2011. október 13.

Milyen lesz a cserebogár?

Nem-nem, nem írtam félre a címet.

Azt már tudom miből lesz, de hogy milyen lesz azt még nem! Szeretnétek tudni, hogy miről írogatok itt összevissza, ugye?

Nos, gyűjtögető életmódom fordulóponthoz érkezett, ugyanis elhatároztam, hogy a felhalmozott lomokba új életet lehelek. Az utóbbi időben tudatosan hozzávásároltam az itthon lévőkhöz még jó pár darabot, mert snassznak éreztem, hogy a gyerekszobában csak 3-4 szék, fotel áll, legyen inkább 9-10! Sőt még a szekrény tetején is van egy kis hely, meg az akasztós szekrény aljában. Szóval ezeket most jól feltöltöm és kezdődhet a munka! 

Úgy gondoltam, hogy itt a blogon folyamatosan tájékoztatlak titeket a munka menetéről, persze a végeredményt nem teszem közzé, arra várni kell tavaszig, amikorra is terveim szerint minden összeáll!

A másik oka, hogy beszámolok majd a történésekről, illetve, hogy ezt az egészet most nyilvánosság elé tárom, hogy még motiváltabb legyek, ne sikkadjon el a dolog, mert végül is elég ciki beharangozni valamit, amiből aztán semmi nem lesz 🙂

A részletek még titkosak, szépen csepegtetve, minden információt megtudtok majd, addig is kaptok egy kis ízelítőt – a teljesség igénye nélkül – abból, hogy miből is lesz a cserebogár!

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

 

 

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics