép részletfotó, ami nem mobillal készült, ilyenek lesznek a könyvben is bőven:

2.5

2.6

A Könyvvel kapcsolatos történéseket itt követhetitek.

UPDATE! A könyv már előrendelhető a Bookline oldalán! Az előjegyzéssel 20% kedvezmény jár!

borito

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics