2012. január 31.

Dekorötletek konyhába

Van, hogy nem jön az ihlet. Így voltam ezzel tegnap, nem is írtam. És így vagyok vele most is, de már muszáj valamit összeraknom. Lapul legalább 5-6 dolog a megírandók között, de egyikhez sincs kedvem. Ezért lehet, hogy egy kicsit izzadságszagú lesz az egész, amit most összeszenvedek, egyes képek már szerepeltek a FB-on is.

Általában a konyhában kevés figyelmet fordítunk a dekorációra, legalábbis kevesebbet, mint a nappalinál, de talán többet, mint a WC-nél. Kész a szekrény, a kettő között a csempe, szép kő, munkapult, hűtőmágnesek a helyükön és elégedetten nézzük a szép konyhánkat. Legalábbis az esetek 90%-ban ezzel találkozom. Én most szeretnék pár apró, játékos ötletet idecsempészni, amivel kicsit kimozdíthatjuk a konyhát ebből a „kocka” felfogásból.

Egyszerű fali dekoráció:

Szép üvegek:

Fellógatott régi edények, tárgyak. No és a lámpa sem utolsó:

Ha már lámpa:

és még lámpa:

Sütőforma dekoráció:

üzenetekhez:

Színesre fújt tányérok:

Csinos mosogatószer, szivacstartó:

Hűtőmágnes teás dobozokból:

De fűszernövény is kerülhet a teás dobozokba:

Egy mezei cserepet is feltuningolhatsz:

kupakfal:

És a nagyon bátrak összeeszkábálhatnak egy lámpát szűrőből és húsdarálóból:

Képek itt, itt, itt, itt, itt

*****

 
Dekorálni egy lakást és egy stílusos, jelentésekkel teli otthont alkotni két különböző dolog.
A szabályok ugyanazok, mégis az elsőből egy személytelen “szállodai szoba” lesz, míg a második eredménye egy valódi otthon.
A kurzuson a szabályokon túl a fókusz ez utóbbin van, megtanulod hogyan tudod az otthonodat egyedivé és személyessé varázsolni úgy, hogy stílusos és harmonikus is legyen.
 
A dekoráció a legmobilabb és legolcsóbb lakberendezési eszköz és nagyon kevés pénzből is szuper dolgokat ki lehet alakítani, ha ismerjük a trükköket, szabályokat.
 

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics