Variációk galériára

Már sokszor írtam úgy posztot, hogy a Ti kérdéseitekre válaszoltam. Most Kinga kérését teljesítem és galériás szobákra, lakásokra hoztam pár képet, inspirációt.

Itt sem azt kell nézni, hogy ezek micsoda terek, lakások és látszik rajtuk, hogy egy vagyonba kerültek, hanem az ötleteket. Azt, hogy mennyi variáció van és nem csak a standard fenyőgaléria létezik, amitől nekem egyébként feláll a szőr a hátamon. Amúgy sem vagyok nagyon kibékülve a galériákkal, persze praktikusságukat nem vitatom! Azért ezek közül némelyiket nem utasítanám el. Nekem személy szerint azok jönnek be leginkább, amik építettek, azaz kevésbé galéria jellegűek. Ez sem olyan nagy ördöngösség ám, kicsit több tervezést igényel és egy kis gipszkartont, ami csodákra képes:)

A már meglévő, fa galéria kicsit más külsőt kaphat, ha lecseréled a hagyományos korlátot:

Kerülhet a szoba csücskébe is az alvógaléria:

Épített, üvegkorláttal:

Egy kicsit komplexebb tervezéssel és persze kellő belmagassággal a galéria szinte egy második emeletté válik:

A könyvtárgaléria kicsiben is jól mutat, cserébe nem kell telepolcozni a nappalit, így az sokkal szellősebb lesz:

Beépített polcok tárolók, maximális helykihasználás:

Szellős, laza:

Kubus – ezeket nagyon bírom:

 Romantikus:

Steril:

Minimál:

Alvógaléria:

Alvógaléria ajtó fölé:

Nyálcsorgatós, bár a korlát polcos kialakítása praktikus:

És egy tanács a végére: a galériás szobák gyakran sötét, zsúfolt, nyomasztó hatásúak, még akkor is ha van elég fény. A kis méretű vagy sötétebb tereknél pedig különösen igaz. Ezen jelentősen javíthatsz a ha a galériát fehérre, vagy valamilyen világos színűre fested. Így a szoba is rögtön fellélegezhet egy kicsit.

És még egy tipp, amivel plusz teret alakíthatsz ki: tegyük fel, hogy a nappali fal túloldalán, amire a galériát tervezed pl. a fürdőszoba van és ez a fal nem főfal. Így a fürdő feletti terület teljes mértékben galériázható, és míg alul megtartod a falat, fent a galéria részen kibonthatod. Így kapsz egy nappaliból nyíló, de végig a fürdő felett folytatódó galériát és a nappaliból is kevesebb teret foglal el. Ez építettként néz ki a legjobban, de 3,50 belmagasság alatt nem igazán jó ötlet.

A sok ötlet közül persze nem minden alkalmazható mindenhol, meg kell találni a megfelelőt, innen is – onnan is lecsippenteni egy kicsit.

képek itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt.

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics